Mi az akadálya annak, hogy egy bébi csimpánzt, emberi intelligenciára neveljünk?
#6: "Nagyjából, mire felnő (6-7 éves korára) olyan értelmes lehet, mint egy 4 éves embergyerek."
Hát, szerintem egy csimpánz sokkal jobban hazudik, mint egy négyéves gyerek, és számos élethelyzet van, amikor jóval nagyobb érettséget mutat fel.
A csimpánzok maguktól készítenek úgy szerszámokat, hogy hármat egyszerre használnak. Olyan gyümölcsöt, ami kemény és nem fér a szájukba, képesek kiékelni egy célra használt "üllőn", majd megfelelő szerszámmal több szeletre, darabkára hasítják.
Nem tudom, hogy egy négyéves gyerek kitalálna-e magától ilyen kifinomult szerszámhasználatot, de amennyire én tudom, egy darab vadon nevelkedett négyéves gyerek esetében se számoltak be ilyesmiről.
Igen, 4 éves gyerek megtanítható ilyenekre.
A csimpánzok se maguktól találják ki (nagy részét), hanem tanulják.
"Igen, 4 éves gyerek megtanítható ilyenekre. "
Nem, szerintem nem fog menni úgy, hogy neki kell elkészítenie a szerszámokat is, és kitapasztalni a használatot, ugyanis a csimpánzok esetében az oktatás esetleges, és inkább eltanulásból, ellesésből működik a dolog.
Még egy felnőttnek is komoly kihívás jól pattintott kőszerszámot készíteni.
Vajon menne ez így egy négyévesnek is? Kétségeim vannak.
És a felnőtt csimpánz jobban hazudik. Ez azért érdekes tényező, mert erre így külön nem tanítják a négyévest se, legalábbis nem intenzíven.
Egy csimpánzmama sokkal összetettebben kezeli a kölyöknevelést. Aligha hiszem, hogy egy négyéves akármilyen intenzitással lenne a dologra felkészítve, képes lenne versenybe szállni ez ügyben a csimpánz mamával.
#4: "...és még csomó más dolog ami miatt nem érhetnek az ember nyomába."
Szerintem meg igen.
#4: "...a főemlősök ugyan szavak meg tudnak tanulni, de a nyelv más elemeit nem használják (szintaxis..."
Nézd! Szavakat fűznek össze értelmesen, tehát beszélnek, és kész. A nyelvészek berágtak (főleg ugye Chomsky), és hisztisen elkezdték a lécet emelni, hogy nehogy má' átugorja azt a csimpánz.
Mellesleg a szintaxisról: [link]
A szintaxis használatát akár kis madarak is ki tudták fejleszteni, tehát nem egy akkora kunszt. Csak az a probléma, hogy nemigen van olyan környezet, amelyben ennek nőne a fontossága. Elmagyarázni pedig nehéz lenne egy csimpánznak, hogy csak úgy passzióból kezdjen el a szavak sorrendjének változtatgatásával értelmezési különbözőségeket kialakítani.
Chomsky magabiztosan jelölte meg az embert egyedülálló szintaxis használóként, ám ezek a kis madarak most jól betettek neki. Ráadásul Chomsky balszerencséjére még a delfinek is rácáfoltak.
A delfineknél is az lehet, hogy a speciális környezetben a szintaxis használatának mindig is volt jelentősége, míg a csimpánzokéban nem.
#4: "...morfológia, pragmatika stb"
És még űrhajót se tudnak építeni ezek a gyengeelméjűek... :D - húúú de teljesen mások vagyunk! Pl. egy elmaradott emberi törzs primitív nyelvéből is biztos fog egy csomó modern nyelvi kunszt hiányozni. Akkor itten mostan mi a stájsz?
#4: "nincsenek elvont fogalmak..."
És mi a helyzet azzal, amit a #6-osodban írtál?: "van valami fogalma a művészetről is."
Szerintem itt van csimpánz-kompozíció, irányelv, mellesleg topológia is.
#4: "Számukra minden csak jelen időben történik és csak ott ahol vannak"
Hát nem!: [link]
Gondolnak a jövőre, és fejlett tudatossággal rendelkeznek. Mellesleg baromira kíváncsi vagyok arra, hogy hogy tud valaki előrelátás nélkül 3 db. szerszámot készíteni, használni egy cél elérése érdekében.
#4: "Amiről meg még beszélni sem tudnak, arról hogyan gondolkodnának"
Tehát a születetten süketnéma ember nem gondolkodik? A beszédképtelen vadon nevelkedett gyerek se? A "ki ha én nem"-et üzenő mellét verő gorilla nem tud saját magáról, mert nem ismeri az "én" szót?
#4: "nem kérdeznek"
Ha a csimpánz jelzi, hogy "akarok banán", attól még gondolhatja, hogy az éppen banánt majszoló embertől csak esetleg fog kapni, tehát valójában kérdezi: kaphatok banánt? Amikor ritkábban húshoz jut a csimpánzhorda, akkor a koncból az erős hímektől a nőstények felfelé fordított nyitott tenyérrel kérnek, mint ahogyan azt mi is tesszük, közben kérdezve, hogy nekünk is jutna egy pici?
Van amikor mutatja a csimpánz valakire, hogy "szomorú", és érezhető olykor, hogy egyúttal kíváncsi is, vagyis igazándiból ezt kérdezi: Miért szomorú?
#4: "csupán azt állítom, hogy nem tudják lemásolni/megtanulni az emberi intelligenciát."
Én meg azt állítom, hogy már rendelkeznek vele, csak nem olyan magas szinten.
Nem kell ide csimpáz..
Egy békát megtanítok magyarul beszélni és a matematika érettségi feladatokat megoldani.. Milyen nehézségekbe ütközhetnék..? ;DD
Majd puszival jutalmazom mint a mesében..
#2: "Én egyébként egy öntudatos lény vagyok, így hozzám nem fog egy majom tudatszintje felérni, ha ezer évig tanulna sem, ja és a tied se :)"
Pedig ez a majom a számokat emelkedő sorrendbe tudja rakni, sőt, sokkal gyorsabban mint te, sőt, jobban memorizálja az összekevert számok pozícióit, mint bármilyen ember. Szerintem gyakorolhatsz ezer évig, akkor se fogod utolérni ezt a majmot. Szarul kezeli ezt az apróságot a galaxis méretű önimádatod?
BIZONYOS majmoknak is van bizonyíthatóan öntudata. Még egy 8 éves gyerek is tudja, hogy az öntudat akármilyen fokú megléte nem egyenlő a tudásszint mértékével. Nézd, ha eddig ennek megértése nem sikerült, gyanítható, hogy neked ez ezer év múlva se fog menni.
#16: "Egy békát megtanítok magyarul beszélni és a matematika érettségi feladatokat megoldani.."
Bocsika! A szócsövedet dobd el miközben leszállsz a hordódról, és mutass be egy jelbeszéddel szavakat megfogalmazó békát.
Amúgy iyesmi módon gúnyolódtak a rabszolgatartók is anno az afroamerikaiakkal...
De hát az utóbbiaknál a majom még sokkal kevesebbet ér, ugye? Ha alkalmad adódik rá, akkor te is láncra verve tartod a majmot a gyerekeid szórakoztatására, ha már kilőtted előtte a majom anyját? Mert az csak egy állat, és te megteheted ezt, mint a teremtés koronája...nemde?
Vannak emberek, akik nem képesek leérettségizni. Nem tudtál erről? Pedig voltál érettségin, nem? Mint köztudott (szerinted), ezen bukott emberek egyike se rendelkezik emberi intelligenciával, hiszen nem ér fel egyik intelligenciája se a tiéddel (már ha van érettségid).
Vannak ennél rosszabbak is. Pl. a vadon nevelkedett gyerekek nem voltak képesek később beilleszkedni teljes értékűen a modern társadalmakba, és tudomásom szerint mindegyik csapnivaló képességeket mutatott fel matekból, sőt, beszédkészség terén néhányuknak még a csimpánzok jelszókincsét se sikerült elérni.
Ezek egyike se rendelkezett emberi intelligenciával szerinted, nemde?
Koko egy bonobó (régebben törpecsimpánznak hívták volna), világhírű, és már számos híresség meglátogatta, és mindegyik dicsérte az intelligenciáját. Te hol állsz ez ügyekben?
Szerinted ezek a hírességek kit tartanának intelligensebbnek kettőtök közül, ha elolvasnák tőled azt, hogy egy békát akarsz megtanítani beszélni és matekozni? :D
#16: "Egy békát megtanítok magyarul beszélni és a matematika érettségi feladatokat megoldani"
Basszuskulcs... lehet, hogy félreértettelek?
Ezt a Kérdezőnek írtad, és nem a majmokat gúnyoltad?
Huhhh, ha igen, akkor az én intelligenciámnak is vannak korlátai (;D), és elnézést...
Talán leginkább a csimpánzok és a kutatók alacsony száma.
Én úgy sejtem, hamarosan a tanítás teljesen automatizálható lesz (program figyeli hogy hol áll az ember/állat, és lejátssza a megfelelő videót) (de akár fél-automatizálás is elég), és rengeteg állatfaj (majmok, madarak, nagyobb emlősök) fel fognak fejlődni sokkal értelmesebb szintre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!