Evolúció bizonyítékai?
Szeretnék utánajárni annak, hogy hogyan bizonyítanak az evolucionista biológusok.mikor bizonyított valami? Mik azok a bizonyítékok?
Köszönettel:
Primka
Az evolúció Dawknis tudományterülete. Ha az istennel kapcsolatos nézetei nem is érdekelnek, ebben az esetben teljesen alaptalan azzal vádolni, hogy nem a területével foglalkozik.
"hallottam róla"
Ez azért elég kevés. Ajánlom a youtube nevű remek oldalt, ahol több száz órányi anyaga van fenn. Hallgass meg egy előadást tőle, vagy vitát, vagy valamit, mielőtt így elutasítod. Aztán ha nem tetszik, akkor fél-egy órát vesztettél az életedből.
No mindegy nem hiszem hogy lesz ennek bármi foganatja, csak gondoltam leírom, aztán hátha...
Nem kell megpróbálni.Én nagyon sokat foglalkoztam ezekkel a beteg emberekkel, ( ateisták szószólói), és úgy döntöttem, hogy nem fogom megvenni a könyveiket.
Szerintem több vitáról tudok, mint te.
Ha az evolúcióról szeretnék megtudni valamit, akkor olyan embereket fogok megkérdezni, akiknek látását nem homályosítja el teljesen az ateizmus
nem fogtad fel sajnos
félreértjük egymást sajnos. én is félreérthetek bizonyos dolgokat, ezért kell mindent sokszor átbeszélni
nem ismerlek sajnos
ha ismernélek, akkor sokszor visszatérnék erre a témára
sok ateista ismerősöm van, akikkel régóta vitatkozom :) ők is tudják, hogy érdemes sokszor megbeszélni ezeket a dolgokat
Ahogy s 15. válaszoló írja, matematikai értelemben vett bizonyításról s biológia területén nem beszélhetünk, hiszen ez egy empirikus tudomány (indukciót kell használni, ahogy írta).
A tudományos kutatás során különböző modelleket (hipotéziseket) állítanak fel, amik leírják (többé-kevésbé pontosan) a világ egy szeletét (például az evolúció folyamatát). Ezután ezt a modellt fogják tesztelni megfelelő kísérletekkel. Ha a kísérlet a modellnek megfelelő eredményt ad (megerősíti a hipotézist), akkor megtartják a modellt, ha nem, akkor elvetik (vagy módosítják, és újra tesztelik). Ha elegendő kísérlet erősítette meg a hipotézist, akkor beszélünk elméletről.
A fentiek miatt a klasszikus tudományfilozófia alapján akár egyetlen olyan eredmény is okozhatja az elmélet megdőlését, ami ellentmond a modellnek, az elvetéséhez vezethet. Ez persze általában nincs így. A tudományos világban csak többszöri, független ismétlés hatására tekintenek elfogadottnak egy eredményt (például így tudják kiszűrni a kísérleti hibákat). Emellett sokszor a modell kis mértékű módosítása is kielégítően magyarázza az új eredményeket.
Köszönöm sadam87!
"Ezután ezt a modellt fogják tesztelni megfelelő kísérletekkel."
Milyen kísérletekkel tesztelnek az evolúcióval kapcsolatban,A kémiai evolúcióval kapcsolatban hány kísérletről beszélhetünk?
A kémiai evolúció elméletét(?) milyen kísérletek támasztják alá?
" Emellett sokszor a modell kis mértékű módosítása is kielégítően magyarázza az új eredményeket."
módosították az evolúciós elméleteKET az elmúlt 50évben? nem tudsz erről valamit?a wikipédián arról írnak, hogy a darwini elképzelés továbbgondolásáról van szó, ha az evolúcióról beszélünk
"Milyen kísérletekkel tesztelnek az evolúcióval kapcsolatban"
Való igaz, az evolúcióbiológia terén sokszor nem kísérleteket végeznek, hanem inkább megfigyeléseket tesznek (hiszen alapvetően történeti tudomány). De ezeket is ugyanúgy lehet tesztelni, például, hogy a különböző módszerek (genetikai markerek vizsgálata, morfológia, fosszíliák, fejlődésbiológia, stb.) ugyanazt a törzsfát adják-e, vagy hogy egy modell meg tudja-e magyarázni különböző területek populáció-mintázatát.
De magának a folyamatnak a vizsgálatára végeznek kísérleteket is, például mesterséges szelekció alkalmazásával (így lehet vizsgálni többek között az antibiotikum rezisztencia kialakulását a baktériumoknál). Ezen kívül rendszeresen alkalmaznak számítógépes szimulációkat, hogy megerősítsenek avagy elvessenek egyes modelleket.
A jelenlegi fő kutatási témákról egyébként itt találsz egy rövid összefoglalót:
"A kémiai evolúcióval kapcsolatban hány kísérletről beszélhetünk?"
Attól függ, mit értesz kémiai evolúció alatt. :)
Ha az abiogenezisre gondolsz, rengeteg kísérletet végeztek ezzel kapcsolatban Müller óta (az egyik barátom is foglalkozott ilyesmivel egy kicsit). Itt bővebben olvashatsz a kutatási irányokról (nem a legfrissebb cikk, de a téma egyik legnagyobb szakértője írta):
Itt is sok mindent írnak róla:
"módosították az evolúciós elméleteKET az elmúlt 50évben?"
Persze, az evolúciós gondolat rengeteget fejlődött Darwin óta, sőt az elmúlt ötven évben is, de az összesnek az alapja a darwini gondolat. Ugye Watson és Crick 1953-ban írta le a DNS pontos szerkezetét, ami lehetővé tette a molekuláris biológia robbanásszerű fejlődését (több más dologgal együtt) ez pedig kihatott az evolúcióelméletre is. Ezután vált lehetővé a genetikai háttér pontos(abb) feltárása, stb. Az elmúlt ötven évben ismerték fel a génduplikáció és a horizontális géntranszfer jelentőségét, a vírusok szerepét, ekkor fedezték fel a mozgékony genetikai elemeket, nem olyan régen fedezték fel az epigenetika jelentőségét. Ebben az időszakban írták le a punctated equilibrum elméletet, és bár már korábban is felismerték, ebben az időszakban kezdték el széles körben elfogadni, és tanulmányozni a genetikai sodródás jelenségét. És csak néhány dolgot említettem, ami hirtelen eszembe jutott.
Itt olvashatsz többet erről:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!