Mennyire normális a heteroszexualitás?





Közelítsük meg máshogy a témát. Nem mindig jó megközelítés a szélsőségekkel való érvelés, de sokszor rámutat egy-egy jelenség következményeire. Tegyük mi is ezt.
Tegyük fel, hogy elfogadjuk a kérdésedben burkoltan megfogalmazott véleményt, hogy a heteroszexualitás természetellenes. Tehát kerülendő, akár tiltandó, kiiktatandó, gyógyítandó dolog lenne. Tegyük fel azt is, hogy erre van lehetőségünk, tehát meg tudjuk változtatni azt, hogy ki milyen nemhez vonzódik. Vagy más módon, de végül tegyük fel, hogy mindenki homoszexuális lesz.
Ekkor a szaporodást kizárólag mesterséges módon tudnánk megoldani, természetes úton nem jönnének létre utódok. Megfelelő anyagi forrás meglétével, idővel, energiával ez akár még biztosítható is lenne. De valószínű kevésbé lenne változatos vagy éppen korlátozott a gének keveredése, mint normál esetben. Amennyiben veszélybe kerülnek az anyagi, más jellegű források, veszélybe kerül az egész populáció szaporodása. Mondjuk ha egy háborúban az védelemre, fegyverekre szánt pénzt mondjuk a spermabankok gazdálkodásától veszik el, akkor az veszélyezteti az adott ország szaporulatát. Csúnya világ lenne ebből én azt hiszem. Meg elég egy nagyobb gikszer a rendszerben, és már a fajunk túlélésével játszadozunk. Hát ez nagyon nem tűnik jónak se, természetesnek se.
Ebből fakadóan evidens, hogy a heteroszexualitás természetes és szükséges. Ha a természetes szót definitíve használjuk, akkor a homoszexualitás is természetes, hiszen a természetben előforduló jelenség. Viszont szükségszerű és természetes, hogy marginálisabb, hátrább szoruló, mondjuk úgy másodlagos jelenség.





"és már a fajunk túlélésével játszadozunk"
Most is azzal játszadozunk , vagy ez nem tűnt még fel? Az emberi populáció gradációban van (túlnépesedés). Gondolom senki se gondolja azt ,hogy majd a létszámunk a végtelenségig nő. A homoszexualitás azért van jelen ,és azért egyre több a létszámuk, mert megállás nélkül megy a gyerek nemzés. Azért szükséges ,hogy a degradációt késleltesse ,esetleg újra dinamikus egyensúlyt állítson vissza, de ez már úgy sem lehetséges.Ez persze úgy is megoldható lenne ,hogy öljük egymást ezerrel. Degradációt okoznak a háborúk is.Az emberek olyanok most ,mint a sáskajárás. Azokkal mit gondolsz mi történik ,miután felzabáltak mindent? Az emberek is így fognak járni.
Ez más fajoknál is megfigyelhető , mikor "túlnépesednek" ,hogy több lesz a homoszexuális egyed ,pont az miatt ,amit már leírtam.Ebből fakadóan evidens, hogy a homoszexualitás is természetes és szükséges.
de ha ez a túlnépesedéstől van akkor miért van jelen egy ilyen kevés népességű országban, mint magyarország? Nem hiszem, hogy ettől alakult ki a homoszexualitás, ez természetes. Nekem csak egy tesóm van, nem vagyunk 66an.
Egyébként miért csak mesterséges úton lehetne ez lehetséges? Én simán szexelnék nővel utódnemzés érdekében.





Szerinted az emberi faj az magyarország? Az összes ember egy fajba tartozik. Kicsit figyelj oda ,hogy mit írok. Nem azt mondtam ,hogy azért alakult ki, hanem hogy azért nő a létszámuk.
Az nem bizonyított még ,hogy gén okozza. De ha igen ,akkor ugyanúgy működik , mint minden más öröklődés. Például két barna szemű szülőnek is lehet kék szemű gyereke, ha mind a 2 szülő hordozza a recesszív allélt. A homoszexualitás is működhet hasonló módon.





"Szerinted az emberi faj az magyarország? Az összes ember egy fajba tartozik. Kicsit figyelj oda ,hogy mit írok. Nem azt mondtam ,hogy azért alakult ki, hanem hogy azért nő a létszámuk. "
ha azért nő a létszámuk akkor azért is alakult ki....
vagy nem értem hogy érted, magyarázz értehetően.





"ha azért nő a létszámuk akkor azért is alakult ki"
Ez a kettő hogy függ össze, nem értem....
Tegyük fel ,hogy úgy alakul ki ,mint a kék szem ,vagy a szőke haj. A kék szem és szőke haj mutációval jön létre. Eredetileg nem léteztek kék szemű emberek ,ahogy szőke hajúak sem. Ezért ennyi erővel ezt is mondhatnám "természetellenesnek" ,aki azt állítja ,hogy a homoszexualitás az.





> Most is azzal játszadozunk , vagy ez nem tűnt még fel?
Ó, hát én sehol nem állítottam az ellenkezőjét. Akkor fogalmazzunk úgy, hogy a szaporodás teljesen mesterségessé tétele plusz rizikófaktort visz a rendszerbe.
> A homoszexualitás azért van jelen ,és azért egyre több a létszámuk, mert megállás nélkül megy a gyerek nemzés.
Részben. Az igaz, hogy az állatvilágban is egy túlnépesedett helyzetben nő a homoszexualitás aránya, meg még sok jelenség kerül elő. Pl. nő az agresszív viselkedések száma, stb…
Persze a túlnépesedés elviekben könnyen kezelhető. A gyakorlatban persze nem az. Mondjuk azt is érdemes nézni, hogy a világ mely részén van túlnépesedés, mert ez sem egységes. A „fejlett országokban” inkább csökken a népesség. A népesedés robbanását a „fejlődő országok” okozzák, főleg itt keletre gondolok, Kína, India. De már ez is fordulni látszik. Ott is lassuló tendenciát mutat a népességnövekedés, pont azért, mert mondjuk általánosan elérhetővé válik a fogamzásgátlás, kevésbé gazdaságilag kényszerítő erő a szaporodás (minél több gyereket tudj elküldeni gyerekmunkára), stb… Most már inkább kezd Afrika problémás lenni egyébként ilyen téren.
> Ebből fakadóan evidens, hogy a homoszexualitás is természetes és szükséges.
Valahogy így. Bár ugye azt is látni kell, hogy a túlnépesedés okozta homoszexuláis hajlam növekedése valójában egy tünet, egy probléma tünete. Olyan mint a láz. Szóval összességében nem biztos, hogy mindenki örül ennek. És bár a láz alkalmasint lehet szükséges, és nem biztos, hogy feltétlenül le kell szorítani, azért mégis csak a betegség tünete.
> De ha ez a túlnépesedéstől van akkor miért van jelen egy ilyen kevés népességű országban, mint Magyarország?
(Bocs, hogy belenyúltam az idézetbe, de nagyon szúrta a szememet a kisbetűs Magyarország.)
Mert nem csak a túlnépesedés okozza. Alapból is jelen van. De kétségtelen, hogy a túlnépesedés sok fajnál növeli a homoszexuális egyedek arányát.
> Én simán szexelnék nővel utódnemzés érdekében.
Hát kevesebben vetemednének rá. Oké, hogy kellenek utódok, de inkább csinálja valaki más. A homoszexualitás végül is arról szól, hogy nincs belső igényed arra, hogy a másik nemmel szexuális kapcsolatot létesíts. Mivel nem belső igény, ezért macerásabb, problémásabb, sőt akár tűnhet valakinek bizarrnak, vagy egyenesen gusztustalannak is. Gondolom nem mindenkinek, de lennének ilyenek szép számmal. Olyan lenne, mint a csatornatisztítás. Senkinek nem vágya, még akkor sem, ha a társadalom számára hasznos cselekedet. Valószínű itt is az lenne, hogy azok csinálnák, akik valamilyen módon rákényszerülnének. Mondjuk a szegényebb rétegből állnának be sokan béranyává. Ennek meg már vannak biológiai, orvosi következményei. Összességében csökkentené a faj genetikai sokszínűségét.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!