Az univerzum hatalmas méreteiről ami már felfoghatatlan, még is hogy van ennyi részletgazdag információnk?

Ez neked részletgazdag? Sötét szobában lógó karácsonyfadíszek.

"Komolyan elhiszi az emberek több mint 90%a aki jártas ebben a témában"

Nem hisznek benne ez nem vallás. Számítások és hosszú évszázadok kemény munkája ez..

Már maga a Napunk mérete is felfoghatatlan bárki számára. Az óriások földje miért lenne kicsi, vagy véges?

Komolyan nem fér a fejembe, hogy hogy van az, hogy egyes emberek olyanok munkáját (sőt, sok generáció együttes munkáját!) fikázzák, akik szakterületéről a leghalványabb fogalmuk sincs. De tényleg, nem tudnak semmit arról, hogy mit hogyan is sikerült megállapítani, miben mennyi és milyen munka van, de "biztos nincs így", meg " komolyan bárki elhiszi" szövegeket nyomatnak. Elképesztő. A nulla tudáshoz ekkora arrogancia nem tudom hogy párosul... És közben kőkeményen dolgozó emberek nem kis erőfeszítéssel összehozott eredményeit ekézik...

Olyan ez, mintha az ember, aki életében csak kannást ivott, de leginkább azt sem, szőlőt meg még képen sem látott, osztaná az észt, hogy emberek, most komolyan elhisszük, hogy a vörösbor színe a szőlőtől van? (Azok a szavak, hogy héjon áztatás, pektinbontózás, csömöszölés és társai pedig a világon semmit nem jelentenének neki, de az észt osztaná.)

Gondolom a cefeida változók fényesség periódus függése, az Ia szupernovák lefutási görbéje, illetve annak kozmológiai idődilatációs eltolódása, és társai kb hasonlóak, mint a fenti hősünknek a pektinbontó enzim... És talán azt te is belátod, hogy kicsit ciki lenne emberünktől, ha ekkora marhaságokat osztana bor téren. Talán te is felejtsd el ezt a kozmológia terén...

Annak, hogy hogyan mérik a távolságokat, utána tudsz olvasni, itt a net. Adtam két kulcsszót, azzal lehet kapásból kezdeni, nem azok munkáját fikáznk, akik arra tették fel az életüket, hogy az emberiség tudástárát bővítsék.

Itt elmesélnek úgy dolgokat, hogy azt egy földi halandó is megértse és valamelyik része a te általad feldobott témával foglalkozik.

[link]

A számodra meglévő probléma feloldása az, hogy az egyes emberek számára más, ami felfogható, érthető, átlátható.

Például lehet, hogy számodra az univerzum felfoghatatlan, viszont a nyelvészet rejtelmei nem annyira. Szinte biztos lehetsz benne, hogy akad olyan csillagász, fizikus, aki számára az univerzum teljesen érthető és felfogható, de a mondjuk nyelvészetben ezt nem merné állítani.

Igen, az univerzum "mérete" felfoghatatlan, elképzelhetetlen, megáll az ész olyan hatalmas... Tovább megyek. Még annál is nagyobb. :DDD Sokkal.

Ennek ellenére tudható mekkora, vagyis inkább úgy mondanám, nem lehet kisebb.

"Nagyon kiváncsi vagyok a ti véleményetekre hogy mit gondoltok a videóról...?"

A videó legvégén - a WMAP képe utáni rész valóban komolytalan. Azt hiszem a "multiuniverzumot" kívánta szemléltetni. :D Az még valóban hipotézis, és egyáltalán nem biztos, hogy beigazolódik.

A videó egyébként a laikusoknak készülő, lenyűgözni kívánó "dizájnnal" bír. :DDD Mint minden ilyen "halivúdias" produktum. :D A videóról ennyit.

"...még is hogy van ennyi részletgazdag információnk?"

Na ez hosszú történet. :)

Kezdhetnénk úgy is, hogy "már az ókori görögök..." és majdnem igazunk lenne, de azért volt előzmény is.

Lusta, tudatlan disznó vagyok, ezért:

"Ókor

Eleinte a csillagászat csak a szemmel látható égitestek megfigyelésére és mozgásuk előrejelzésére korlátozódott. Egyes helyeken, mint a Stonehenge, a korai kultúrák hatalmas objektumokat készítettek, amelyek egy részét valószínűleg csillagászati ​​célra alkalmazták. Amellett, hogy ezeket az objektumokat vallási célokra használták, meg tudták határozni az évszakok hosszát, így naptárt is készíthettek.[9] A csillagászat segítette az emberiség fejlődését a kereskedelemben, a hajózásnál és a gazdaságban.

Az ókori görögök számos újítást vezettek be a csillagászatba, többek között a Hipparkhosz által bevezetett magnitúdórendszert a csillagok fényességének jellemzésére, valamint a bolygók mozgásának viszonylag pontos leírását epiciklusok segítségével. Már az i. e. 4. században a Pontoszi Hérakleidész felvetette, hogy az égitestek látszólagos forgása a gömb alakú Föld tengely körüli forgása miatt van, továbbá hogy a Merkúr és a Vénusz a Nap körül keringenek, de a Nap és a többi bolygó a Föld körül (részleges heliocentrikus világkép).[10] Utóda, a Szamoszi Arisztarkhosz már Kopernikusz előtt 1800 évvel hirdette, hogy a Föld és a többi bolygó is a Nap körül keringenek (heliocentrikus világkép). E tan akkoriban ismert volt (a kortárs Arkhimédész említi), de később feledésbe merült. Az i. sz. 2. században Klaudiosz Ptolemaiosz arra következtetett, hogy a Föld a világegyetem középpontja, és hogy a Nap, a Hold és a csillagok forognak körülötte. Ezt nevezik geocentrikus világképnek.[11]

Az első ismert csillagászati berendezést, az antiküthérai szerkezetet is a görögök találták fel. A mechanizmust i. e. 150–80 között készítették, és a bolygók mozgását mutatta. A szerkezetre 1902. május 17-én bukkantak a tenger mélyén keresgélő szivacshalászok, 40 méter mélységben, a Küthéra és Kréta között fekvő Antiküthéra sziget mellett, egy az i. e. 1. században elsüllyedt római hajóroncsban. A készülék maradványait 1902-ben Valeriosz Sztaisz régész szerezte meg az athéni Nemzeti Régészeti Múzeum számára.[12]

A Bibliában számos utalás található a Föld és a világegyetem elhelyezkedésére, illetve szerkezetére, a csillagok és a bolygók természetére. A bemutatott ismeretek a korabeli, elsősorban mezopotámiai, másodsorban egyiptomi és görög világképekkel rokon kozmogóniát tükröznek. A bibliai világképet azonban nem szabad a mai leíró tudomány szempontjából megítélnünk; legfőbb üzenete nem tudományos, hanem teológiai: az anyagi világ nem Isten, hanem tisztán matéria – ez a teológiai felismerés a mezopotámiai, egyiptomi és görög csillagistenek burjánzásának korában rendkívüli jelentőségű, és ezáltal nyílt meg az út a tudomány számára is (amely így elválhatott a teológiától).

A távcső felfedezése előtt is számos csillagászati felfedezés történt. A kínaiak már i. e. 1000 körül tudták, hogy a Föld tengelydőlése okozza az évszakok változását. A kháldok tudták, hogy a holdfogyatkozás ciklikus, amelyet szárosz ciklusnak neveztek el.[13] Hipparkhosz az i. e. 2. században megbecsülte a Hold–Föld távolságot.[14]

Mezopotámiában nem csak a holdfogyatkozás ciklikusságát tudták, hanem a napfogyatkozásét is. Így képesek voltak meghatározni hét mozgó égitestet: a Napot, a Holdat, a Merkúrt, a Vénuszt, a Marsot, a Jupitert és a Szaturnuszt. Ezeket – a Nap és a Hold, mint láthatóan kiterjedéssel rendelkező égitestek kivételével – vándor vagy bolyongó csillagoknak nevezték a mozgásuk miatt, így keletkezett a „bolygó” név.[11]

Az egyiptomiak is fejlett csillagászati ismeretekkel rendelkeztek. Tudták például, hogy a Szíriusz csillag heliákus kelése egybeesett a Nílus áradásával. Ezért csillagászati megfigyelésekkel (a Szíriusz Nappal való együtt kelése megfigyelésével), előre tudták jelezni a Nílus folyó áradását.

Közép- és újkor

18. századi perzsa asztrolábium

A (kora-) középkori Európában, a népvándorlás zavaros századaiban, a megfigyelő csillagászat nem igazán volt fejlett. A kontinensen az egyház által elfogadott geocentrikus világnézet terjedt el.[15]

Ekkoriban a bagdadi csillagvizsgáló volt a legfejlettebb, az iszlám világ egyéb területein (kairói csillagvizsgáló, córdobai, sevillai oktatási központ, szamarkandi obszervatórium) működtek jelentős csillagászati központok. Az első obszervatóriumok a 9. században létesültek a muzulmán világban.[16][17][18] Ebben a században fordították le arabra Ptolemaiosz: Megalé szintakszisz című munkáját, amelynek címe al-Madzsiszti lett.[19] Abu Maasar al-Balhi a Szaturnusz tömegvonzását, a csillagok együttállását tanulmányozta. Legnagyobb műve a De magnis coniunctionibus volt, amelyet 1489-ben adtak ki.[19] Az Androméda-galaxist a perzsa csillagász, Abd ar-Rahmán asz-Szúfi, 964-ben megjelent munkájában már „kis köd”-ként írta le.[20]

Ebben az időben India csillagvizsgálóiban már lényegében heliocentrikus számítási módokat alkalmaztak a bolygók helyzetének meghatározására (Árjabhata, Nílakantha). A keleti (India, Buhara) középkori csillagászat inkább a matematika numerikus módszereiben és a trigonometriában jeleskedett, míg Bagdadtól nyugatra a megfigyelési csillagászat volt erősebb. A bagdadi csillagvizsgáló után létesült Teheránban al-Hudzsandi perzsa csillagász nagy obszervatóriuma,[21] jelentős meridiánműszerrel (kulmináció), amely lehetővé tette, hogy meghatározzák az ekliptika hajlásszögét az égi egyenlítőhöz.[22] Szintén Perzsiában Omar Hajjám naptárreformot vezetett be, és új naptára pontosabb volt, mint a Julianus-naptár, és majdnem olyan pontos, mint a Gergely-naptár. 1079-ben ez lett a perzsa naptár, amely 1925-ig volt érvényben.[23] A 9. század végén egy bagdadi csillagász, al-Fargáni kimerítően leírta az égitestek mozgását. Munkáját latinra is lefordították a 12. században.

A bagdadi csillagvizsgálót és ezzel az iszlám csillagászat legfontosabb központját a mongol betörés pusztította el. Ekkorra már jól ismertté váltak Európa első egyetemein és számos kolostorában a görögök (Platón, Arisztotelész, Plutarkhosz stb.) és az arabok, elsősorban al-Fargáni és Averroës (Ibn Rusd) csillagászati munkái. Az európai középkor saját eredményei a 12–13. századtól meghatározóak (Roger Bacon optikai munkái, Nicolaus Cusanus, Oresmus heliocentrikus kozmogóniája, Tycho Brahe megfigyelései).[15]

A reneszánsz alatt Nikolausz Kopernikusz javasolta a Naprendszer heliocentrikus modelljét, az 1543-ban megjelent De Revolutionibus Orbium Coelestium (Az égi pályák körforgásáról) című művében.[15] Munkáját Galileo Galilei és Johannes Kepler védelmébe vette, és számos tekintetben továbbfejlesztette. Galilei használta fel a távcsövet először komoly csillagászati megfigyelésekre.[15] Kepler volt az első, aki a bolygók mozgásának leírására először ellipszispályát mert feltételezni (előtte körpályát feltételeztek).

Néhány kutató szerint Nagy-Zimbabwe is egy csillagászati obszervatórium volt.[24] Korábban az európaiak úgy vélték, hogy a gyarmatosítás előtt nem volt semmilyen csillagászati eszköz Afrikában, de a modern tudósok ezt kétségbe vonják.[25][26][27][28]

A bolygók mozgásainak törvényeit Johannes Kepler írta le Tycho Brahe megfigyelései nyomán.[29][30] Később az angol Isaac Newton gravitációs törvénye (1687) adott elsőként konkrét magyarázatot arra, hogy a bolygók miért a Kepler által leírt módon mozognak. Newton fejlesztette ki a tükrös távcsövet is.[31]

A távcső fejlődésével további felfedezések történtek. Lacaille a csillagokról, William Herschel a ködökről és klaszterekről készített átfogó katalógust. Herschel 1781-ben felfedezte az Uránuszt.[32]

A 18. század végén, a 19. század elején az n-test probléma volt Leonhard Euler, Alexis Claude Clairaut és Jean le Rond d’Alembert kutatásainak középpontjában. Kutatásaikat tovább finomította Joseph Louis Lagrange és Pierre-Simon de Laplace, akik megbecsülték a holdak és bolygók tömegét a perturbációk alapján. Friedrich Bessel legfontosabb munkájában a 61 Cygni jelzésű csillag távolságát mérte meg 1838-ban.

Joseph von Fraunhofer 1814-ben találta föl a spektroszkópot. Használata során fedezte fel a Nap színképének 574 sötét vonalát, és ezzel megteremtette a színképelemzés alapjait. A színképelemzési vizsgálatok kezdetéig nem sokat tudtak a csillagokról, ezzel viszont lehetővé vált annak a kimutatása, hogy azok a Naphoz hasonló elemekből épülnek fel, csupán a hőmérsékletük, méretük és tömegük térhet el jelentősen.[33] Bár Christiaan Huygens már feltételezte, hogy a Tejút egy olyan csillagrendszer, melyben a Nap is benne található, ennek igazolása csak a 20. században történt meg a külső galaxisok felfedezésével együtt, majd nem sokkal ezután észrevették a világegyetem tágulását is.[34]

A modern kori csillagászat

NGC 6543, a Macskaszem-köd, Hubble felvétel

A modern csillagászat számos különleges objektumot fedezett fel: kvazárok, pulzárok, blazárok, és rádiógalaxisok, és ezeket a megfigyeléseiket olyan elméletek kifejlesztésére fordították, melyek leírják az olyan különös objektumokat, mint a fekete lyukak és a neutroncsillagok.[35]

A 20. század folyamán a kozmológia komoly fejlődésen esett át: az általános relativitáselmélet és a magfizika lehetővé tette, hogy kifejlesszék az ősrobbanás elméletét, ami szerint a világegyetem térfogata valaha nagyon kicsiny volt, és azóta tágul. Ezt több megfigyelés is alátámasztja, mint a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás, a Hubble-törvény és a kémiai elemek gyakorisági eloszlása.

A modern kori csillagászat

A modern csillagászat számos különleges objektumot fedezett fel: kvazárok, pulzárok, blazárok, és rádiógalaxisok, és ezeket a megfigyeléseiket olyan elméletek kifejlesztésére fordították, melyek leírják az olyan különös objektumokat, mint a fekete lyukak és a neutroncsillagok.[35]

A 20. század folyamán a kozmológia komoly fejlődésen esett át: az általános relativitáselmélet és a magfizika lehetővé tette, hogy kifejlesszék az ősrobbanás elméletét, ami szerint a világegyetem térfogata valaha nagyon kicsiny volt, és azóta tágul. Ezt több megfigyelés is alátámasztja, mint a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás, a Hubble-törvény és a kémiai elemek gyakorisági eloszlása.

A 20. század végén bocsátották fel az első űrtávcsövet, a Hubble-t. A Hubble űrtávcső 1990. május 18-án készítette az első képeket, amelyek azonban nem megfelelő minőségűek voltak, ezért 1993-ban javításokat kellett elvégezni rajta. A távcső felvételeket készített az Abell 2218 galaxishalmazról, csillagok haláláról, szupernóvákról.[36] A Hubble utóda a James Webb űrtávcső lesz, amely 2013-ban áll Föld körüli pályára. Az új távcső 6,4 méter tükörfelületen gyűjti be a fényt, ami a Hubble háromszorosa, és sokkal messzebbre is lát elődjénél."

A kiemelések ebből:

[link]

Térjünk kicsit vissza, az eredeti kérdésedre:"Az univerzum hatalmas méreteiről ami már felfoghatatlan, még is hogy van ennyi részletgazdag információnk?"

A válasz a matematika és a fizika fejlődése. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy sok-sok igencsak okos, és találékony ember szánta rá az életét, hogy megtudjon valamit a körülötte lévő, és tágabb környezetéről. Sok esetben megszállottan. Egyébként nem volt ez egy diadalmenet. Sok-sok tévedéssel kikövezett út volt ez, sok-sok vargabetűvel. De Newton óta egyre inkább a valóságot írja le a tudomány. A matematika segítségével.

A fizika párhuzamosan fejtődik a technikával, egymást segítve erősítve. Egymás nélkül egyre kevésbé lehettek, lehetnek meg, ahogy telt, telik az idő. Például mára már a csúcstechnológia nélkül nincs valamire való csillagászati megfigyelés. Például az űrtávcsövek, vagy a sorban épülő 8-10 méteres adaptív optikás földi távcsövek, a szuperszámítógépeken futtatott szimulációk, és vég nélkül sorolhatnám. A csillagászat és a mikrovilág fizikája végképp egybefonódott az asztrofizikában, és a kozmológiában. A kozmológia félig-meddig filozófiai tudományból teljesen egzakt fizikai tudomány lett az utóbbi ötven-hatvan évben. A kozmikus távolságmérések - hála az erre a célra kifejlesztett műholdaknak - soha el nem képzelt pontosságot érnek el. Sok-sok különböző típusú méréssorozat hozza ugyanazokat az eredményeket! Nem lehet ennyi véletlen!

Hogyan mérnek távolságokat a csillagászatban?

Nos ez attól (is) függ milyen léptékű távolságra kíváncsiak.

[link]

[link]

[link]

[link]

Néhány (:DDD) előadás. Ha van türelmed...

https://www.youtube.com/playlist?list=PL50C9C5AB0104A6CF

dellfil