A kétréses kvantummekanika kísérlet lényegét és eredményének következményét elmagyarázza valaki?

Dióhéjban annyi, hogy ha elektronokat lövöldözöl át két egymáshoz közeli résen egy lapra, kétféle eredményt tapasztalhatsz: ha nem vizsgálod, hogy melyik résen ment át a részecske akkor hullámfüggvény szerinti interferenciakép alakul ki, egyébként pedig ha vizsgálod a réseket, akkor szimpla részecske viselkedés szerinti sáv alakul ki a lapon. A következménye az, hogy a tudatos vizsgálódás befolyásolni látszik a világ működését.

De érdemes rászánni az időt tisztelt #1-es válaszoló linkjére, mert pontosan, de érthetően el van magyarázva benne minden.

Először is: a kétrés-kísérlettel való ismerkedést nem a késleltetett választásos kvantumradír kísérlettel kell kezdeni! Aki ugyanis az elsőt nem ismeri, a másodikat sem fogja érteni.

Másodszor: a dolognak nincs köze a tudathoz. Legalábbis nem annyi, amennyit a második válaszoló bele akar magyarázni. A kétrés-kísérlet lényege a komplementaritás elve. Mikrofizikai rendszereknél vannak bizonyos fizikai tulajdonságok, amelyek együttesen nem mérhetők. Ilyen pl. egy részecske pontos helyzete (avagy trajektóriája) illetve az interferenciaképessége. Egyiket sem lehet tetszőlegesen pontosan megkapni. Ha pontosan meg tudod mondani, hogy egy elektronnyaláb elektronjai melyik résen mentek át (trajektória azaz helyinformáció), akkor az elektronok nem fognak tudni interferenciát létrehozni. Ha viszont nem állapítod meg, hogy melyik résen mentek át az elektronok (nincs helyinformációd), akkor megkapod az interferenciaképet. A kettő együtt viszont nem megy.

Ez a kezdetleges felfogás, de azóta már végeztek olyan kísérleteket is, amelynek során részinformációkat tudtak kapni a részecskék helyzetére vonatkozóan, és ennek megfelelően az interferenciakép sem mosódott el teljesen. Tehát a két véglet között nem ugrásszerű az átmenet, hanem folytonos. Azonban a részecske-hullám ellentét továbbra is fennáll. Akkor is, ha a megfigyelést nem tudatos megfigyelő, hanem egy automatizált rendszer végzi.

Ezt tanulhatjuk meg a kétrés-kísérletből.

Akkor megpróbálom mégjobban belemagyarázni :D (#2es vagyok)

Hiába nyeri ki egy automatizált rendszer a helyinformációt, hogyha az nem tudatosul egy megfigyelő elméjében, akkor nem semmisül meg a hullámfüggvény - a kvantumradír esetében megmérik a pályát, mégis megmarad a hullámkép, mert az információt törlik, mielőtt tudatosulna. A mérés önmagában nem befolyásolja az eredményt, pont ezt bizonyítja a kísérlet összefonódott részecskékkel végzett változata is. Pontosan a tudattól függ az eredmény. A helyinformációnak nem a kinyerése, vagy puszta létezése okozza a hullámkép összeomlását, hanem annak a tudatosulása - emiatt övezi a témát akkora figyelem.

Olvasgatok erről a komplementaritási elvről, de valahogy nem ábrándított ki.

"A vizsgált rendszer egy adott tulajdonságának ismerete kizárja bizonyos más tulajdonságok ismeretét."

Az ismertség nálam eléggé ugyanaz, mint a tudatosultság.

A hullámfüggvény összeomlását a dekoherencia nevű jelenség okozza, amely a rendszernek a környezettel történő összefonódását jelenti, amelynek egy tudatos megfigyelő is része lehet (de nem feltétlenül az). A kvantumradír kísérlet lényege nem az összeomlás tudatfüggésének demonstrációja - erről a kísérlet éppenséggel semmit nem mond. A kísérlet lényege annak bemutatása, hogy ha nincs dekoherencia, azaz a mikrofizikai rendszer által hordozott információ nem kerül ki a környezetbe (mert még ezt megelőzően az idler fotonágak újraegyesítésével visszaíródik a rendszerbe), akkor a rendszer eredeti állapota fennmarad - még akkor is, amikor az idler fotonágak sokkal hosszabbak a signal fotonokénál. Ezért hívják a kísérletet kvantumradírnak. De talán helyesebb volna kvantumvisszaírásnak nevezni. A kinyert információnak nem kell tudatosulnia. El lehet tárolni egy számítógépen is, és később megnézni. Ugyanis amint tárolásra kerül, már megtörtént a dekoherencia, hiába nem nézte meg még tudatos megfigyelő.

A hullámfüggvény összeomlásának a problematikája többrétegű. Az, hogy egy bizonyos klasszikus állapot választódik ki a szuperpozíciót alkotó többféle közül, nem a tudatos megfigyelés eredménye, hanem a szimpla dekoherenciáé, amely mindig, mindenütt jelen van, alig tudjuk kiküszöbölni. Az, hogy miért éppen az választódik ki, amelyik, azt meg nem tudjuk. Tehát egyik esetben sem mondhatjuk azt, hogy a megfigyelő tudata okozta az adott jelenséget.

A komplementaritás pedig nem egészen azt jelenti, amit írtál. Nemcsak tudatosulásról van szó, hanem arról, hogy bizonyos mennyiségek, jellemzők értelmüket vesztik a másik mérésének elvégzésekor. Nem egyszerűen nem tudjuk, hogy hol ment át a részecske, ha van interferenciakép, hanem nincs is értelme arról beszélni, hogy a részecske átment bármelyik résen is, mert a részecske helyfogalma nem kompetens az adott szituáció leírásához. Ugyanis a részecske ilyenkor nem részecskeként viselkedik. Tudatosulásról tehát szó sincs, ennél sokkal alapvetőbbről viszont igen. Valahogy úgy, ahogy például egy elefánt sem lehet egyszerre egy nagy szürke csupasz állat, meg egy kis szőrös fehér egér.