Kezdőoldal » Tudományok » Természettudományok » Nem félelmetes, hogy miféle...

Nem félelmetes, hogy miféle emberek fordulnak meg az egyetemeken, és menyire nem veszik ott figyelembe a hivatalos tudományos álláspontot?

Figyelt kérdés

Ismerek egy fundamentalista vallásos embert, aki egyetemre jár. Nem akarok konkrét adatokat mondani, és ezzel felismerhetővé tenni, még a nemét sem árulom el, ezért tömören:


Olyan egyetemre jár, ahol biológiát is tanult, és tanították neki az evolúciót is. Rákérdeztem arra, hogy mi a véleménye az evolúcióról. Azt mondta, hogy nem fogadja el, meg hogy nem is érti, és nehezen tudta olvasni is, és mennyire örül neki, hogy nem kell belőle vizsgáznia... És ha belegondolunk, ilyen ember fog diplomát kapni...


Gondolkodtam, hogy ami most következik, azt leírjam-e vagy sem, de végül is megteszem. Szóval azt állította, hogy aki tanította neki, még az sem fogadja el az evolúciót, ezt el is mondta... Szóval előadás közben ilyet mert mondani a hallgatóságnak, attól függetlenül hogy a tudományos közösségben tényként tekintenek az evolúcióra.


Nem tudom, hogy kamuzott-e, bár őt ismerve valószínűleg igazat mondott. Az egyetem az ország egyik legismertebb egyeteme, elég sokan járnak ide.


Na most... én is szeretnék egyetemre menni, mert szeretnék természettudományt tanulni, bár még azt nem döntöttem el, hogy evolúcióbiológus vagy kozmológus szeretnék-e lenni a jövőben.


Viszont nem szeretném, ha valamiféle agymosott keresztény tanítana. Félelmetes, hogy egyáltalán ilyen embereket felvesznek az egyetemre, és ráadásul tanítanak is. Miért nem mennek valamelyik fundamentalista szekta felsőoktatási intézményébe?


Mégis miféle oktatási rendszer van hazánkban!?


A kérdést amúgy az ihlette, hogy egy másik topikban az evolúciótagadó azzal hencegett, hogy neki természettudományos diplomája van...


Üdvözlettel,


Dante


2017. febr. 20. 15:28
1 2 3
 21/29 Sunshinedoll ***** válasza:

Nálunk is vannak az orvosin olyan (idősebb, koros) professzorok, akik korukból adódóan abszolút tagadják pl bármilyen felnőtt őssejt létezését, pedig hát kb az egész regeneratív orvoslás erre épül :D Tanítják, mert kell, de nem hiszik el :D


De hál istennek azért a legtöbb tanár, professzor, akivel találkoztam/dolgoztam, azok abszolút nagy tudású, értelmes, és nyitott emberek voltak.

2017. febr. 21. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/29 anonim ***** válasza:

'Az már biztos, hogy a buszvezető vezeti a buszt és ezt a tényt nem ingatja meg, ha még nem tudjuk, hány N erővel tolja a váltót egyesbe.'


Ma már kb. az összes busz automata váltós, tehát a válasz 0 Newtonnal tolja a váltót egyesbe.

2017. febr. 21. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/29 anonim ***** válasza:

Ex egyetemistaként, elárulok nektek egy titkot.

Az összes egyetemista fiataloknak szóló egyetemi gyülekezet szekta volt valahol, akikről tudtam és akiket az egyetemem is elismert hivatalosan, azaz használhatták a nevét.


Legtöbbször meghívásos alapon lehetett bekerülni és csak egyetemi polgárként (mert csak így kapnak pl. TÁMOP pénzt). Bent pedig ment a kavarás, elvetették a történelmi egyházak hitvallásait, tanításait és kevertek mindent-mindennel.


Elmentem egy felnőtt gyülekezetbe és azok az idióta témák elő sem kerültek, amik az egyetemi közikben -mert magukat közinek hívják- voltak.

Egyszóval megvan a véleményem, hogy a fenti "tanok" főleg honnan indulnak ki az egyetemeken...

2017. febr. 21. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/29 anonim ***** válasza:
A matematika szakot és az informatikus szakot nem nevezném könnyűnek. Eszerint a biológia nem tartozik a preferált területek közé.
2017. febr. 21. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/29 Wadmalac ***** válasza:

#22:

Felénk még gyakoriak a kézi váltós távolsági buszok. Tehát máris itt egy pont, amire "biztos" választ adtál, pedig egyáltalán nem az. :D

Pontosan ilyen "márpedig úgy van" hozzáállást kell a tudománynak kerülnie, különben a "kételkedők" könnyen fogást találnak rajta.

2017. febr. 22. 07:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/29 anonim ***** válasza:

'máris itt egy pont, amire "biztos" választ adtál, pedig egyáltalán nem az'


Biztos választ adtam?


Ma már kb. az összes busz automata váltós, tehát a válasz 0 Newtonnal tolja a váltót egyesbe.


Ezt írtam. Tudod mit jelent a kb? Azt, hogy körülbelül. Amúgy nem tudom hol laksz, de megnézném én azokat a manuális buszokat.

2017. febr. 22. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/29 Wadmalac ***** válasza:

Teljesen off, de ha NEM minden busz automata váltós, akkor a nulla newtonod rossz válasz.

Amúgy a Vértes volán még régi 210-es Ikarus csuklósokat is járat. A Volánbusz is Bp-Esztergom vonalon.


És tényleg off, a reakciódnak a hasonlatomra semmi köze a témához, még csak közelében sincs annak, amiről a hasonlat szólt.

2017. febr. 22. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/29 anonim ***** válasza:
Nem rossz válasz mert a 0 N nyilván csak az automatákra vonatkozott.
2017. febr. 22. 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/29 anonim ***** válasza:

#22 és #26, Kunság Volánnál is, kaptak ugyan egy rakás új Mercit, de mellette annyi öreg busz van még, amiknek hírből sincs köze az automata váltóhoz.


Mellesleg a lényeget pont elvétetted, abszolút nem a buszon és a váltón volt a hangsúly. De ha úgy jobban tetszik, akkor képzeld el ugyanazt mondjuk személyautókkal :D

2017. febr. 22. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!