Ki lehetne úgy fejezni a gravitációt, mint az univerzum tágulásával járó fikciós erőt?
Elnézést az erősen spekulatív kérdésért.
Hadd magyarázzam meg a logikáját.
Valaki azt kérdezte tőlem: honnan tudjuk, hogy az univerzum tágul és nem mi megyünk össze?
Rővid gondolkodás után arra jutottam, hogy nem tud(hat)juk, illetve elvi lehetetlenség tudni. De másrészt nem is számít, mert a kettőt a saját szemszögünkből ugyanígy írnánk le.
Másik kérdés: ha az univerzum tágul, miért nem tágulunk mi is vele?
Nos, az érdekesség az, hogy ha minden együtt tágulna, nem tapasztalnál semmi különbséget.
Amire rá akarlak vezetni, hogy ez ugyanaz az elv, ami az egész relativitást működteti: a saját referenciarendszeredhez képesti állandó ütemű változás nem észlelhető. Hogy az univerzum statikus, és mi megyünk össze, hogy mindketten távolodunk egymástól, vagy hogy különböző ütemben távolodunk valamitől, ez ugyanaz, amíg a mi szemszögünkből ugyanazt eredményezi.
Ha azt akarnánk tenni, hogy egy állandó méretű téridő szempontjából vizsgáljuk a dolgoka, csak a Galilei vagy Lorentz-transzformáció bonyolultabb univerzális megfelelőjét kéne alkalmaznunk.
De van itt még egy kérdés. Egy jelenséget mégis lehet észlelni a relativitásban is: azt, ha a referenciarendszer gyorsul. Mint tudjuk, az univerzum tágulása is gyorsul.
Ami azt jelentené, hogy fikciós erőknek kellene megjelenniük - pontosabban már ismert jelenségekről/kölcsönhatásokról kellene kiderülniük, hogy a gyorsulás következményei.
Nos, valójában van már egy ilyen erőnk, a gravitáció.
Egy a probléma. A relativitás úgy adja meg az inerciális tömeg és a gravitációs tömeg közötti kapcsolatot, hogy az előbbi következik "látszólagos" hatásként az utóbbiból. Ha nem tévedek, ahhoz, hogy a gravitációt fiktív erőként kelezhessük, ennek fordítva kellene lennie.
Ötletek?
(még valamit hozzátennék: a relativitás egyik következménye, hogy mindnyájan fénysebességgel zuhanunk, de azokat közülünk, akiknek tömege van, a tömeg lelassítja.)
Van valami, ami szerintem támogatja ezt az ötletet. A gravitáció a legtöbb modellben ismert. Az univerzum tágulása nem; ehelyett egy külön modell (a Big Bang modell) akarna magyarázatot adni rá. Az eredmény az, hogy két ellentétes irányú hatás áll szemben.
Nem lenne tehát logikusabb úgy kezelni a kettőt, mint egy hatás (az univerzum tágulása), amelyből következik a tömeg lassító hatása következtében a gravitáció, mint fikciós erő? Mivel a tömegközéppontok lokálisak, a meghajlított tér modell nem változna.
Elnézést, átmentem itt ál-professzorba. De bosszantott, hogy nem találok több anyagot.
Értelmes hozzászólás?
válasza:Szerintem ott sántít a dolog, hogy 3 dimenziós téridő inercia-rendszerekre alapozod a feltevést és ezzel a tulajdonság hasonlóságát a világegyetem tágulására, ami viszont ezen téridő-rendszeren KÍVÜLI esemény, ezért szerintem a párhuzam feltételezése nem megalapozott.
Ettől még cáfolni nem tudom a hipotézist, csak nem érzem megalapozottnak a feltételezést.
Olyan martjoska-babás gondolat, ha elképzeljük egy magasabb szintű inerciarendszer, illetve inerciális rendszereknek "otthont" adó rendszer létezését a mi téridőnkön kívül, a "felett".
Persze az sem jó gondolat, ha vallási szagú megismerhetetlenként kezeljük ezeket a téridőn kívüli eseményeket (mint világegyetemünk és téridőnk tágulása), csak szerintem állatira nem tudunk erről semmit és nincs alapunk azt feltételezni, hogy ott ugyanolyan kölcsönhatások folynak, mint téridőnkön belül.
Az ilyen makro-mikro analógiák sokszor felbukkantak már teóriaként a fizikában és általában alaptalannak minősültek (mint pl. a naprendszerek és az atom felépítésének rokonítása).
Magát a feltételezést, hogy a gravitáció valamilyen módon a tágulás következménye, nem tudom támadni. De lehet, hogy csak nem elég mélyek az ismereteim hozzá. :)
válasza:
válasza:Egy hipotézis alapfeltétele, hogy ellentmondásmentes, és magyarázza a korábbi jelenségeket.
Itt már a megfogalmazás is pongyola.
Mi az, hogy "mi megyünk össze". A vizsgáló személy? a szobája? a föld? A tágulásnak elég pontos ismérvei vannak. ezek teljesülnek és nincs ellenpélda.
Mi az, hogy "mi miért nem tágulunk"? Ki az a "mi"? Egyébként nem fénysebességek esetén elég jó módszerek vannak a tágulás mérésére a különféle irányokban. Az eltéréseket érzékelnénk. De itt a "tágulás" azt jelenti, "hozzánk képest". És ez a "hozzánk" bárhol lehet (ha csak a bizonyíthatóságot nézzük, akkor korlátozódjunk a mai műszerekkel mérhető térrészre - elég nagy ahhoz, hogy eltérések megismerhetők legyenek).
Itt mindössze szómágiát érzékelek, de az egyes szavak, helyzetek pontos definiálását (amelyből kiderül a turpisság) már nem.
A gyorsulás is kissé összetettebb probléma. Annyi azonban bizonyos, hogy ha a newtoni törvényeket akarjuk alkalmazni és erőt gyanítunk a gyorsulás mögött, akkor annak a gyorsulás irányába kellene mutatni. Tekintve, hogy a gravitáció vonzóerő, így valahol a "széleken" kéne annak lenni bitang nagy tömeggel, hogy az univerzum afelé gyorsuljon a gravitáció hatására. Persze ekkor is gond, hogy mi van a tömeg "túlsó felén", vagyis hogy kell elképzelni azokat a széleket. Itt szokták bevetni a matematikai trükköket a görbült téridő szingularitásairól és a magasabb dimenziókról, amiről viszont senkinek nincs mérési eredménye.
Új hipotézist akkor szoktak gyártani, ha egy új jelenségre nem elegendőek a régi törvények, ismeretek. Mi az az új jelenség, amelyet nem tudunk magyarázni a meglévő eszközeinkkel?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!