Ha felrobbanna a paksi atomerőmű, egy hány kilotonnás atombomba felrobbanásával egyenértékű mennyiségű radioaktív por jutna a légkörbe?

És pontosan hogyan robban fel?

Alapból Paks nem tud úgy felrobbani, mint Csernobil, mert teljesen más gyártmány, más működés.

Tehát abszolút nem mindegy, hogy képzeled el (az amúgy közel lehetetlen) felrobbanást. Mondjuk dobnak rá egy atombombát, akkor szóródna ki belőle bőven szennyeződés. Vagy bejut egy terrorista csoport, kiemelik az összes hasadóanyagot, és felrobbantják, akkor is sok szennyeződés jutna ki.

A reaktor így, ahogy most van, nem képes felrobbani.

Összehasonlításképpen:

Hirosima: Little Boy - 15 kT, 64 kg uránt tartalmazott

Paks: "...fűtőanyaga enyhén dúsított urán-dioxid, egy reaktorba 42 tonna kerül."

[link]

[link]

Csak az atombombában az volt a lényeg, hogy kritikus tömeg fölé tolják az urán (dúsított urán 238-at, míg a reaktorban nem ez van), addig a reaktorban pasztillázva, fizikailag elválasztva, neutron szabályzó rudakkal és vízzel védve helyezkednek el a kritikus tömeg alatti, urán-oxid tartalmú pasztillák.

Ez kb olyan, hogy kiemeld, hogy a tűzijátékban is van lőpor, meg a második világháborúban is lőpor tartalmú lövedékkel és bombával öltek meg több millió embert.

"...addig a reaktorban pasztillázva, fizikailag elválasztva, neutron szabályzó rudakkal és vízzel védve helyezkednek el...'

A kérdés pont arra irányult, hogy nem ez van, hanem felrobbant: mennyi "radioaktív por jutna a légkörbe"?

Szerintem ezt nem lehet pontosan a kérdés szerint megválaszolni. Az sem mindegy milyen bombát robbantunk és az sem hol. Egy sivatagi robbantásnál vagy vízfelszíninél gyanítom sokkal sokkal kevesebb radioaktív por/hamu kerül a légkörbe, mint mondjuk egy beépített/lakott/ipari területen történő robbantásnál - főleg mivel ott van mit "aktivizálni".

Ha mondjuk a sikerül a az erőmű alatt eldurrantanod egy pár megatonnás hidrogénbombát akkor a reaktorokban lévő 40-43 tonna urán dioxid az biztos repül ( az 4 blokkal számolva 170 tonna ) + a kiégett fűtőelemek és az egyéb olyan elemek az épületben amik valamennyire is sugárzóak vagy felaktivizálhatóak. Szerintem egy 200 tonna körüli radioaktív anyag biztosan meglátogatná a légkört.

Csernobilban azért volt nagyobb a csöcs, mert ott grafit moderátort használtak, ami égett is, radioaktív is volt, a füst is vitte magával a korom által megkötött egyéb radioaktív agyagokat. Pontos számot nem találtam most, de nekem úgy rémlik, hogy az RBMK1000-ben száz tonnás nagyságrendű volt csak a grafit mennyisége.

Itt lehetne számolgatni a kikerülő aktivitást és egy átlag piszkos bombával kikerülő aktivitást - amiről ugye nincs adatunk, mert hivatalosan kobaltbomba nem is létezik. Gyanítom, egy normál pár száz kilotonnás atombombánál nem lesz akkora szennyezés, mint Csernobilnál.

Ennek a kérdésnek ÍGY nincs értelme. Amúgy viszont egy értelmes és releváns kérdés, úgyhogy elnézést, de hosszú leszek :)

Az atombombák kilotonnában megadott hozama a robbanás erejét hivatott meghatározni, ami egyáltalán nem arányos a radioaktív kihullás mértékével. Sőt, talán meglepő módon, a nagyobb, 10 Mt feletti bombák kisebb kihullással járnak, mint a kisebb hozamúak. Arról van szó, hogy egy 20 Mt-ás bomba gombafelhője simán feljut a sztratoszférába, ahonnan egyrészt jóval tovább tart, mire a hasadási termékek visszajutnak a felszínre (miközben a nagy részük el is bomlik), másrészt a kihullás szétterül gyakorlatilag az egész bolygón, ezért az általuk okozott többletdózis elenyésző lesz.

A reaktorbalesetek során ezzel szemben - bár gyakran járnak együtt robbanással - NEM történik nukleáris robbanás, mint egy atombombában. Nagyon lényeges különbség, hogy amikor egy reaktor felrobban, akkor az nem a láncreakció miatt robban fel, hanem a fűtőelemek oxidációja során keletkező nagy mennyiségű hidrogén robban fel. Sima kémiai robbanás, ami azért elég nagyot szól magában is.

Egy üzemelő energetikai atomreaktorban viszont ÓRIÁSI mennyiségű radioaktív anyag van. Sokkal-sokkal több, mint bármiféle atombombában. Ha egy reaktor hűtés nélkül marad, és a fűtőelemek megsérülnek, plusz erre rájön még egy hidrogénrobbanás, ami miatt megsérül a konténment, akkor a bent lévő radioaktivitás egy része bizony a környezetbe kerül. És ha csak néhány százalék kerül ki, már az is nagyon sok. Kihullás szempontjából Csernobil sokkal durvább volt, mint mondjuk Hirosima. Csernobilban az is súlyosbította a helyzetet, hogy a jórészt grafitól álló reaktor kigyulladt, és a forró égéstermékekkel együtt napokon át ömlöttek belőle kifelé a legkülönfélébb radioaktív anyagok, és jó magasra jutva beterítették fél Európát. Egy vizes reaktornál ez ügye nem téma.

Egy reaktorbaleset során a kikerülő radioaktivitás mennyisége a baleset körülményeitől függ. Adódhat olyan baleset, amiben alig vagy egyáltalán nem kerül aktivitás a környezetbe, és lehet olyan baleset, ami komoly szennyezéssel jár. (E miatt sincs értelme kilotonnákkal méricskélni) Ahhoz, hogy egy ilyen baleset bekövetkezzen az kell, hogy teljesen elvesszen a reaktor hűtésének a lehetősége. Hogy ennek mekkora a valószínűsége abba most ne menjünk bele, de maradjunk abban, hogy nagyon alacsony. Tegyük fel, hogy a Paksi Atomerőmű egyik blokkjában elveszett a hűtés, és megsérült a reaktor aktív zónája. A következő fontos kérdés, az, hogy el tudjuk-e kerülni a hidrogénrobbanást. Ha igen, akkor minimális kibocsátással megúszható a dolog, ha nem, akkor szívás. Akkor sem lesz belőle Csernobil (lásd előző bekezdés) de Fukushima még lehet. Viszont az sem mellékes, hogy Fukushimában nem volt szinte semmilyen eszközük arra, hogy a keletkező hidrogénnel kezdjenek valamit, az még a különböző blokkok között is közlekedett, és végül sikerült egy olyan blokknak is felrobbannia, ami nem is üzemelt.

Ma már a legtöbb atomerőmű (Paksot is beleértve) fel van szerelve ún. passzív autokatalitikus rekombinátorokkal, amelyeknek az a célja, hogy egy esetleges baleset során keletkező hidrogént még az előtt elégesse, mielőtt annak koncentrációja eléri a robbanáshoz szükséges mértéket.

Egy másik módszer, amivel a hidrogénkérdést kezelni lehet, az a konténment szűrt leeresztése. Itt az az ötlet, hogy ha el tudjuk kerülni a konténment sérülését azzal, hogy a tartalmának egy részét szűrve kiengedjük a környezetbe, akkor ezt érdemes megtenni, ugyanis egy kontrollált és kicsi kibocsátás még mindig sokkal jobb, mint egy kontrollálatlan nagy. Sok országban kötelező ilyen rendszer beépítése az atomerőművekbe. Japánban nem volt az.

Aztán olyan kérdések vannak még hatással a kibocsátás nagyságára, hogy a megolvadt reaktorzóna átolvasztja-e a reaktortartályt vagy sem, ha igen milyen nyomással jön ki belőle a zónaolvadék, ha kikerült, ott biztosítva van-e a hűtése vagy kölcsönhatásba lép a reaktorakna betonjával stb stb.

Az újonnan épülő reaktortípusok, mint amilyen az EPR, az AP-1000 vagy az elvileg Pakson is létesülő VVER-1200 már úgy vannak tervezve, hogy ha átolvadna is a reaktortartály, akkor a zónaolvadékot passzív módon (áram és emberi beavatkozás nélkül) lehessen hűteni és az épületen belül tartani. A régiek, illetve a ma üzemelő reaktorok legnagyobb része ezt még nem tudja.

hasznos linkek:

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]