Ha valakinek a stressztől beőszül/befehéredik a haja, az valaha visszatérhet az eredeti színébe?
Ennyit találtam.
"Az a benyomás, hogy valaki egy éjszaka alatt megőszült, azért alakulhat ki, mert létezik egy kóros hajhullással járó jelenség - orvosi nevén az Alopecia areata - amikor az összes pigmentált szál egyszerre hullik ki. Csak a szürke szálak maradnak meg - ezeket az autoimmun betegség nem érinti. A rendellenesség genetikai, azaz öröklődik, és egyelőre még vita tárgya, pontosan milyen folyamatok zajlanak le."
Hát én speciel ismerek egy lányt, aki húsz évesen, apja halála után egy hónap alatt őszült meg teljesen, előtte koromfekete haja volt.
Meglehetősen nehéz elképzelni, hogy a két esemény közt nincs kapcsolat.
Az egyik napról másikra komplett megőszülés számomra eléggé irreális, a hajszálak már nem tartoznak bele a szervezet anyagcsere-körébe, nem hiszem, hogy a már kinőtt hajszálakra bármi szervezeti változás hatással tud lenni.
Valóban, annak, hogy egy hónap alatt valaki megőszüljön, nem látom fiziológiai akadályát. A legendák szerint azonban percek alatt is meglehet őszülni. Ez nyilván nem illeszthető be természettudományos ismereteink közé, ezért nem is hisszük el.
Így tehát kéne nekünk egy szorgos filológus, aki utánamenne a legenda eredetének, mint ahogy pl. valaki szerencsesen utanament mar más varosi legendak eredetenek. (pl. hány szavuk is van vaójában az eszkimóknak a hóra?)
A "nyilván nem illeszthető be" ez esetben nem nyilvánvaló. Itt nem annyira filológus kéne, hanem egy olyan biológus/orvos, aki pontosan ismeri a stressz hatásait, lefolyását, továbbá azt, miféle feltételek esetén folynak le bizonyos biológiai folyamatok. És ő esetleg bizonyos dolgok utánanézése után szabatosan válaszolhat.
Ilyen esettel én is találkoztam, de mivel nem figyeltem meg a részleteket, arra nem tudnék válaszolni, mennyi idő alatt zajlott le. De hogy igen és egy nagy traumától, az eléggé nyilvánvaló volt sokak számára.
Csak kiegészítésként, a teljes kiőszülés tudtommal sohasem fordul vissza magától.
Viszont újabban hallottam valami kísérleti kezelésről Kínában, amivel visszaállítható a haj melanin-tartalma, vagyis a hajhagymák újra elkezdenek melanint építeni a hajszálakba.
Nem kizárt, hogy hoax.
5-ösnek:
A biológusok/orvosok mi vagyunk. De aki a középiskolában odafigyelt a biológiaórán, az is tudhatja, hogy képződik a haj, és hogy az már nem a szervezettel anyagcsere kapcsolatban lévő képződmény.
Ezért hát úgy gondoljuk, az órákon belül történő megőszülés városi legenda csupán. Minden városi legendának van egy forrása, és ennek írásbeli nyoma. A filológus arra kell, hogy ezt megtalálja. Ezért mondtam.
A szépségpatikák csak úgy ontják a tippeket, lenmagolaj, réz, hajtonik, vitamin, tabletta, kapszula, stb...
ez mind, mind csodaszer és annak megfelelően borsos ára van, de a webbeteg szerint csak remény van rá, hogy nemsokára az ilyen drasztikus változások visszafordíthatóak lesznek, a természetes őszülés nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!