Lenne értelme az emberiségnek idővel tovább terjeszkednie, más bolygókra?
Csak annak lenne értelme! mivel más opciónk nincs nagyon!
A Nap pár milliárd év múlva olyan hatalmasra duzzad, hogy a Föld gyakorlatilag felforr!
Esetleg csinálhatunk egy másik Napot, vagy életben tarthatnánk amíg másikat keresünk.
A kérdés csupán az, hogy mi lesz majd olcsóbb és kevésbé kockázatos opció! Én azt mondom minél több bolygót terraformálunk, vagy csak simán benépesítünk, annál jobb...
Én személy szerint úgy gondolom, habár a világegyetemünk óriási és a Föld csak egy aprócska pontja, ez a bolygó mégis csak a mi szülőföldünk, ami életet adott számunkra, ezért szeretnünk kell(ene). Szerintem az ember egy nagyszerű teremtmény, azonban a világ egyes vezetői és egyes társadalmak tagjai nem becsülik meg ezt a bolygót. Szerintem, ha erősen ráfeküdnénk a környezetvédelemre, a tudományos fejlesztések pedig a jelenlegi ütemben haladnának, akkor akár még ötmilliárd évünk is lehetne ezen a bolygón, sőt, ha addig fennmaradunk, akkor akár még több is. Valóban, szerintem is lehetne egy "mű-Napunk", ami pótolná a mostani Napot. A bolygóról való elköltözést nem támogatnám. Hiszen itt születtünk, itt vannak a gyökereink, itt van a hazánk, a szülőföldünk, nem lenne jó, ha itt kellene hagyni. Viszont az is szép lenne, ha egy napon "ismét" a Föld lenne a világegyetem központja, amit úgy értek, hogy az emberiség - ami a tudomány jelenlegi állása és az én felfogásom szerint is - az egyetlen civilizált és a világon a legfejlettebb élőlény, az egész világegyetemet uralná. Az emberek egy jelentős része itt maradna a bolygón (mondjuk ötmilliárd ember), míg a többiek fokozatosan terjeszkednének, míg egy napon az egész naprendszer az ember birtokában volna. Azonban ez veszélyeket is rejt, hiszen mi van akkor, hogyha rossz kezekbe kerül ez a kincs? Viszont bizakodni kell, hogy ez sosem fog bekövetkezni. Ez azonban hosszú, hosszú évezredek múlva valósulhat csak meg, addig is nekünk, embereknek óvni kell környezetünket, a pazarlás helyett takarékoskodnunk kell és őriznünk kell azt, amit az emberiség eddig alkotott, mert csak ezekre az alapokra építhetjük később a "birodalmunkat". Őriznünk kell nemzetállamainkat, ápolnunk kell a helytörténelmet, hogy azok az emberek, akik valaha alkottak valamit (legyen szó akár egy kisváros alapítójáról), sose merüljenek feledésbe, mert ők ezt megérdemlik. Törekednünk kell a biológiai sokszínűség fenntartására, hogy minél több állat - és növényfajjal éljünk együtt. Emellett erkölcsös életet kell éljünk és erre kell neveljük gyermekeinket, mert ha nem leszünk erkölcsösek, bekövetkezhet az - ami már most is a küszöbön van egyébként - hogy rossz kezekbe kerül az emberiség, a világunk.
Neked mi a véleményed mindezekről?
A Föld mindig a legdrágább üdülőparadicsom lesz amint elkezdjük benépesíteni a galaxist. (...HA benépesítjük) A többi planétát tekintve mindenképp a legkényelmesebb lesz, de az is biztos, hogy nem a legszebb! A naprendszer egyik holdján (nem emlékszem melyik) A gejzírek felcsapnak több ezer méterre, és ott szétterülve neon fényben kezdenek el ragyogni (a mellette lévő gázóriásból jövő részecskék miatt). Na az nem lehet semmi...
Más bolygók terraformálásával, még "szebb, coolabb" növényeket is létrehozhatunk... De sokkal ádázabb harc lenne ezeken a bolygókon, vagy holdakon az éghajlat fenntartása.
A Föld nagyon jó hely, de több 100 milliárd éveket tekintve túl mozgalmas is. A fajok 50-80 százaléka úgy 200 ezer évente eltűnik (meteor, szuper-vulkán, stb...). Mi is közöttük lehetünk majd, ha nem vigyázunk. Ez minden bolygó esetében így lenne mondjuk... :D
Ha más nem is, de a Földre mindig úgy fogunk visszaemlékezni, mint a legkirálabb hely az univerzumban... Ha megértjük és elkezdjük befolyásolni a saját bolygónk éghajlatát, biológiai egyensúlyát, akkor elég sokáig kihúzhatjuk szerintem, ráadásul lesz egy jó alapunk a többi bolygó terraformálására.
A Föld bármikor szétcsapódhat egy kozmikus esemény következményében, és akkor már nem fogjuk tudni újra összerakni. (kisbolygó, jet, Aszteroida azok aztán tudnak rombolni rendesen... A Hold is így alakult ki...)
A Napot meg pumpálni kell hidrogénnel valamilyen technológiával... :D elég neccesen hangzik, de azért van pár milliárd évünk a kifejlesztésére...
Azta mindenségit, miket hordtam itt össze: :D
,,A Föld nagyon jó hely, de több 100 milliárd éveket tekintve túl mozgalmas is. A fajok 50-80 százaléka úgy 200 ezer évente eltűnik (meteor, szuper-vulkán, stb...). Mi is közöttük lehetünk majd, ha nem vigyázunk. Ez minden bolygó esetében így lenne mondjuk... :D"
rosszak az évszámok! nagyon rosszak!
inkább itt van ez.. itt látszik na...
A lényeg változatlan: kb. 100 millió év múlva már elég esélyes lesz egy új nagy kihalási esemény! Addigra azért már jó lenne ha több lábon állnánk... Persze csak ha kihúzzuk addig...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!