A tudomány mivel magyarázza ezt?
Olyan "jelenségekre" gondolok, hogy sokszor azonos esély mellett az esemény szereplőjével a számára rosszabb valósul meg.
Eleve érdekes, hogy vannak a környezetemben szerencsés, illetve nagyon szerencsétlen emberek.
De most ebbe nem akarok belemenni:
1. Az utca végén lévő buszmegállóban x percenként megy busz.
Az esetek 90%-ban, ha találomra megyek ki, esküszöm, hogy mindig az orrom előtt megy el vagy látom, hogy a távolban halad? WTF? Hogy lehet ez??
2.Suliban ZH-n ugyan ez volt.
Teszt jellegű, igaz vagy hamis állítások.
Több alkalommal előfordult, hogy feltettem egy lapra mindent, találomra végigkarikáztam az egészet.
Mindig egyes lett a vége? Miért? Ismerősök ugyan erre panaszkodnak. Betekintésen tisztán látszott, hogy nem is kamuzott a tanár.
Miért nem az volt, hogy találomra karikázok, aztán 2/3/4/5?
Valószínűség alapján ugyan annyi az esélye, hogy jót karikázok, mint rosszat....
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ami a ZH-t illeti, én úgy állítom össze a tesztjeimet, hogy nulla legyen a várhatóérték. Tehát I/H válaszoknál jó válasz +1 pont, nincs válasz: 0 pont rossz válasz: -1 pont. Ha 4-ből 1 a jó, akkor +1 ill. -0,33 pont jár.
A buszos dolgot pedig mérd ki, nem lesz igazad. De előre korrekt csak elhatározd, hogy feljegyzed az esetet, és csak utána jöjjön a tapasztalat. Ha mindig azt jegyzed meg, amikor "megszívtad" akkor nyilván balszerencsésnek érzed magad - az agy hajlik ilyen torzításokra.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
1. Ez magyarázható azzal, hogy nem vagy pontos, egy kicsit túl rövidre becsülöd az időt, mert szeretnél egy kicsit később elindulni, még valamit csinálni. A busz nem vár.
2. Az ember önmagában csak kvázivéletlen sorozatokat generál. Valódi véletlen sorozatot pénzfeldobással kaphatsz. A ponthatárokat nem egyenletesen állapítják meg, ha a felét eltalálod, akkor az még lehet egyes.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kedves Kérdező!
Ha a kettes jegy eléréséhez több mint 60%-át a tananyagnak tudnod kell, akkor ugye látható, h a véletlen karikázással miért buksz meg rendszeresen?
Általában az emberek akkor érzik magukat szerencsétlennek, ha a velük történő dolgok és a vágyaik nincsenek szinkronban. (A te is példád is erről szól: nem akkor jön a busz, mikor te szeretnéd.) Ennek megokolására több tudomány adhat neked releváns választ, pl. a teológia.
Tudom, h stat. mat. alapú választ vársz az első kérdésedre is, de amire neked szükséged van, az egy másik tudomány, a pszichológia. Valószínűleg a korai kondicionálás a te életedben oly irányba hatott, h nem ismered a "megküzdés" pszich. kifejezést. Pedig jobb iskolai eredményért küzdeni kell, nem a szerencse v szerencsétlenség a döntő ebben.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Az első esetben - ha kizárjuk hogy "mindig" késve indulsz - az az ok hogy az emberi agy összefüggéseket keres. Ez a busz esetében is így van.
Mikor időben ott vagy, nincs összefüggés amit keresne, minden az elvárásodnak megfelelően történt. Viszont mikor lekésed a buszt akkor az probléma és az agyad megjegyzi hogy elment előtted a busz.
Több ilyen eset után arra fogsz emlékezni hogy már sokszor elment az orrod előtt és az agyad legyártja azt a képzelt összefüggést hogy 90% hogy az orrod előtt megy el a busz.
Pedig szinte biztos hogy nincs így, csak az agyad nem csinál statisztikát - ami alapján kiderülne hogy a legtöbb esetben nem ez történik -, csak a számára fontosnak ítélt részletre emlékszik vissza, ami alapján az a fránya busz elmegy az orrod előtt.
Ez olyan mint amikor egyesek arra emlékeznek hogy "gyakran" ugyanazt a számot látják az órára ránézve. Azon kívül hogy erre elég jó esély van, itt is arról van szó hogy mikor más számot mutat az óra arra később nem emlékeznek, de ha véletlen azt a számot mutatja akkor megerősödik az az elképzelésük hogy itt valami rejtett összefüggés van.
Az ősember számára biztos jó túlélési stratégia volt ez a fajta szemlélet, nem ismerhette a világ összefüggéseit és a vélt összefüggések felfedezése elősegítették a túlélést, elvégre egy része biztos helyes volt.
Teszem azt az az ősember biztos nagyobb eséllyel maradt életben amelyik elfutott ha a magas fűben mozgást látott, pedig lehet hogy csak a szél vagy egy kis állat mozgatta. Annál az ősembernél biztosabban amelyik szerint nincs semmi összefüggés a mozgó fű és a fűben lopakodó ragadozók között. :)))
Egyébként én előttem is "állandóan" elmegy a busz. :)))
1.A buszhoz random mód megyek ki, kb egy héten 2*3*.
Nem jegyzett meg az agyam semmit, mert nem volt még soha olyan, hogy pont akkor jön.
Holott pont lekésni vagy pont odaérni, ugyan annyi.
Hogy van az, hogy nem arról dicsekszek, hogy akár mikor random kimegyek, jön a buszom?
Jól írod, a természet nem ismeri a rossz, jót, szal egyenlő.
1.A ZH-n meg nem volt rossz válasz esetén mínusz.
Betekintésen meg ott virított, hogy 50% se volt soha.
Tehát oké, hogy 60% alapesetben, de nem.
Itt megint felmerül a kérdés.
Miért bukok, miért nem sorba kapom a random karikára az ötösöket?
Példa:
Talán Észak Koreában úgy tiltakozott egy diák, hogy nulla pontos dolgozatot írt.
Elsőre röhejes, de végiggondolva nulla pontos tesztet ugyan olyan nehéz írni, mint hibátlant.
Ha random karikáz, úgy is beleszalad egy-két pontba, szal tudni kell, hogy mi a rossz válasz, hogy nulla pontos legyen.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Miért bukok, miért nem sorba kapom a random karikára az ötösöket?"
Mert szerencsétlen h ü l y e vagy? :D
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kérdező!
1: nyugodtan tesztelj. Légy szíves, jegyezz fel MINDEN buszt, hogy mennyit kellett várnod rá. Egy idő után remekül fog látszani, hogy ez egyenletes eloszlású, semmi különleges nincsen benne.
2: ZH-nál pedig számolj valószínűséget a feltételek alapján. Ne csak egyszer! Legalább pár 10 eset kell, hogy egyáltalán kezdjen kirajzolódni valami.
Viszont, ha a tanár normális, akkor úgy állapítja meg a ponthatárokat, hogy a véletlen találgatás többségében egyes legyen!
Ezt kérdezd csak meg tőle, valószínűleg így van.
Amiket pedig elmondtak: az agy TÉNYLEG így működik, és nagyon durva torzításokat csinál. Ezek után viszont már csak rajtad áll, hogy te ezeket elhiszed, vagy továbbgondolod.
Mit nehéz felfogni azon, hogy hónapok óta ez van és olyan még sose volt, h kimentem és pont jött?
A Zh-nál meg leírtam, hogy 50% alatt volt.
Felejtsd már el a 60%-ot!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Akkor már csak egy lehetőség maradt: A buszsofőr ott áll a sarkon, és figyel téged, hogy mikor jelensz meg az utca végén. Amikor meglát, startol a buszhoz, gyorsan befarol a buszmegállóba, és úgy csinál, mintha épp az imént érkezett volna, csak hogy te azt hidd, hogy már megint pont lekésted a buszt. Persze a többi utasnak várakozási pénzt fizet, meg fapofapénzt, hogy tök úgy üljenek a buszon míg te is velük utazol, mintha semmi különleges nem történt volna.
Esetleg még az lehet, hogy bekamerázta a lakásodat, és már a szomszéd faluban tudja, hogy most raktad bele a mosogatóba az üres kávéscsészét, akkor 11 perc múlva fordulsz rá a buszmegállóhoz vezető célegyenesre, tehát neki majd most kell elhagynia azt az árokparti gubancos csipkebokrot ahhoz, hogy pont úgy érjen be majd, hogy te lemaradj a buszról.
Ezek mind lehetségesek, de azért sokkal kevésbé valószínűek, mint az, hogy állandóan elalszol, de az agyad megpróbál inkább valami misztikumot erőltetni a dologba, minthogy beismerje, hogy már megint nem voltál képes időben kimászni az ágyból.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!