Einstein milyen kísérletek eredményéből vonta le azt a következtetést, miszerint valójában csak jelen létezik, mert az összes időkvantum egyidejűleg van jelen a téridőben?
Úgy olvastam valahol (egy levelében ezzel vígasztal egy özvegyasszonyt, hogy a férje valójában nem halt meg, és magyaráz neki az idő múlásának illúziójáról), hogy elmélete szerint a tudatosság egy mintázat a téridőben, aminek minden időkvantuma egyidejűleg létezik, és mivel a tudatosság egy relatív sorrendben tudatosul a vele kapcsolatos időkvantumokról, az idő lineáris múlásának illúzióját tapasztalja.
Szóval csak az érdekelne, milyen kísérleti eredmányekből volnta le ezt a következtetést? Referenciának kiváltkép örülnék.
# 10
Köszönöm a választ. Írtad, hogy fizikus vagy. A kérdésem tényleg csak annyi, hogy milyen kísérletből következtettek arra bizonyos fizikusok (tudtommal Einstein is), hogy minden pillanat egyidejűleg létezik, és csak a mi fejünkben áll össze linerásian érzékelt idővé. Végül is említették a késleltetett kvantumradír kísérletet (lehet, hogy éppen Te voltál?), arról már olvastam, gondolom, abból is lehet ilyen következtetésre jutni, de arra vagyok kiváncsi, volt-e más kísérlet is. Köszönöm.
@8-10: Zoli! Kérdeztem már tőled párszor, de valahogy még nem sikerült válaszolnod, pedig érdekelne. Ismét leírom: jöhet privátban is, nem fogom kibeszélni. Te komolyan fizikusnak képzeled magad, azaz ilyen tévképzetek gyötörnek, amiket te magad is elhiszel, vagy tudatosan próbálod itt hülyíteni a népet?
Ha komolyan elhiszed magadnak, akkor hogy történt? Megcsípett egy radioaktív pók, és másnap arra ébredtél, hogy fizikus vagy, meg valamiért különösen vonzódsz a Parker tollakhoz? Nem is vagy Péter... na mindegy. Szóval hogyan is történt ez a fizikussá válásod?
@Kérdező: a 8-as és 10-es válaszok adója egy itt jól ismert troll, vagy téveszmés személy (azt próbálom kideríteni, melyik a kettő közül). A kötőszavakon kívül mást nem érdemes elhinni a mondandójából.
@13: Zoli, Zoli, nem mersz válaszolni? :) Amúgy nem olvastam a cikket és leghamarabb éjszaka lesz rá időm, ha nagyon szeretnéd, hogy elolvassam, de emlékeim szerint sajnos nagy felzúdulást keltett pont ez a cikk anno, méghozzá pont azzal, hogy egy viszonylag normális, bár nem szakmai oldalon marhaságokat írnak.
De ha már ennyire azt szeretnéd, hogy olvassunk, egy időjárási portál, meg egy ismert ezós, áltudományos álhíroldal (újvilágtudat) helyett valami szakmai oldalt nem tudnál véletlen ajánlani? Tudod a fizokusok nem az időképet, meg az újvilágtudatot linkelgetik.
Amúgy Zoli. Elhiszem, hogy azt hiszed, hogy cikizésből kérdezgetlek, de valójában teljesen komolyan és őszintén érdekel, hogy tényleg fizikusnak képzeled-e magad vagy sem. Súgd már meg legalább privátban. Köszi!
Mojjo
Megköszönném, ha végigfutnád a cikket. És azt is, ha összegeznéd a hibáit, miben hazudik/téved, stb.
Akkor most a kvantumfizikában megfigyletek olyan paradox jelenségeket, amiből arra lehet következtetni, hogy a tudat (pontosabban a megfigyelés) hatással van az anyag viselkedésére? Csak mert a csapból is ez folyik, és kiváncsi vagyok, hogy minek a félreérétséből számrazik ez a dezinformáció, ha tényleg dezinformáció?
@15: elnézést kérdező, azt hittem, hogy a #13-as hozzászólást is a 40%-os barárunk írta. Ezt igencsak benéztem, sorry. Így jár, aki menet közben próbál fórumozni.
Oké, átnézem, a #14-et pedig tekintsd tárgytalannak. ("Zoltankvantumfizikus" - mert ez a trollunk nickneve - viszont nem kell, hogy tárgytalannak tekintse...)
Kérdező!
Tudsz angolul, mondjuk egy eléggé jó szinten? Mert ugyan belekezdtem, de bevallom, most egyáltalán nem motivál a cikk arra, hogy ennek olvasásával töltsem az estémet, az pedig még kevésbé, hogy kifejtős írással. Ráadásul Zolival ellentétben én nem szenvedek olyan téveszméktől, miszerint fizikus lennék. De mivel a kérdésed a "tényleg a megfigyelés alakítja-e a valóságot", szívesen keresnék neked releváns és megbízható anyagot a témáról.
Mojjo
Nem vagyok egy nagy angolos, de tudok segítséget kérni, mert van olyan ismerősöm, akit hozzám hasonlóan érdekel a dolog.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!