Lehetséges az űrben a fénysebességgel haladni?

"A saját súlya húzza vissza lényegében."

?????????????

Linkelj már nekem valamit erről a hatásról, légyszi.

:)

[link]

[link]

[link]

Miért kell értetlenkedni? Nem hiába nem tudja az anyag elérni a fénysebességet. Millió meg egy kisebb nagyobb fizikai hatás játszik szerepet az anyag gyorsulásában és lassulásában. Csak gondolkodj már racionálisan és logikusan, kérlek.

Jesszusom!

Akkor idézek az általad linkelt egyik oldalról:

"Tehetetlen tömeg, a test erőhatással szembeni tehetetlenségének mértéke. Ahhoz, hogy egy test sebességét megváltoztassuk erővel kell hatnunk rá (Newton I. törvénye szerint). "

Namost ha gyorsítani akarjuk, akkor erővel kell hatni a testre.

Ha lassítani akarjuk, akkor is erővel kell hatni rá !!!!

Vagyis ha nem hat rá erő, akkor megtartja a mozgásállapotát, tehát a sebességét, irányát, és nem fog gyorsulni. Tehát fékeződni sem fog. Márpedig egy űrben szabadon hagyott testre nem fog erő hatni. (Most hanyagoljuk el a gravitációs hatásokat, pláne hogy azok fékezhetik és gyorsíthatják is.)

Légyszives olvasd is el, amiket linkelsz. És ami még fontosabb, értsd is meg.

"Nem hiába nem tudja az anyag elérni a fénysebességet."

Mivel hatalmas energia kell a gyorsításához... -> És a lassításához is !!!!

Gondolkodj!

Na léptem. Kellemes karácsonyt mindenkinek.

Vannak itt elég csacska válaszok.

Kérdés: Ha elértük a fénysebesség 99,999%-át, akkor sodródunk és elérhetjük az Alfa Centaurit?

Válaszom: Igen, sodródunk, változatlan sebességgel. Nem találkoztam olyasmivel, hogy a tehetetlenség törvénye fénysebesség közelében megváltozna. Akkor pedig a sebesség iránya és nagysága mindaddig változatlan, amíg a testre ható erők eredője nulla.

"Elérhetjük az Alfa Centaurit?" Mindenképpen, csak annyi a kérdés, hogy mennyi idő alatt. Azt tudjuk, hogy a csillag távolsága 4,34 fényév, és a majdnem fénysebességgel ezt elvileg pár év alatt el is intézhetjük, de van egy megkerülhetetlen alapprobléma: fel is kell gyorsulni ekkora sebességre.

Kérdés: Lehetséges az űrben fénysebességgel haladni?

Válaszom: nem, valamint nem. Egyrészt elvileg nem érhető el a fénysebesség, másrészt az űrben elszórtan található atomokkal való ilyen gyors találkozás pusztító erejű kemény sugárzást hozna létre, és az sem élőlény, sem gép nem viselné el sokáig. Gép sem, gondoljunk csak arra, hogy mennyire érzékenyek a mai elektronikák az űrből érkező elektromágneses és részecskesugárzásra, pedig ez nekünk még meg sem kottyan.

A fénysebességet elérni a mai tudásunk szerint azért nem lehet, mert a növekvő sebességgel együtt nő a test tehetetlen tömege. A test tehetetlensége az a hatás, amely ellenáll az erővel szemben, amikor az erő a testet gyorsítja. A dinamika alaptörvénye kimondja, hogy a gyorsulás a gyorsító erő és a tehetetlen tömeg hányadosa. Ha az erő állandó (mert a hajtóművünk maximális tolóereje állandó, mondjuk), akkor ha a tehetetlen tömeg nő, akkor az erővel elért gyorsulás egyre kevesebb lesz. Pillanatonként megvizsgálható a helyzet, a sebesség egyre nagyobb, a tömeg emiatt egyre nagyobb, emiatt az erő hatására létrejövő gyorsulás egyre kisebb. Így végül a szinte végtelenségig megnőtt tehetetlen tömegű testen az erő szinte nulla gyorsulást tud már elérni, pontosabban a gyorsulás a nullához tart. A sebesség egyre nehezebben növelhető, a tömeg egyre nagyobb, tart a végtelenhez, a sebesség növekedése tart a nullához, és a fénysebesség csak végtelen ideig tartó gyorsulással lenne elérhető. A válasz elméleti, de a kérdés is az.

A tehetetlen tömeg növekedése szerencsére nem fordítottan arányos a sebességgel, hanem egy bonyolultabb képlet írja le:

mt=mny/gyök(1-v²/c²)

ahol mt a tehetetlen tömeg, mny a nyugalmi tömeg, v a haladási sebesség, c a vákuumban mért fénysebesség.

A nyugalmi tömeg határozza meg, hogy a testnek mennyi az anyaga, mekkora a sűrűsége, nehézségi ereje, tömegvonzása, a tehetetlen tömeg pedig azt mondja meg, hogy a test mennyire engedelmeskedik a gyorsító erőnek. Álló testnél a két tömeg egyforma, a sebesség növekedésével a tehetetlen tömeg eleinte nagyon lassan nőni kezd a nyugalmi tömeghez képest, és a fénysebesség 90-95%-a környékén kezd meredek növekedésbe, az utolsó néhány százalékon egyre nagyobb ütemben tör a végtelenbe. A fénysebességet ugyanúgy nem éri el a függvénygörbe, mint ahogy az 1/x függvény hiperbolája sem éri el az tengelyt. Amikor a képletben v=c lenne, akkor az 1-v²/c² értéke nulla, ennek a gyöke is nulla, és a nyugalmi tömeget már nullával kellene osztani, ami nem oldható meg. Tehát a fénysebesség azért nem érhető el, mert egyre nehezebb a sebességet még egy kicsivel növelni.

#18: Igen. Newton I. törvénye erre kötelez. Amíg külső erők nem hatnak ránk, például egy ritka gázfelhőben való áthaladás közegellenállási ereje.

És persze az is teljesen igaz, hogy aztán az űrhajó lelassításához szintén hatalmas erőre és hosszú időre volna szükség.

Egyébként nem olyan fontos a fénysebesség ennyire szoros megközelítése. 80%-os fénysebesség is elég nagy lenne, és sokkal-sokkal kevesebb üzemanyag felhasználásal elérhető lehetne. Az egyetlen problémácska az, hogy a mai rakétáink legjobbjaiból kb. 15 km/s sebességet tudnak kicsiholni, a maradék sebességet a bolygóközi utakhoz csak bolygók melletti hintamanőverekkel lehet összehozni. Összesen, mondjuk, 30-40 km/s-t. Amíg nem lesz olyan hajtóművünk, amelynek az üzemanyagát – kilövendő tömeget – nem kell a rakétának magával vinni, addig itt kábé vége is van a lehetőségeinknek.

Mindemellett felmerül a kérdés, hogy mire is lehetne jó nekünk más csillagokig eljutni, akár emberi személyzettel, akár automatákkal. Például az Alfa Centauri körül a csillagászok szerint nincs semmi gyakorlatilag érdekes dolog. Már Asimov is megírta (A Hold tragédiája), hogy mekkora szerencsénk volt a Holddal, mert volt egy még éppen elérhető, csábító célpontja a fejleszthető űrhajózásunknak. Ami ma már nem is elég csábító.