Valószinűség-hullám?

Nem létezik olyan hogy valószínűség-hullám, a hullámfüggvénynek van valószínűségi értelmeése, amely hullámfüggvény egy valószínűségi sűrűségfüggvény.

Olyan sűrűségfüggvény mint amit valószínűségelméletből is tanul az ember, azaz az eloszlás-függvény Radon-Nikodym deriváltja.

Az értelmezésed pedig teljesen elhibázott, nem is értem a kérdést.

Nem tudom, mire válaszoltak a válaszadók, de nem a kérdésre és nem helyesen, az biztos. A kérdező viszont nagyon jó dolgokat kérdezett és nagyon ügyesen, mert aki legalább konyít a fizikához, az rögtön berántotta a kvantumfizika mellett Einstein relativitáselméletét is.

A valószínűséghullám - a tudomány mai állása szerint (és azóta így van ez, amióta a valószínűséghullámokat 100 évvel ezelőtt bevezették) - nem egy matematikai módszer, hanem a valóság tulajdonsága! Ezt nem én állítom, hanem azóta ezt állítjuk, amióta bevezetésre került! 100 éve! A kvantumfizika kezdettől azt állította, hogy egy bizonyos szint alatt a valószínűség maga a Valóság tulajdonsága, a határozatlanság maga a törvény, azaz a természet sem tudja a választást!

A részecske addig nem dönti el, hogy hol és milyen kvantumos tulajdonságokkal rendelkezik, amíg meg nem nézzük! Az állítás nem csak az, hogy addig maga a természet sem tudja, de az is, hogy nincs is konkrét helye! Ez a non lokalitás elve.

A kétrés kísérletnek vagy pl. a kvantum-összefonódásnak is az a lényege, hogy maga a mérés vagy a megfigyelő tudat kényszeríti ki a választást (mint pl. Schrödinger macskája esetében), és amíg a mérés vagy a megfigyelés nem következik be, addig a természet maga sem tudja egy részecske helyét. Hanem ahol szuperpozícióban a hullám magassága a legnagyobb, ott lesz legvalószínűbben az elektron vagy pl. a foton. De addig nincs konkrét helye, amíg meg nem figyelik!

Mint Schrödinger macskája: a macska egészen addig az élő és a holt állapot kevert pozíciójában van, amíg valaki ki nem nyitja a dobozt és meg nem nézi, él-e vagy halott.

Vagy ahogy az összefonódott, korrelált részecskék: amíg meg nem mérjük az egyiket, addig a másiknak sincs konkrét kvantumos állapota.

Ez csak felületes személélet esetén hihetetlen, de ha felfogjuk pl. azt, hogy az emberi gondolkodás és a tudati működés is kvantummechanikai rengeteg, akkor nem nagy csoda, ha maga a tudat korrelálni tud az általa észlelt hullám-részecske természetű dologi tartalommal. De ez is csak egy példa.

Pl. a kétrés kísérletnél a matematika úgy írja le, hogy amíg meg nem nézzük a tudatunkkal, hogy hol van az elektron, addig a természet sem választott. Ha mi a tudatunkkal nézzük meg, akkor részecskévé válik, a szuperpozíciója összeomlik, és a tér egy bizonyos helyére kerül, úgy téve, mint aki sosem volt hullámtermészetű, mint aki nem ment át egyszerre mind a két résen. Ha viszont csak műszerrel mérjük meg, de nem nézzük meg soha, akkor is átmegy mind a két résen, és akkor is hullámként terjed tovább, de a két hullám nem lép egymással kölcsönhatásba, tehát nem interferál az elektron vagy a foton önmagával.

Mert - hagyva a matematikát - ha nem akarjuk megnézni, hol van az adott részecske, akkor egyszerre fog átmenni a mind a két résen. (És ezt a matematika is így mutatja meg.)

Aztán: a késleltetett választásos kvantumradír kísérlet pl. arról szól, hogy miután megmértük a részecske pontos helyét vagy impulzusát, akkor a mérés eredményét inkább megsemmisítjük, mielőtt a részecske a falba csapódna. Ezért aztán a részecske mégis inkább hullám lesz, mert valamiképpen észlelte a rendszer, hogy mégsem akarja senki leleplezni.

A kvantumfizika nem azt állította és nem azt bizonyította be, hogy a részecskéknek is tudatuk van, ezért akarnak elrejtőzni, hanem azt, hogy a Valóság maga olyan természetű, ez a törvénye, ez a tulajdonsága, hogy kifejezetten a megfigyelőhöz köti azt, hogy lokalizálttá legyen vagy sem.

Vannak fizikusok - nem sokan -, akik számára ez még mindig kényelmetlen. Ők vagy nem mondanak semmit, mert nem tudnak mit mondani, csak azt, hogy a látszat és az összes kísérlet a fentieket igazolta, vagy megpróbálnak egy sokkal ésszerűtlenebb és sokkal bonyolultabb magyarázatot adni.

Nem hiszem, hogy ez a Schrödiger-féle játék rendelkezne bármi olyan aspektussal, ami a kérdésben szereplő makrovilágot érinti.

Egy részecskének szabadságfokai, mérésének, megfigyelésének, vagyis a róla való információ-szerzésnek meglehetősen korlátozott útjai vannak, míg a makrovilágban ezek ok-okozati úton végtelenül nagy számban léteznek, vagyis a határozatlanság ezernyi módon megszűnik, mondhatni nincs mód, hogy a hulláminterferencia ne omoljon össze.

Ez csak a véleményem.

# Wadmalac : igen, az eredmények szerint a szuperpozíció csak kis méretekben áll fenn. Ebben benne van az is, hogy két összefonódott részecske akkor is egyetlen szuperpozíció, ha egymástól 10 milliárd fényév távolságra kerülnek, továbbá sikerült már több millió atomból álló olyan mikroáramkört létrehozni, amibe a másodperc törtrészéig sikerült szuperpozíciót generálni. De a szuperpozíciót nem alkalmazzuk a makroméretek fizikájában.

Az már más kérdés, hogy a korrelált (összefonódott) elektronpár vagy fotonpár esetéből - és többek között a kétrés-jelenség egészen komplex kísérleteinek eredményeiből kiindulva - sokan levezetik és felteszik azt is, hogy a Világegyetem maga is lehet valószínűségi hullám.

De fontos külön választani a tényeknek nevezett dolgokat a feltételezésektől, és akkor csak gondolunk, de nem leszünk ezoterikusak. Csak amennyire a Valóság maga is csoda. Merthogy amúgy amiket biztosan tudni vélünk, azokról sem tudunk semmit, csak tapasztaljuk a csodát.