Ha a tér tágul akkor mi nem tágulunk?

Ezt azért most egy kicsit gondold át jó sokszor.

Ha fogsz egy golyót, amit beleteszel egy lufiba, a lufit meg elkezded felfújni, akkor a golyó a lufival arányosan fog nőni? Nem.

Valójában szerintem dehogyisnem. Az üres tér atomi szinten is hihetetlen nagy százalékát tölti ki még a tömör anyagnak is. Állítólag ha kivennénk az üres teret az egész emberiséget alkotó összes anyagból, csak a szubatomi részecskéket, protonokat, neutronokat és elektronokat hagynánk meg, elférnénk egy kockacukorban.

Így ezért nem jó a lufis példa, mert a lufiban a golyónak nem alkotója a levegő amivel felfújod, a világ anyagainak viszont része a tér.

Így igen, én úgy tudom, mi is tágulunk a tér tágulásával, sőt, egyes világvége-elméletek szerint pont ez lesz a Nagy Kihűlés eredménye, mely során pármilliárd év múlva úgy kinyúlik a tér, hogy megszakadnak a kémiai kötések és ezzel szétbomlanak a molekulák.

Megkérdezhetem, hogy ki az a kretén, aki lepontozott?

Csak egy másodpercig gondolkozz már el: ha mi is ugyanúgy tágulnánk, mint a tér - akkor mit vennénk észre az egészből?

SEMMIT!

Mondjuk van tőlünk egy galaxis 100 milliárd fényévre, és ez a táv nőtt 1%-ot.

De a méterrudunk is pont ennyit nő közben!

Tehát az anyag NEM tágul, csak a tér.

#4: pedig én is jót mondtam az 1. válaszban.

A bolygó és az anyag nem tágul, a tér tágul, amiben 'benne van' az anyag. A lufis példa tökéletes, mert ahogy a bolygók, úgy a golyó a lufiban sem tágul.

Ha tágulna a golyó is, akkor nem tágulna a tér, mivel a golyó szemszögéből ugyanakkora maradna.

De akkor mondok egy egyszerűbb példát.

1. Fogsz egy növényt, ráraksz egy nagy üvegburát. Majd utána leveszed róla, és ráraksz egy nagyobbat.

Mi fog történni? A növény 'észleli', hogy a körülötte lévő tér tágul.

2. Fogsz egy növényt, ráraksz egy akkora üvegburát, amiben elfér. Ahogy nő a növény, te úgy cseréled az üvegburát, hogy mindig pontosan annyira elférjen benne, mint a legelején.

Mi fog történni? Nő a növény, vele arányosan tágul a tér, vagyis nem észleli azt, hogy bármi változás lenne.

Azt azért ugye nem felejtjük el, hogy a táguló univerzum ötlete a távoli galaxisok színképének vöröseltolódásán alapul, ami független attól, hogy mekkorának is mérnénk a távot vonalzóval.

Tehát igaz az, hogy ha minden egyenes arányban tágul, akkor gyakorlatilag nem érzékelünk változást, így akár mondhatnánk azt is, hogy semmi sem tágul, viszont ennek ellenére a térben a fény ugyan úgy terjed, és annak a viselkedése alapján ki tudjuk küszöbölni szubjektív hibánkat.

Most én nem állítok biztosan semmit, jó lenne ha ezt megbeszélnénk, esetleg jönne valaki, aki ért hozzá, és helyretenné a témát, én csak nem érzem úgy, hogy amit erőltettek az helyes lenne.

Továbbá a lufis példa tudomásom szerint csak azt szemlélteti, hogy a tágulás középpontja szabadon választható, ugyanis minden távolodik mindentől. Nem szabad ezt a tágulás tökéletes modelljének venni, nem is az, hiszen csak egy felületi ábrázolást ad a térbelivel szemben.

Szóval szerintem az anyag is tágul, hiszen akkor mi a válasz arra a kérdésre, hogy ha a Tejút közepéhez rögzítek egy űrhajóst egy nagyon hosszú kötéllel, akkor mi történik vele? Én úgy hiszem, és a ti elméletetek szerint is semmi, hiszen azok nem tágulnak, csupán a tér tágul, szerintem pedig különös lenne, ha így hatnia kellene egy erőnek ahhoz, hogy az űrhajóst a Tejúthoz rögzítsük, hogy ne táguljon el a térbe.

Értelemszerűen, ha van egy olyan galaxis, ami akkora távolságban van, hogy érzékelhető a Hubble-állandó által megadott tágulási sebesség, és csakis az, tehát a galaxis nem mozog össze-vissza a tejúthoz képest, és ott is elvégzik a kísérletet, akkor nyilván ott is azt kellene tapasztalni mint itt, tehát az űrhajós és az anyagalaxis helyzete változatlan.

Na és most jön a kérdés, mi történik akkor, ha ezek az űrhajósok megfogják egymás kezét?

Vagy áttéve a kérdést a ti koncepciótokba, ha a golyó maga nem tágul, de két golyó távolodik egymástól, akkor ha a két golyó érintkezik, akkor hirtelen megszűnik a tágulás?

mert azt mondjátok, hogy csak a tér tágul, az anyag nem, viszont az anyag nem tömör, sok kis részecskéből épül fel, honnan tudják, hogy ők most egymáshoz képest távolodjanak-e, vagy nem szükséges?

Javítson ki bárki, illetve válaszoljon a kérdésre nyugodtan.

Naakkor, a valóság:

A tér tágulása mindenre vonatkozik. Azonban, a tágulás, akár csak a lufis 2D-s példa esetén, minél nagyobb távolságot nézünk, annál gyorsabb.

Azonban, "rövid" (univerzumi léptékben rövid) távolságok esetén a gravitáció (ami egy nagyon gyenge erő) is legyőzi. Pl. a tőlünk két millió fényévre lévő Androméda galaxis (ami igazából itt van a szomszédban) pl nem csak, hogy nem távolodik, hanem közeledik, mivel a két galaxis gravitációja legyőzi a tágulást.

És, mint írtam: a gravitáció nagyon gyenge erő - az atomok belsejében lévő magerők sokkal erősebbek - az azon a rövid szakaszon történő (rendkívül elenyésző mértékű) tágulás nem képes szétszakítani az atomot - sőt, mint látjuk, két millió fényévre lévő galaxisokat sem.

Az igazi kérdés az az, hogy a gyorsulva tágulás marad-e: ha igen, akkor (valamikor nagyon-nagyon-nagyon soká) a tágulás elérhet olyan mértéket, hogy a tér tágulása az atomokat is szétszaggatja, és végül nem marad már az univerzumban, csupán némi sugárzás, ami már nem képes megközelíteni semmit. Ez is egy lehetséges hipotézis az univerzumunk végére, de, egyelőre legalábbis, ezt nem támasztja alá semmi.

Be kell vallanom, nem olvastam el az összes választ, mert elég volt a közepéig.

Valaki írta, hogy ha a tér tágul, akkor mi is, vagy valami ehhez hasonlót. Emiatt senki ne hülyézze le, ne ítélkezzen, mert ez nem rossz gondolat. Tér van az anyag között is, elvileg annak is tágulnia kéne, de nem teszi. Lentebb leírom, hogy miért nem.

Ha az anyag tágul a térben a térrel együtt egyetlen esetben nem vesszük észre a tágulást, ha az anyagközi, és a tér tágulási sebessége megegyezik. De tudjuk, hogy a tágulás sebessége a távolsággal arányosan nő, tehát ez nem lehet igaz.

Itt jön képbe a sötétenergia, mint magyarázat a tágulásra. Antigravitációs tulajdonságú, tehát az energiája a távolsággal arányosan növekszik, ( pont a gravitáció ellentéte).Ebből az következik, hogy a nagyon közeli pontok között nagyon kicsi energia lép fel, amit a gravitáció simán legyőz( mert tudjuk, hogy 2 test minél közelebb van egymáshóz, annál nagyobb gravitációs erő lép fel közöttük.) Viszont ahol a gravitáció alig, vagy egyáltalán nem érvényesül, ott a sötétenergia munkálkodni tud.Ezért távolodnak a galaxisok egymástól, és ezért nem távolodnak a Naprendszer bolygói, vagy a testünk atomjai egymástól.

A lufis analógia -bár nem olvastam el- de általában jók szoktak lenni. Teljesen mindegy, háyn dimenziós analógiát használunk, az analógi lényege a szemléltetés, nem az, hogy minden pontja megffeleljen a valóságnak. A lufit ha felfújjuk növekszik a térfogata, a felszíne, így a lufin megjelölt 2 pont közötti távolság is nő. Ez tökéletesen mutatja be, hogy a 2 pont nem változtat helyet a lufin, mégis egymástól távolabb kerültek. A kérdéses rész, hogy fessük-e a galaxisokat jelképező pontokaat, vagy ragasszuk? Ha festjük, akkor a galaxisok is tágulnak a lufival együtt, ha ragasztom, akkor nem nő a galaxis. Annak értelmében amit fentebb kifejtettem, a lufiraa ragasztani kell a galaxisokat, mert a gravitációs erő összetartja azt. A lufis példák teljesen jók, csak tudni kell használni őket.