Mekkora a legkisebb lyuk, amin a fény "átfér"?
Minden atom közt, sőt még az atomok elektronfelhőjén is át tud jutni a foton!
Viszont minél vastagabb egy anyag annál több elektronba és atomba ütközik, és annál kevesebb foton jut tovább.
Ez minden anyagra igaz, de pár dolog befolyásolja, a kristályszerkezet, a halmazállapot, a sűrűség(nyomás) és az elektronok mennyisége!
A gázok többsége áttetsző átlátszó, még nagy sűrűség melett is.
A folyadékok közt is több átlátszó akad, mint nem átlátszó.
Az üveg valójában folyadék!
A plexit viszont a szerkezete teszi átlátszóvá.
De nagy vastagságban és sűrűségben már egyik sem átlátszó a felsoroltak közül!
Ha a kezed egy erős fényforrás sugarának útjába teszed pl egy lyuk letakarásával, és te a sötétben állsz, megláthatod hogy még a kezeden is átmegy valamennyi fény!
Természetesen így nincs értelme "lyuk" -ról és annak méretéről beszélni, hiszen elektront is ki tud ütni egy foton, az elektron pedig nagyon nagyon kicsi, a foton is ebbe a mérettartományba esik.
Vagyis nem tudsz ilyen lyukat építeni a hagyományos értelemben véve.
A tudósok azért mindenféle trükköket alkalmazva valósították meg hogy 1-1 fotont tudjanak lőni.
Na, azért fémen nem megy át olyan könnyen!
De az igaz, hogy 100 atomon még ott is átmegy valamennyi.
Amúgy a kérdésnek nincs sok értelme, mert tegyük fel, hogy készítünk ilyen lyukat: akkor viszont ez hullámforrás lesz, mivel a fény hullám, ezért úgy fog viselkedni, mint egy fényszóró. 180 fokban szórja a túloldalon beérkező fényt mindenfelé.
"azért fémen nem"
Az attól függ... Az aranyfüstlemezen átragyog a napfény - ezért használták a művészetekben.
"Az aranyfüstlemezen átragyog a napfény - ezért használták a művészetekben."
Hát, a felhasználása NEM ezért történt. Az azért, mert az ilyen vékony aranylemez olyan puha, hogy egy ecsettel fel lehet simítani bármilyen felületre, így készültek a régi templomi aranyozások.
Ahol felhasználásra került az átlátszósága, az például az F-16 vadászgép.
Ott egy pár atomnyi aranyréteg borítja a fülkeüveget, ezzel árnyékolják el a pilótát az erős radartól.
hm.. vadászgépekhez is - ezt nem tudtam "Hát, a felhasználása NEM ezért történt."
De jól festeni ecsettel sok mindent lehet, földfestékeket is, miért kellett itt a legnemesebb fém?
(kültérben az időjárást a legjobban elviseli,de most kimondottan a fény szempontjából nézzük) egy kicsit a szakrális művészet felől is nézzünk rá (ikonokkal való foglalkozások során láttam)
Az arany 0,001mm-re lapíthatóságából következik, hogy átengedi a fényt.
És a szimbolika a szoláris tradicionális művészetben erre is vonatkozott
-Nap-arany-isteni világ.
Ikonok hátterénél azt jelenti, hogy átlátunk a földi világon a mennyek országába.
A tárgyak (a formák világa) mintegy akadály a végtelen (a formanélküli) felé, ezt oldja.
Vagy más szóval, ahhoz segít hogy a láthatót és a láthatatlant egyszerre érezzük a művészi átélésben.
Vagy megint más szóval: az alanyi-tárgyi dichotómia feloldását, az arany tudatállapot elérését segíti -(ihlettel az ihletet szemlélésen át át az intuitív tudatállapotig) (ezekről sajnos a 45 óta máig ható marxista esztétikai tanulmányokban nem találunk semmit:(
-aanna-
-------
"Látni a formát és a formanélkülit egyszerre - látni Buddhát"
- mondta egy keleti mester. Ez a látás a szakrális művészet átélése.
-------
Utal az arany az arany tudatállapotra, az aranykorra. Itt a 4-ben idéztem Hamvast, hogy a tradicionális létszemléletben mit jelent ez (az ilyenek 0-ra szoktak pontozódni a marxista-leninista eszmékkel fertőzött gyakorin, csoda, hogy itt nem:))
Hamvas Béla A perui aranykert #4-ben
http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__6..
"Az arany 0,001mm-re lapíthatóságából következik, hogy átengedi a fényt.
És a szimbolika a szoláris tradicionális művészetben erre is vonatkozott
-Nap-arany-isteni világ.
Ikonok hátterénél azt jelenti, hogy átlátunk a földi világon a mennyek országába."
Mivel az aranyfüstöt átlátszatlan felületek, főként fa bevonására használják, az átlátszóság egyáltalán nem téma.
A színes templomi ablakoknak sem használták az üvegén, csupán az üveglapok közti ólomkereteken.
Szóval, lehet, hogy bújik mögötte átláthatósággal kapcsolatos szimbolika, de a felhasználás fizikálisan nem élt ezzel a lehetőséggel.
Persze nem kizárt, hogy esetleg valahol volt olyan alkalmazás, ahol kihasználták az átlátszóságot, de én nem tudok róla.
Kihagytam:
"Ikonok hátterénél azt jelenti, hogy átlátunk a földi világon a mennyek országába."
Az ikonok is falapra festett képek, az átlátszóság funkcióban ott sem jelenik meg.
volt, igen
Tkp a teljesen fedő olajfestmények a XV. sz-tól váltak általánossá. Addig a tojástempera, fára ragasztott vászon, gesso alapozással (vagy akvarell) volt. A gesso alapozást a festők nagyon fontosnak tartották, ez a technikai tudást külön mesteri szintre fejlesztették - az a tükörfényes hófehér fogadó felület (akvarellnél meg a papír minősége a legmeghatározóbb). Rákerülnek a rétegek (ez az akvarellre is vonatkozik) - és a befogadó néző a színeket formákat úgy látja hogy a fény áthatol a festék rétegeken az hófehér gessoig (papírig)- majd visszaverődik és "hozza magával a színeket" (Karácsony G.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!