Kémikusok segítség, mit csinál egy vegyész és mit egy gyógyszerész?
a vegyész az egész kémiával (aztán persze szakirányokon különböző dolgokkal)
gyógyszerész az élő szervezetre gyakorolt hatással főleg, gyakorlatilag egy osztatlan mester
A vegyész szakmáról tudok nyilatkozni, lévén magam is kémikus vagyok. Úgy gondolom a vegyész mélyebb/szélesebb képzést kap a kémiáról mint a főleg gyógyszerkémiára szakosodott gyógyszerészek. Ez az előnye és egyben a hátránya is, ugyanis ez egy tisztán természettudományos végzettséget ad (bár ezen a szakosodás azért segít). Egyetem után elsősorban analitikus szakirányú végzettséggel lehet könnyen állást találni. Ez hasonló munka mint amit a sorozatokban láthatsz: fehér köpenyes emberek sürögnek nagy és drága készülékek előtt amibe mintát tesznek be és vesznek ki, grafikonokat elemeznek, mondják meg hogy miből mennyi van az adott mintában. :) A másik lehetőséged hogy kutató vegyész leszel.
Ahogy én látom gyógyszerészek elsősorban patikákban és gyógyszergyárakban dolgoznak.
Nagyon nagy vonalakban kb. ennyi.
Lényeg hogy bármelyiket is választod lesz biztos állásod.
Kiegészítésként:
Kémia alapszak után lehetőséged van gyógyszerkutató vegyész mesterszakra menni. Ha ezt elvégezted szerintem a tudásod a gyógyszerek területén hasonló lesz egy gyógyszerészével.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!