Mekkora volt a neandervölgyi ember fizikai ereje?
Sokkal nem csak egy kicsit. Nem mondanék %-ot.
Sőt még az agyuk is nagyobb volt, mégsem voltak okosabbak, ügyesebbek mint mi.
"mégsem voltak okosabbak, ügyesebbek mint mi."
Erre van tudományos bizonyíték, vagy te most kitaláltad?
Erre van tudományos bizonyíték 2-es!
A köbtérfogatra egyértelműen, az övék nagyobb volt.
Meg arra is hogy pont a mi fejlettebb kommunikációs készségünk, kollektív memóriánk, kifinomultabb eszközeink (művészi érzékünk) vezetett oda hogy mi fenn maradtunk.
Ők meg kipusztultak, és jó esély van rá hogy ehhez nekünk közünk volt.
Vagy közvetetten (A jó élőhelyekről kiszorítottuk őket.) Vagy közvetlenül "öléssel". Mindkettőre vannak bizonyítékok. A mi dárdahegyeink Neandervölgyi csontokban.
Illetve Csontozat alapján alultáplált (éhenhalt) Neandervölgyi maradványok.
Mindegyik a 2 faj érintkezése utáni korokból!
Illetve teljesen nem is haltak ki. Úgy néz ki hogy néha sikeres volt a 2 emberi faj párosodása. (Kromoszómaszám megeggyezik!) És ebből a néhából nagy ritkán szaporodóképes egyedek is kikerültek.
Így lehet hogy néhány mai emberben is kimutattak már egyértelműen Neandervölgyi génsorozatokat.
Az első ilyen Ozzi Osborn volt!
Mondom kérdező nem sokkal többre mint mi.
De alapvetően így megválaszolhatatlan is a kérdés.
Mert ha egy mai ember kigyúrja magát akkor bőven lehet erősebb mint egy átlagos Neandervölgyi. De ha egy Neandervölgyi gyúrná ki magát, kb olyanra mint a mai 2világ legerősebb emberei" és ugyanezekkel a modern módszerekkel akkor nem lenne az a Schwarzenegger aki legyűrné.
Ez abból adódik hogy csontozatuk sokkal robosztusabb volt nagyobb izomtapadási felületekkel, így volt mire építkezniük az izmokat! Az átlag kicsit magasabb is volt mint a mi akkori átlagunk! De ez is ma már alacsonynak számítana! Vagyis a mostani mai ember már átlagosan is erősebb mint a Neandervölgyi, míg az akkori "mai ember" kissé gyengébb volt nála, felépítéséből köszönhetően. (Viszont pont ezért mondjuk lehet hogy gyorsabban tudott futni is.)
Tehát az is kérdés hogy átlagról, egyénekről, vagy az adott faj akkoriban legerősebbjéről/leggyengébbjéről beszélünk-e.
"Erre van tudományos bizonyíték 2-es! "
Éppen csak az ezt megerősítő linkek maradtak le. Gyönyörű szépen leírtad, hogy van rá bizonyíték, de ezt melyik hivatalos tudományos oldal/kutatás támasztja alá? Kutyát sem érdekli nagyon, hogy kivel szaporodott.
"nagyritkán utódok is születtek" hazugság. Vagy született mindegyik házasságból vagy semelyikből.
Amúgy Eagle ferdít. Kérdező, hivatalos forrásokból tájékozódj GYIK-es észosztók helyet.
"Néhány külső vonásuk (átlagos vonások, nagy eltérések vannak):
hátrahajló, rövid és lapos homlok
erős, durva, kissé kiálló arckoponya, a szemöldök felett összefüggő, kiálló szemöldökeresz
hátul kúpos, felül laposabb koponya
agytérfogatuk nagyjából megegyezett, vagy valamivel nagyobb volt a mai emberénél (1200–1700 cm³)
fogazatuk nem különbözött lényegesen a mai emberétől, de sokkal erőteljesebb volt
széles, hatalmas orr
csapott áll
rövidebb nyak
határozottan izmosabb test
rövidebb végtagok
nagyobb mellkas
vastagabb vázcsontok"
HATÁROZOTTAN IZMOSABB TEST!
Ami más, mint az "alig volt erősebb".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!