Valaki elmagyarázná ezt? Nagyon alapvető. (Matek - Diff egyenlet)

Megmondom őszintén, most két dolog van: Egyrészt a Miskolciban csalódtam, másrészt megnyugodtam, hogy nem BME, mivel jómagam is BME-s vagyok.

Szóval a BME-n azért kell tudni elég jól a diffegyenleteket, nemcsak szigorlat erejéig, hanem egy csomó szakmai tárgynál is.

Szóval a kedves 53%-os is megnyugodhat ilyen téren.

Viszont maradjunk inkább annyiban, hogy az erős állítás, miszerint egy fizikus ki tudja szorítani mérnök társát a szakterületén. Ez azért túl erős...

(Lehet hogy tudnék kérdezni mérnökként bsc fizikustól olyan diffegyenletekkel kapcsolatos dolgot, amit nem tudna megválaszolni)

Én már régebben végeztem, de ismerek olyanokat, akik most járnak BME-re. Szakiránytól függetlenül mindenkinek biztosan kellett találkozzon pl. rugalmas szál differenciálegyenletével, rugalmasságtani alapegyenletekkel, áramlástani-egyenletekkel, hővezetési-egyenletekkel, lengőrendszerek egyenleteivel. Ezenkívül villamos gépek differenciálegyenleteivel, irányítástechnikai alkalmazásokkal, Laplace-transzformáció.

Úgy tudom, matematikából még most is, egy félév differenciálegyenletek van, három félév anyagából meg szigorlat.

24:

Ezzel nem a mérnököket degradáltam, mert jók abban amire valók. Tudják az egyetemen tanult dolgokat tökéletesen alkalmazni munkájuk során, és működő dolgokat csinálnak. Azonban a legtöbb mérnökben nincs meg a készség a kreativitásra és az új dolgokra, mivel az egyetem nem erre tanítja meg őket. Ezért keresnek a Bosch-hoz is például szinte mindenki mérnöki állásra fizikusokat is, mivel más a gondolkodás mód.

Én korrepetáltam az egyik volt gimnáziumi osztálytársamat matekból, aki a BME-re jár. Hát eléggé megdöbbentem azon, hogy milyen kevés elméleti tudást adnak nekik, ami azért szomorú, mert új, kreatív ötleteket csak az elméleti tudás felszínre hozásával lehet produkálni, nem pedig betanult módszerek alkalmazásával.

Az illető nem tudta például az, hogy ha áttérünk polárra, akkor miért jön be az r^2 az integrálnál. Nem azért mert hülye, hanem mert nem mondták el nekik. Rugalmasságtanból szintúgy. Lehet alkalmazni a Hooke-törvényt mindenféle jóra, de azért nem árt érteni azt sem, hogy ezek a törvények honnan jönnek. Már pedig én nem láttam nála, hogy tanultak volna a 81 komponensű mátrix együtthatóról a Hooke-törvényben, sem arról, hogy miért egy 21 dimenziós lineáris téren van értelmezve. A variációs módszereket teljesen figyelmen kívül hagyták, pedig minden fizikai (mechanikai is) törvény úgy származtatható.

Az, hogy felírnak a táblára egy képletet és megmondják, hogy ezt kell alkalmazni ekkor és akkor, az nem sajnos egy alapos tudást. Persze van amiből nagyon alapos tudást adnak a BME-n, de nem az a jellemző, a mélységeket már nem mondják el, pedig az lenne az igazán fontos, az embernek az adja a készséget valami új kigondolásra.

#28: Végülis nagyrészt igaznak találom amit mondasz, azt azért tegyük hozzá, hogy egy fizikus képzést ill. egy gépészmérnöki képzést nagyon nehéz egymás mellé állítani. Nyílván van a tananyagnak egy közös része, de ez nem terjeszthető ki tetszőleges mértékűre, hiszen valahol a határt meg kell szabni.

A fizikusoknak nagy eséllyel az elméleti alapokat, elemi szinten részletesebben leadják, ugyanakkor összetettebb feladatok, alkalmazási példák kisebb szerepet kapnak.

A mérnököknél általában a matematikához kapcsolódó oktatás a lineáris algebrában, és a differenciálegyenletekben kimerül. De ugyanakkor talán túlzás nélkül állítható, hogy ennél több nem is kell.

Aztán persze hogy ezt melyik mérnök milyen szinten ismeri, vagy mélyedt el benne, az már más kérdés, de nyílván függ attól, hogy mivel foglalkozik. A szórás szerintem azért elég nagy. Van akinek bőven elég mondjuk olyan alap diffegyenleteket ismerni, amit kiírt a kérdező, míg mások meg mondjuk elliptikus peremértékproblémák gyenge sajátértékfeladatával is foglalkoznak.

Hasonlóan, a lineáris algebrában is meg kell húzni a határt valahol, és általában a másodfokú tenzorok képezik ezt a határt. Aztán aki olyan irányba szakosodik, vagy olyan munkaterületre kerül, ahol anizotróp anyagok térbeli alakváltozásának elméletével kell foglalkozni, ott majd megtanulja, hogy a negyedfokú tenzorokat reprezentáló mátrixnak tényleg 3^4=81 eleme van.

Szerintem a BME-n azért a kellő szinvonal még mindig megvan. A variációszámítás meg megint egy olyan dolog, hogy sokakat egyszerűen nem érdekel, azon csekély hallgatóknak, akik meg érdeklődnek, nem tanítják külön. Így kb. az van, hogy egy vagy két előadásba beletömörítik valahova, viszont ez nem elég ahhoz, hogy megértse mindenki a variációszámítást is, a Hamilton-elvet is, meg hogy abból hogy jönnek ki az Euler-Lagrange-egyenletek.

Ezért aztán a mérnökök kb. mindent az első/másodfajú Lagrange-egyenletekből vezetnek le. (Na igen, de itt megint benn van a dologban, hogy honnan a fenéből jön mondjuk a masodfajú-Lagrange-egyenlet, hát persze hogy a variációszámításból, viszont az a poén, hogy anélkül is le lehet vezetni, szóval így maga a variációs feladat ki van kerülve...).

Na hát ez van... De egy csomó más egyetemen egyébként nagyon rossz a helyzet. Találkoztam olyannal (nem BME-s) aki főfeszültségeket akart számolni, mint kiderült, őnekik úgy tanították ezt, hogy felírtak valami otromba hosszú végképletet, és fogalma nem volt az illetőnek arról, hogy itt a háttérben egy sajátérték-sajátvektor feladat van. Nahát ez viszont már a mechanika megszégyenítése...