Hogyan mérik az űreszközök égitestek sebességét a világűrben?
"időnként lefényképezik, aztán a csillagászok megállapítják, hogy hol volt tegnap, meg azt is látják, hol van ma, és ebből számolják ki a sebességüket"
Ez aligha tud működni, hiszen nincs abszolút viszonyítási alap. Ezen felül a Föld sem ott van ma, ahol tegnap volt, és a Naprendszer is arrébb mozdult.
Ha Naprendszeren kívüli égitestekről beszélünk, akkor leginkább galaxisok és csillagok sebességét szokták mérni. Ezt pedig a Doppler-effektus alapján, vagyis hogy mennyire tolódik el a színkép a vörös vagy kék tartományba (ha távolodik, akkor vörös, ha közeledik akkor kék eltolódásról beszélünk).
Itt utána tudsz olvasni.
Bolygók esetében már nehezebb a keringési sebesség megmérése, leginkább a csillag kimozdulásából és abból lehet rá következtetni (nem pontos megfogalmazással), hogy a bolygó milyen mértékben árnyékolja a csillag képét.
> „Ez aligha tud működni, hiszen nincs abszolút viszonyítási alap.”
Ennyi erővel az ég világon semmi sem fog működni.
A csillagok nem radiális sebességét a fényképes (illetve leírom, hol volt tegnap) módszerrel mérték meg. Persze el kell dönteni, hogy mihez viszonyítunk, de ha az megvan, akkor ez a módszer sem hülyeség.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!