A szervezet honnan tudja, hogy mikor kell elindítania a nemi érést? Miért nem kezdenek el a nemi hormonok már születés után termelődni, honnan tudja az agy, hogy mikor kell bekapcsolnia a termelést?
Érdekes kérdés. Ezt találtam, sajnos angolul:
De konkrét választ nem találtam, csak azt, hogy különböző hormonális és környezeti hatások is befolyásolják a pubertás elindulását.
A címszavakban írtad a biológiai órát és tudomásom szerint egyenlőre csak ez van.
Más jelenségek is megfigyelhetők, nem csak a nemi érés, hanem a növekedés egyes fázisai, a fogak megjelenése, az öregedés folyamata, az embrió fejlődése, amik feltételeznek egy megrögzült genetikai láncolatot, amik a kellő időben aktivizálódnak, ha minden feltétel teljesült.
Ezt akár egyfajta programként is fel lehet fogni, amely a kialakulása során rögzít meg nem jelenő elemeket is, rezisztensen, ami megjelenve atavizmushoz vezet.
Lényegében nem tudjuk pontosan miért van ez, de megfigyelhető, akár az is, hogy az egyedfejlődés során a petesejtből kifejlődő zigóta nagy vonalakban megismétli a törzsfejlődést.
Az egész rendszer létrejötte ebben a sémában történik minden élőlény esetén, a legtöbb változás nyomon követhető, de nem mindegyik, mert vagy már teljesen átíródott az ezt tartalmazó genetikai kód, vagy más, esetleg részben más funkciót nyert a változás során.
Mivel elég egységes ez az emberiségnél, de az állatoknál is, vagyis a fejlődés adaptív folyamatossága, valamint az, hogy egyes szakaszok szinte teljesen azonosak az embereknél és az állatoknál is, ez akár bizonyítéka is lehetne, hogy nem isteni teremtéssel jöttünk a világra, ha ezt bizonyítani akarná valaki és megérné ebbe energiát fektetni, de ilyen jellegű kutatást aligha finanszírozna bárki is, bár természetesen a biológiai óra járásának a megismerése fontos cél lehet egyébként.
Nagy vonalakban és általánosságban lehet azt mondani, az evolúció folyamán ez így alakult ki és rögzült, de nincs teljesen pontosítva, úgy is mondhatod, hogy nem tudjuk pontosan, miért.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!