Tegyük fel, hogy egy nem valódi környezetben vagyunk. (Ezt kifejtem lentebb. ) Hogyan, milyen módszerekkel, vizsgálatokkal lehet kideríteni, hogy a valóságban vagyunk-e?

Ha álomban vagy akkor nagyon nehéz irányítani magadat hogy mit csinálj. Nem értem , hogy hogyan is lehetne olyan állapotban bárhogyan is cselekedni.

Van ezzel kapcsolatosan tapasztalatod?

Szia!

Bár a kérdésed nem tisztán erre vonatkozik, de van egy módszer, amelyet egy zen mester, nevezetesen Lin-csi alkalmazott, a satori eléréséhez. Amikor egy szituációban azon kapta magát, hogy nincs teljesen jelen az adott pillanatban, mert a gondolatai a jövőbe vagy a múltba repítették, felriasztotta önmagát a kvac felkiáltással!

Kvac, annyit jelent:-hé!

Álomban nem mindig lehet kideríteni.

Volt már olyan, hogy megcsíptem magam és fájt.

Hogy mi? Ezt elég értelmetlenül sikeredett megfogalmazni. Ha egyszer feltettük, hogy nem valós környezetben vagyunk, akkor minek vizsgálódni? Feltételezünk valamit, majd felül is vizsgáljuk a feltételezésünket? Akkor minek feltételezzük a dolgot? :)

De azt hiszem, értem, mire vagy kíváncsi.

Mivel maga az álom, vagy akármilyen tudatállapot nem valós, ezért szerintem ne a valóságban keress megoldást a problémára. Hiába keresel a valós világban megoldást egy álomvilágbéli problémára, azt az álomvilágban nem fogod tudni alkalmazni, vagy ha mégis, nem fogod tudni eldönteni, hogy sikeresen alkalmaztad-e, vagy sem.

Tegyük fel, hogy kitalálsz valami módszert, ami hatékonynak tűnik, és amikor abban az álomvilágban vagy, akkor alkalmazod is, és még működik is, és felébredsz. Honnan fogod tudni megállapítani, hogy valóban a valós világba tértél vissza, nem pedig csak egy másik (esetleg még élethűbb) álomvilágba kerültél? Nincs megbízható kontrollművelet, mert sosem tudhatod, hogy a kontrollművelet eredménye valós-e, vagy csak egy újabb képzelgés.

Azt szokták mondani, hogy ha álmodban meghalsz, az olyan megrázkódtatást okoz az agynak, amitől az felébred. Mégsem javasolt alkalmazni álmodban az öngyilkosságot, mert ha éppen mégsem álmodsz, akkor többé sosem ébredsz fel.

Mindenesetre az olyan mentális állapotú ember, aki a valóságról sem tudja eldönteni, hogy álom-e vagy valóság, szerintem inkább diliházba való, mintsem a számítógép elé.

Az a baj, hogy a mély álomban kikapcsol a hihetőségközpont.

Ezért aztán bármi történik, az hihetőnek tűnik - pontosabban fel sem merül benned a kételkedés. Ha már elkezdesz kételkedni, akkor kezdesz felébredni, onnan kezdve legtöbbször te irányítasz.

Valóság csak egy van, és azt mindig tudja az adott személy, hogy ha a valóságban van, akkor a valóságban van. Ha nem tudja megállapítani, akkor egész biztosan a nemvalóságban van, mert ha a valóságban lenne, akkor meg tudná állapítani, hogy a valóságban van. Ha mégsem tudja megállapítani, akkor automatikusan érvénybe lép az előző hozzászólásom utolsó mondata.

Tehát vagy azt nem értem, hogy mi a probléma, vagy azt nem, hogy mirefel a lepontozás.

Van egy módszer: ha álomban felkapcsolsz egy villanykapcsolót, a hozzá tartozó lámpa nem fog felgyulladni (és fordítva).

A magyarázat az lehet, hogy az álomban az agyban ki van kapcsolva a logika, ezért a dolgok nem történnek a megszokott logikus rendben.

Ezt mondom én is: mivel a logika ki van kapcsolva - ezért a fenti jelenségen (és bármi más, hasonló dolgon) nem fogsz megütközni, és azt hiszed majd, hogy nem álmodsz.

Akkor is azt fogod hinni, ha a halott nagyapáddal találkozol, és akkor is, ha egy mitológiai lénnyel.

Egyszerűen álmodban ezt nem tudod kiszűrni - csak akkor, ha már legalább félig felébredtél.