Kezdőoldal » Tudományok » Természettudományok » Van e köztetek környezettanos,...

Van e köztetek környezettanos, vagy akinek van környezetes ismerőse (többi lent)?

Figyelt kérdés

Már másik témakörben is írtam róla, de alig kaptam választ.


Szeretném megtudni, hogy mennyire erős a szak az ELTE-n vagy DE-n. Mennyire kell okosnak lennem, ha ide jelentkezem? Nekem minden álmom a környezettan lenne, de félek, hogy kevés a tudásom hozzá. A biológiát szeretem és tanulom is, a kémiát is szeretem, de a számolásokra nem szánok túl sok időt, így nem is igazán megy. A metakkal viszonylag jól elvagyok, fizikánk, földrajzunk pedig már 2 éve nincs, anno szerettem. Mennyire lennék képes elboldogulni a szakon. A ponthatár alacsony volt tavaly, a bejutástól kevésbé félek, mint a bentmaradástól.


A képességeim nem rosszak, de osztályelső sem vagyok. Ami hátránynak számít nálam, hogy későn kaptam észbe a tanulás terén és sokat kell most pótolni, újratanulni.


Ha van köztetek környezettanos vagy olyan, akinek van ilyen ismerőse, kérlek titeket, osszátok meg velem a tapasztalaitokat.


Előre is köszönöm szépen.


2010. jan. 3. 23:35
 1/9 anonim ***** válasza:
100%

Az ELTEről tudok csak beszélni =)


Nem szabad arra számítani, hogy ez egy könnyű szak, egyáltalán nem az. Ok nélkül nem fognak szívatni, a tanárok a legtöbbször igazságosak (persze itt is van 1-2 f@sz, de kevés), de azért keményen tanulni kell.

A földrajzot, ha szereted, nem lesz problémád vele, függetlenül attól, hogy mennyi az előképzettséged. Viszont ha nem szereted, ne gyere erre a szakra, mert nagyon sok a földrajz :D

A biosz, fizika, kémia viszont úgy működik, hogy általában akinek a biosz a kedvence, annak nehéz a fizika és kémia, akinek a fizika, az bukdácsol kémiából és bioszból, stb :D E közül a három közül mindháromban van pár nehéz, húzós tárgy, ha szereted és tudod magát az adott tárgyat, akkor az nem lesz nehéz, de a többi igen :D

A matek a legnehezebb, tipikusan azt görgeti mindenki tovább, annak nagyon érdemes még előtte nekifeküdni.

Van még pár társadalomtudományos tárgy is (környezetjog, politikai földrajz, stb.), de ezek jellemzően nem olyan nehezek.


Osztályelsőnek mindenesetre nem kell lenni :) Ezen a szakon pont az a jó, hogy kevésszer van az, hogy száraz adatokat kell bemagolni, hanem inkább gondolkozni kell, kell tudni kapcsolni a teljesen más tárgyból tanult ismereteket egymáshoz, mert úgy lesz egy nagy egész. Tehát inkább gondolkodásra van szükség, nem pedig beseggelésre.


Még valami: ne gyere a szakra, ha nem szeretsz a természetben lenni :D Szinte minden félévben megyünk terepre, és bizony nem egy ember volt, aki útközben jött rá, hogy ő mégsem akar sárban bogarakat nézegetni :D De ha az ilyesmivel nincs bajod, akkor hajrá :)


Ha még van valami kérdésed, szívesen válaszolok!

2010. jan. 4. 00:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim válasza:
100%
Ugyanezt tudom én is mondani a DE-re mint az előttemszóló
2010. jan. 4. 08:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
100%

Dettó.


És pl a Környezettanos Klub mindenféle környezetvédős-kirándulós akciókat szervez - szóval előny, ha a környezetvédelem, ökológia sem hagy hidegen. Én ahány környtanossal találkoztam, mind vidám, kedves, jó arc emberek voltak - szóval nagy melléfogás nem lehet! :)


Konkrét tárgyakról nem tudok mit mondani, viszont nem nehezebb, mint a biosz. Ha egy orvosi egyetemhez hasonlítom, azt mondom, könnyedebb, lazább, szabadabb. Ez a tanárok szemléletén is tükröződik általában, no meg a társaságon.


Amúgy is csomó vadiúj fogalom lesz, amit a többiek se ismernek. Pl. csernozjom talaj (vagy ez csak nekem volt új? :D). Vágj bele nyugodtan! Sok sikert! :)

2010. jan. 4. 09:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:

Húúú. Nagyon szépen köszönöm. Nem mertem remélni ennyire részletes választ, nagyon örülök most. : D


Nem gondolom azt, hogy ez egy könnyű szak, sőt. Nem azért jelentkezem (mert most már 100% hogy fogok) mert nem akarok itthon ülni és kártyázni. Abból indultam ki, hogy nem szeretem a humán tárgyakat, a bioszt meg nagyon és a kémiát is bár, mint írtam a számolás nem megy. A földrajzból csak a társadalom és gazdaság földrajzot (nem vagyok biztos a nevükben) nem szeretem, de anno ezt is megtanultam, mert kellett, a többi részét nagyon szeretem. Ásványokat imádom, ha jól tudom van ásványtan is. A fizikáról meg csak annyi emlékem van, hogy jó volt számolgatni és könnyen tanultam. Matekra meg ráhajtok, nem akarom megszívni. Lehet értetlennek tűnök, de mi az, hogy azt görgetik tovább?


Érdekelne, hogy a tárgyakból melyik részét tanuljátok?

pl kémiából szerves és szervetlen? fizikából? matek? van még geometria és hasonlók is? bioszból állattan növénytan biztosan, de anatómia? földrajz? lemezmozgások, ásványok?


A természetet nagyon szeretem, szivesen dagonyászok a sárban. Ovis korom óta megmaradt. : D Biztos vagyok benne, hogy imádnám a terepgyakorlatokat. : )


Egyébként a csernozjom talaj ismerős. : D Juhé, ennyi előnyöm már van. : D


Hanyad évesek vagytok? Milyen terveitek vannak a jövőre nézve (munka : D).



Köszönöm mégegyszer!

2010. jan. 4. 15:14
 5/9 anonim ***** válasza:
100%

3. vagyok


Alapvetően két választási irány van, tanárszak, meg kutató szak. Ha tanárit választasz (bioszon 1. év végén kell ezt megtenni, gondolom ott is), akkor mellé minornak kell még egy szak (lehet biosz, kémia, de gyakorlatilag akármi amit az ELTE oktat). Ha kutatónak, nos... vannak kutatások, amikbe be lehet kapcsolódni különféle célzatokkal (TDK dolgozat írás, szakdoga írás, gyakorlatszerzés stb).


Én most 2. év felénél járok, mostanra elég jól körvonalazódott, hogy kb. mivel is akarok foglalkozni. Találtam is megfelelő szakembert, aki mellé talán sikerül "bekéredzkednem" kutatni (kb. humánökológia témában), vagy csak megfigyelni, ők hogyan csinálják, és amit tudok belesegíteni. Aztán megtanul tudományos cikket írni az ember, majd ha eljött az idő, publikál. Először ált. összefoglal, esetleg kis részkutatást végez, és hozzáteszi az összefoglalóhoz. Utána gondolom jöhet a saját ötletek megvalósítása.


A TTK-ról jellemzően hova szoktak dolgozni menni: gyógyszeripar, vegyipar, MOL (földtani elemzések is kellenek nekik), egyéb erőművek, szennyvíztisztító- vagy hulladékfeldolgozó üzemek, környezetvédő egyesületek, egyesek belefolynak a politikába mint szakértők, esetleg az egyetemen maradnak oktatni-kutatni, de van aki lazán természetfotós lesz... Nekem eleinte pont az volt a gondom, hogy túl sok a lehetőség! :D


Örülök, ha ilyen lelkes fiatalokba botlok! Minden jót! :)

2010. jan. 4. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:

Tanár nem igazán szeretnék lenni, de a többi tetszik. : ) A bőség zavara. : D


Köszönöm! =)

2010. jan. 4. 18:44
 7/9 anonim válasza:

Szakosodni lehet környezetkutató, tanár, geológus, geofizikus és meteorológus szakirányokra, majd az M.Sc-n még tovább szakosodsz...

Belinkelek egy oldalt! Ilyen tárgyaid lesznek!


[link]

2010. júl. 12. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim válasza:

Én is környtanos vagyok.


Első félévet röhögve megcsinálja az ember, ott bukni a tárgyat művészet.(kivéve a szívatos tanárokat)

Kémia van... sok... Második félévbe jön a Bev kémia, lényegében a középiskolás kémia kicsit megspékelve számolással. 3. félévben analitikai kémia... hát ott van számolás...illetve szerves kémia...aztán környkémia,biokémia...ésatöbbi..


Nehéz, aki azt mondja büfé szak, annak üzenem, h csináljon végig mondjuk egy harmadik félévet.


Van egy két kifejezetten köcsög tanár, akinek lételeme, h szívassa a környezettanosokat, mondván mi senkik vagyunk...

(Gondolom az előző válaszolónak nem kell bemutatnom K.J-t)


Első félévekben sok a geológiás ("föcis") tárgy.

Biosz nem igazán jellemző, jó persze van sima biosz (fentebb említve K.J) állattan, növénytan...


Nem hátrány, h későn kaptál észbe, volt olyan csoportásam, aki osztani nem tudott, vagy egy képletet felírni, a tanárok is tudják, h a középiskolai anyag nem sok mindenkinek maradt meg, ugyh első félévben van kémia, matek, fizika, és mostmár asszem biosz kriériumtantárgy, ami lényegében a középiskolai fontasabb anyag átismétlése.



Elhelyezkedésre esély kevés...


Ha ez az álmod hajrá : ), remélem ha majd oda jársz nem gondolod meg magad, mint sokan..

2011. jan. 29. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:
Köszönöm a választ, már kész a második féléves órarendem.: )
2011. febr. 9. 03:14

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!