Ilyenkor mit kell tenned?

Hát ugye, az ilyesmi általában valamilyen egyetemen történik, ahol egyből meg tudja mutatni a dolgot az illető a témavezetőjének, munkatársainak, akik szintén jártasak a témában. Egyrészt azt nézik, hogy jó-e, amit mond, másrészt, hogy ezt leírták-e már máshol. Ha jó is és új is, akkor kell írni belőle egy cikket, és beküldeni egy folyóiratnak, ami a témával foglalkozik. (Ott újra ellenőrzik, aztán ha jó lett, publikálják, és akkor az egész világ tudja nézegetni, hogy tényleg jó-e, illetve használni az eredményeket.)

Ha nem egyetemen történt, akkor passz, de szerintem érdemes lehet felkeresni egy professzort.

Minden tudományágban rengeteg folyóirat van. Egyesek regionálisak, mások nemzetköziek. És elég jó mérőszám alapján rangsorolhatók is.

A kutatók eredményeiket ilyen folyóiratokban jelentetik meg. A "megmutatom a kollégának" nem eset. A folyóirat fogadja az írást, kiadja szaklektoroknak, akik szükség esetén kérdeznek, ha mindenki megfelelőnek találja, a szerkesztőség megjelenteti, a világ érdeklődő része pedig olvassa, akár hivatkozhat is rá. Ilyen helyen megjelent cikk "elsőségét" a szakterület elismert képviselői nem vitatják, a többi vélemény meg nem számít. Ezek a dolgok meglehetősen jól dokumentáltak. Ha itt meg fog jelenni egy cikk, arról tájékoztatnak, ha tényleg érdekes, látatlanban állítható, hogy két nap múlva legalább néhány ezer ember már tud róla a világban.

> „A "megmutatom a kollégának" nem eset.”

Akkor a társszerzők nem kollégák, és nem is látták a cikket? Szerintem elég ritka az olyan tudós, aki tényleg egyedül dolgozik, és nem konzultál senkivel (bár valószínűleg matekból a legkönnyebb ilyeneket találni, azt el tudom képzelni).

Szóval igen, kihagyható, hogy megmutassa a kollégáknál, de szerintem nem gyakori dolog. Másrészt nem baj az, ha van többször is ellenőrzés.

A matematikusok ezt dolgozzák (mármint az új dolgok bebizonyítását, az eddig megnevezetlen térbeli testek tudományos szempontból érdektelenek), nem Isten kegyelméből egy életben egyszer rájuk mosolyog a szerencse. Nem fut össze a fél egyetem, ha valakiről kiderül, hogy nem tökéletesen inkompetens. Nem is mutogatja körbe senki a friss eredményeit, mint aki maga se hiszi, hogy ez vele megtörténhet.

Folyóiratoknál közlés előtt lektorálják a cikket, a tudományos világ meg közlés után. Ez komoly munka, nem brahiból csináljuk az ebédszünetben.

Társszerződ meg akkor van, ha valakivel együtt csináltál valamit. Ha valakinek meg kell mutatnod a kész munkád, mert anélkül nem ismerné, és mégis ráíratja magát társszerzőként a cikkedre, akkor csúnyán ki vagy használva.

De eset. A "megmutatom" annyit jelent, hogy csináltam valamit, és az eredményt megmutatom.

A "társszerző" pedig annyit, együtt határozzák meg a témát, folyamatosan beszélgetnek, vitatkoznak, javasolnak, és tisztázzák, ki mit csinál belőle. A "megmutatás" abban az értelemben lehetséges, hogy előzetesen megegyeztek, a végső szöveget valamelyikük megírja. Utána jóváhagyásra átadja a többinek.