Ez létezhet, vagy csinálnak ilyet?
Létezhet, de még elég gyerekcipőben van a dolog. Egyszerűbb lényekkel (ízeltlábúakkal és lejjebb) azt hiszem, hogy csinálnak ilyeneket, de hosszútávon nem hiszem, hogy működik. Ha fajokat akarunk „elmenteni” későbbre, akkor szerencsésebb az ivarsejtjeiket lefejteni, és azt lefagyasztani (lásd spermabank, meg növényi magokból van ilyen gyűjtemény).
Egy másik érdekes feltámasztós trükk, amit esetleg kipróbálhatsz: megfogsz egy legyet (nem olyan nehéz, mint amilyennek tűnik), letéped a szárnyait (ehhez kicsit több ügyesség kell), de a lábait nem, és beleteszed egy flakon vízbe, amiben egyáltalán nincsen levegő, csak víz. Ezután vársz egy pár percet, még már egyáltalán nem mozog, 5-10 is lehet. Ezután kiteszel egy szép sókupacot az asztalra, és a legyet miután kiszedted a vízből ráhelyezed, és vékonyan beteríted sóval. Nem sokkal ezután elkezd majd sétalni.
Igen, jelenleg vagy 100 embert tartósítanak így, valami neve van ennek a kuruzslásn..orvostudományi ágnak.
Állatoknál olyat hallottam csak, hogy megfagyott mamutból akartak/akarnak úgy mamutot létrehozni, hogy mesterségesen megtermékenyítenek egy elefántanyát, vagy hasonló.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!