A gravitáció lehetséges, hogy taszító erő következménye lenne? Mi lehet ennek a magyarázata?
Nem, nem lehetséges.
Nézd csak meg az erőtér alakját, és rögtön rájössz.
Vagy gondold el azt, hogy itt mi is taszít mit?
"a tér tulajdonsága, hogy a tömeget össze akarja nyomni, összesűríteni egy helyre."
Ez csak akkor működne, ha ott, ahol tömeg van, kiszorulna a tér (tehát ott ritkább lenne maga a tér). Ez pedig nem valószínű.
"Ez csak akkor működne, ha ott, ahol tömeg van, kiszorulna a tér (tehát ott ritkább lenne maga a tér)"
Hát, ha a három dimenziónk feletti dimenzióból nézünk a 3D tér tömeg körüli torzulására, akkor ez még igaz is lehet.
Ettől függetlenül nem látom át a hipotézis logikai előnyeit, főleg az einsteini verzióval szemben. Sőt, azt mondanám, ez csupán egy kiforgatott szemléletű nézőpontja éppen az einsteini gravitációs szemléletnek, ami pluszt nem tartalmaz, csak összezavaróan fejen állva nézi ugyanazt.
"Nem, nem lehetséges.
Nézd csak meg az erőtér alakját, és rögtön rájössz."
Az rőtér alakja a távólságfüggést mutatja, azt hogy négyzetes vagy tévedek ? :O
"Ja! Azért esik a földre a kavics, mert valahonna valami taszajtja."
dubitus már sok helyen olvastam a dilettáns válaszaid. Nem megy neked a fórumozás :P
"Szerintem amire gondolsz, az a nyomó gravitáció egyébként logikus elmélete. Leegyszerűsítve: nem a tömeg tulajdonsága, hogy vonzza a tömeget, hanem a tér tulajdonsága, hogy a tömeget össze akarja nyomni, összesűríteni egy helyre."
Bingó ! Az egyxetlen értelmes válasz.
"Ez csak akkor működne, ha ott, ahol tömeg van, kiszorulna a tér (tehát ott ritkább lenne maga a tér). Ez pedig nem valószínű."
Miért nem valószínű ? Hát kiszorúl.
Hű Wadmalac nagyon nem érted...
"Hű Wadmalac nagyon nem érted..."
Biztos, hogy az én vagyok, aki nem érti? :D
# 1"Nézd csak meg az erőtér alakját, és rögtön rájössz.
Vagy gondold el azt, hogy itt mi is taszít mit?"
Az erőtér alakjában azt látni, hogy két tárgy aminek van tömege vonza egymást, de ez lehet hogy azért történik, mert a közeg nyomja össze őket.
"dubitus nevű felhasználó válasza:
Ja! Azért esik a földre a kavics, mert valahonna valami taszajtja."
Lehet, hogy a sűrűbb vákuum nyomja össze a köztük levő közeget. Gondold át !
# 3/"Szerintem amire gondolsz, az a nyomó gravitáció egyébként logikus elmélete. Leegyszerűsítve: nem a tömeg tulajdonsága, hogy vonzza a tömeget, hanem a tér tulajdonsága, hogy a tömeget össze akarja nyomni, összesűríteni egy helyre.
"
Igen, így is lehet nevezni az elméletet. Nem tudjuk hogy a tér tulajdonsága-e, hisz ugyanolyan következményekkel jár ez a nyomó gravitáció is. Erre mit lépsz? :D
# 4""a tér tulajdonsága, hogy a tömeget össze akarja nyomni, összesűríteni egy helyre."
Ez csak akkor működne, ha ott, ahol tömeg van, kiszorulna a tér (tehát ott ritkább lenne maga a tér). Ez pedig nem valószínű."
Hát pedig ott ahol tömeg van kiszorul a tér. Gondolj a Casimir effektusra és a vákuumenergiára.
Wadmalac
"Ettől függetlenül nem látom át a hipotézis logikai előnyeit, főleg az einsteini verzióval szemben. Sőt, azt mondanám, ez csupán egy kiforgatott szemléletű nézőpontja éppen az einsteini gravitációs szemléletnek, ami pluszt nem tartalmaz, csak összezavaróan fejen állva nézi ugyanazt."
Az a logikai előnye, hogy magyarázni tudja a vákkumtechnológiai készülékek működését.Azaz lehetősvé teszi, hogy ingyen kicsatoljuk a végtelen kozmikus energiát. Ez nem egy piszlicsáré dolog, nemde ? :XD.
""Hű Wadmalac nagyon nem érted..."
Biztos, hogy az én vagyok, aki nem érti? :D"
Gondold át.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!