Mikor fedezték fel a szűzhártyát? Mikortól vált vizsgálatokkal igazolhatóvá a szüzesség megléte?
A szüzesség, a szűzhártya megléte azóta létező dolog, mióta ember él a Földön. Ezt nem kellett (és nem kell) semmilyen vizsgálattal alátámasztani. A szüzesség azt jelenti, hogy a nő még nem érintkezett férfival szexuálisan. Ilyenkor a szűzhártya érintetlen.
Szűz Mária pedig éppen azért Szűz Mária, mert férfival nem érintkezett, tehát a szűzhártya ép volt, mégis gyermeket fogant a Fénytől, mint Istentől, aki FényMagot ültetett Mária méhébe, vagyis petesejtjét a Fény (Isten) termékenyítette meg.
Legalábbis ezt lehet kiolvasni a Bibliából. Tehát vegyük inkább szimbolikusan azt, hogy írt történt. A Biblia szerint így történt, a valóságban viszont nem így történt. De ez már egy másik történet.
Hasnyálmirigy is létezik mióta ember él, de azért valakinek azt is meg kellett találni.
Nem tudom mennyire tűnt fel, hogy a kérdés nem vallási szempontból érdekel, mindössze annak kapcsán merült fel.
Nem érdekel Mária.
Az a kérdés, hogy mikortól volt lehetőség a szüzesség fizikai megállapítására.
Nincs lehetőség a szüzesség fizikai megállapítására ma sem.
A szűzhártya mástól is szakadhat, illetve előfordulhat olyan is, hogy behatolástól sem szakad, valamint lehet köztes állapot is.
Azért valamikor mégiscsak észre kellett vennie valakinek, hogy az esetek többségében van különbség, ahogy azt sem gondolom, hogy az emberiség egész történelme során köztudott volt a szűzhártya létezése. Egyszer valakinek látnia kellett egyet és rámutatni, hogy ott van. Nem tudom ki hogy van vele, nekem ha nem mondják hogy létezik, eszembe nem jutna keresni sehol, ezért sose tudtam volna róla, hogy van vagy nincs.
Tudom legkésőbb a nászéjszakáig vártak ezzel (ami persze szintén nem bizonyíték de akkor még annak számított), de ott inkább arra következtettek, hogy akkor "sérülés" történt, vagyis magát a szüzesség állapotát annak megtartása mellett nem tudták vizsgálni.
Azt írják, hogy együttes jelekből lehet következtetni a szüzességre, arra lennék kíváncsi mikor kezdték el ezeket vizsgálni:
"Orvosi vagy orvostörvényszéki tekintetből sok apróbb jel együttes mérlegeléséből lehet csak óvatosan a szüzesség állapotát meghatározni. Ilyen jelek: a nagy szeméremajkak duzzadtsága, érintkezése és így mintegy a hüvelynek a külvilágtól való első elzárása; a kis szeméremajkak rövidsége, pirossága, merevsége; a szűzhártya sértetlen volta; a szeméremfék rövid és merev volta; a hüvely erős redőzöttsége és szűk volta, falainak érintkezése; a méh hüvelyes részének karcsúsága és az emlők minősége is."
4-es! Nemcsak téves az információd, hanem halálos baromságokat is beszélsz! Amennyiben Mária félrekúrt volna, ahogyan ti gondoljátok, akkor valószínűleg nem lett volna ilyen népszerű, hogy megteszik az Anyaszentegyház szentségének, Jézust meg csak egy zabigyereknek neveznék, és nem Isten fiának. Ennek az egésznek bizonyítható háttértörténete van, és történelmileg kihat az egész magyarságra. De ezt most nem fogom ide írni, mert ennek leírása egy könyv hosszúságának is megfelelne.
A bibliában lévő Máriatörténetet szimbolikusan kell érteni, és nem szó szerint. A többi pedig az egyház és a vallás által elhallgatott történelem! Mivel az oktatásban nem merülnek bele a vallástörténelembe, ezért az iskolák sem ismerik a valódi Mária-Jézus történetet! Tudatosan nem tanítják sem a vallásban, sem az oktatásban! Ezért vagytok ebben a témában teljes sötétségben, ezért baromkodtok össze mindenféle marhaságot!
Duenna, te egyszerűen félelmetes vagy.
A tudásod a nulla alatt, de az észt aztán osztod!
1: Ha nem hiszik el neki ezt a történetet, akkor Mirjam másnapra halott lett volna, a hasában levő Jézussal együtt. Tudod, akkoriban még ilyen törvények voltak, és ezeket amúgy Jézus SEM törölte el.
Valószínű, hogy József találta ki ezt a történetet, mert nagyon szerette Mirjamot.
2: A magyarságra ennek a hatása úgy kb. 1000 évig egy nagy nulla volt. Utána persze már igen - de Jézus idejében? Jól vagy?
3: A Mária történet szimbolikus? Elmagyaráznád a szimbolikáját?
Tehát akkor Jézus is szimbolikusan született meg? Ha nem, akkor ki volt az apja?
4: Ki hallgatta el ezt a történetet, és miért? És mi az igazi történet?
...félelmetes emberek vannak. Ha a kutya megenné, amit írtál, akkor megveszne tőle.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!