Van valamilyen cáfolat arra, hogy a világ, amelyben élünk, egy szimuláció?

Bár sajnos nem tökéletes a példa. A 0-1 közötti számok halmaza egy végtelen számosdágú, de korlátos halmaz. Vizuálisan egy végtelen és korlátlan halmaz bővítését valószínűleg még nehezebb elképzelni - és jóval nehezebb szemléletes példát találni rá. Azért megpróbálom - bár az alapötletet nyúltam :)

Szóval vegyük megint a számegyenesünket, ezúttal mínusz végtelentől plusz végtelenig, viszont csak az egész számokat. Mennyi van ebből? Ismét végtelen.* Minden szám fog egy kis táblát, amin ő maga - tehát a száma - található. A számok gonosz önkényura ráparancsol a számokra: mindegyik törölje le a tábláján látható számot, és írja rá helyette annak kétszeresét. És ezt mindegyik szám meg tudja tenni - mínusz végtelentől plusz végtelenig. Viszont mi történik? Foghíjak keletkeztek. Eltűntek pl a páratlan számok - egy táblán sem láthatóak immár. Ezekbe a foghíjakba pedig új számok érkezhetnek, akik új táblákat kapnak, és az eltűnt számokat ráírhatják azokra.

Mi történt tehát? Bővült egy eredetileg vêgtelen és határtalan, korlátlan hamlazunk is. Mêgpedig végtelen sok elemmel.

Ha a világegyetem végtelen, és a duplájára tágul, az kb pont ugyanilyen.

12: "Amúgy egyszeri eseményekre nem értelmezünk valószínűséget, de ez már csak hab a tortán."

Van kedved olyat játszani, hogy feldobsz egy érmét, és ha fej, akkor fizetek neked egy ezrest, de ha írás, akkor te jössz nekem kettõvel?

Csak egyet?

(.. mivel indoklod, hogy nincs?)

17: "Dehogy. Azt se tudjátok véges e a világegyetem de ha tágul akkor igen. Az meg véges kapacitás. Vagy ellentmondás."

Máshogy tágul.

Képzelj el végtelen rajzlapot, amelyen vannak firkák (pálciaemberek, pálcikházak füstölõ kéménnyel, letagadom-hogy-én-rajzoltam-szintû kutyák, ilyesmik), végtelen sokan, egymástól valamilyen messze. Képzeld el, hogy végrehajtasz egy origó középpontú nagyítást a lapon de úgy, hogy a firkák mérete ne változzon, csak a köztük levõ tér. Kb így "tágul" az univerzum is. Én ugyanakkora maradok, viszont a galaxisok közti tér nõ.

Azaz, míg tegnap 10^40 darab kellett volna belõlem a saját vállamra állni hogy elérjem a szomszéd galaxist, ma már valamivel több, mondjuk 10^40+10^5. Ilyen értelemben képes lehet tágulni egy végtelen univerzum is.

Még ha ez nem is a tágulásnak a szokványos definíciója, amelyik valóban az ûrmérték (univerzumban maximálisan elhelyezhetõ tejesdobozok száma) növekedését jelentené, hanem egy kicsit máshogy értett tágulás.

(na jó, semmilyen értelemben nem tágulás. Mindenesetre a dolgok közti távolság nõhet egy végtelen univerzum esetén is)

Valószínűleg újfent nem sikerült megfelelően megfognom a probléma lényegét.

Vázából van sok. Csapkodhatjuk egymásnak. Pénzérmét is dobálhatunk. Csinálhatunk statisztikákat, levonhatunk tanulságokat belőlük. A pénzérmének meg tudjuk számolni az oldalait. A vázának meg tudjuk nézni a szerkezetét. Az alapján tudunk valamit előzetesen is mondani, mert sok kísérletezéssel rájöttünk erre-arra a felépítés és törés kapcsolatáról. Tudunk kísérletezni, tudunk számolni. De azt hogyan számoljuk ki, amit soha semmilyen módon nem lehet megismételni, hanem csak úgy van, ahogy megtörtént? Egyszer. Hogyan kísérletezel vele? Hogyan ellenőrzől bármit? Hogyan ismételed meg? Anélkül pedig hogyan számíthatsz bármi ilyesmit?

Konkrétan, hogyan számolod ki most itt annak a valószínűségét, hogy a világegyetem szimuláció-e?

Nem biztos, hogy jelenleg jobban meg tudom dogni, hogy mi a problémám a megismételhetetlenséggel, de remélem, kb átmegy.

"Dehogy. Azt se tudjátok véges e a világegyetem de ha tágul akkor igen. Az meg véges kapacitás. Vagy ellentmondás."

Remélem pl. Mojjo válaszából lejött, hogy a végtelen sok paraméter nem kell, hogy azt jelentse, a világegyetem végtelen.

A véges világegyetem is tele van rengeteg olyan paraméterrel, amivel egy ilyen szimulációnak számolnia kéne, ha csak a szubatomi világ felé nézünk, már látszik.

Amúgy a kommentemben nem elvi végtelen szerepelt, "gyakorlatilag végtelen" itt azt jelenti, programozási szempontból végigvehetetlenül sok.

Persze lehet olyat mondani, hogy egy ultraűberkeményfejlett civilizáció már tud olyan számítógépet csinálni, ami ezt procimelegedés nélkül tolja 10^300 FPS szintjén.

Csak ez már nem áll messze a mindenható teremtő fogalmától.

Ez a szimulációs teória simán lehetne egy modern vallás alapja.

Persze ettől még mindig nem kizárt.

Cáfolni vagy bizonyítani nem lehet így csak filozofálgatni rajta,de kritizálni igen.Az a laikus szubjektív véleményem,hogy bármilyen furcsán hangzik,de szerintem az Univerzumban az élettelenre rácsodálkozni semmivel se indokolatlanabb mint az élőre.(mivel az Univerzumnak nincs semmi "célja"az se,hogy élőt és azt se,hogy élettelent létrehozzon,ez szerintem egy utólagos erőltetett gondolkodási hiba)Akármilyen transzcendens feltételezni(akár szimulációs valóság(mögötte"egy szuper okos informatikus")(miért pont informatika?Csak azért mert"most"az a technológia csúcsa?lehet 500 év múlva teljesen más technológiai"csodákkal rendelkezünk,akkor meg a mögé a jövő technológia mögé biggyesztünk teremtést meg magyarázatokat a létezésre?) akár Isten stb.formájában logikai melléfogás.Példa:Szubjektíven engem ámulatba ejt a Marson található Olympus Mons (Olympus-hegy). Kijelentem,hogy ilyen gyönyörűség pedig már"csak úgy" nem jöhet létre,valami csodát kell feltételezni egy ilyen "tünemény"mögé,valaki eleve azért hozta létre az Univerzumot,a Tejútrendszert,a Naprendszert,hogy a végén ott álljon a Marson az a hegy.Utólagosan a fizikai állandókban,matematikai képletekben,statisztikában,valószínűségekben stb. bizonygatnám,hogy mindennek az oka az Olympus Mons volt.(hasonló érvelési hiba mint az élőnél)

Számomra ezért is közelebb áll a természettudományos törvények,valószínűségek,véletlenek stb.láncolatának a "nem tervezett kezdet és a nincs végső cél"magyarázata,ahol még rengeteg"ismeretlen"vár felfedezésre,mint valamiféle transzcendens tervező,végső céllal.