Milyenek a látásviszonyok az űrben?

A látótávolság közel végtelen :)

Amit megvilágít a Nap, vagy valamilyen lámpa (esetleg bolygóról visszaverődő fény) azt látod.

Amit nem, azt nem látod - maximum ha nagy és közel van, akkor a körvonalait látod, ahol kitakarja a csillagokat, de ennyi.

Az űrben nincs szóródó fény - tehát ha valami árnyékban van, és nem világítja meg semmi, akkor teljesen, tökéletesen fekete lesz.

Mivel ebből a szempontból meglehetősen szerencsés helyen vagyunk a galaktikánkban, ott, ahová a Nap fénye nem esik, is van még elég jó, minden irányból szinte egyenletes csillagfény.

Persze ez jócskán kevesebb, mint a direkt napfény, ezért ennek a fénye tényleg csak ott vehető észre, ahol semmi más fényforrás nincs.

A Hold éppen árnyékos oldalán, ha ott nincs épp földfény sem, akkor valóban csak arra elég, hogy pofára essél.

De teljes fényhiányról nem beszélhetünk.

Lehet, hogy csak a fehér dolgokat vennéd észre, mint derengő foltot.

"ha távol vagyunk minden égitesttől és csak a csillagos "ég" van akkor látjuk eggyáltalán a saját testünket??"

Kérdezném, ez tulajdonképpen miben kellene, hogy különbözzön a Hold éppen árnyékba boruló oldalán láthatóaktól?

Bár valóban, a Holdon más a helyzet. Mert ott csak az "ég" felől jön a csillagfény, míg valahol kint a csillagközi térben meg mindenhonnan. Szóval a Holdon ilyenkor még sötétebb is lehet.

Rövid és erősen közelítő számításokkal azt kaptam, hogy a csillagközi térben nagyjából 10^-3 W/m^2 a csillagokból érkező sugárzási teljesítmény. Ha ez a teljes testünkre esik, azon szóródik, majd ennek egy része a szemünkbe jut, az kb 10^-8 Watt, ami kb 10^10 db foton másodpercenként. Tehát durván ennyi foton érkezik a szemünkbe a saját testünkről visszavert fényben, amit szerintem már egészen jól látnánk.

De ha még a számításaim több helyen is pontatlanok, akkor is bizonyára kijön legalább 10^6 db, ami még mindig elég sok és bőven elég a látáshoz.

De jó lenne, ha valaki szintén utánaszámolna, mert lehet, hogy valahol nagyot tévedtem.