Van, ami gyorsabb a fénynél?
Tegnap láttam az Avatar című filmet.
Szó volt arról, hogy a főszereplő új gerincet kap a Földön és ehhez benyújtottak valami kérvényt. Pár hét múlva megkapta. De egy 7 fényévvel arébb lévő bolygón voltak, hogy kaphatta meg ilyen hamar? Az üzenetnek 7 évig tart mire eljut oda, a válasznak meg 7 évig, amíg vissza...
Filmes baki volt, vagy felfedeztek valami technológiát, ami gyorsabb a fénynél? (Féreglyuk? Erről nem volt szó a filmben.)
Elvileg a féreglyuk használata esetén nem lehet garantálni, hogy az "hova lyukad ki", vagyis hova lesz az érkezés.
A térhajlítás-technika viszont = útvonal-lerövidítés.
Van is meg nem is.
Van egy jelenség, a kvantum-áthurkolódás. Ez azt jelenti, hogy két atomot összehangolnak valahogy, én sem értem teljesen hogyan, de így a két atom összeköttetésbe kerül egymással. Ha az egyiken végrehajtanak valami változást, a másikon is megtörténik azonnal. Mintha ugyanaz az atom lenne a kettő, csak egyszerre két helyen. A változás azonnali, a sebessége végtelen. De igazából nincs is mérhető sebessége, mert ez a kölcsönhatás nem a téridőn belül zajlik.
Már kísérleteznek egy ilyen módon működő feltörhetetlen banki zár megalkotásán, de még nagyon gyerekcipőben járnak. Elképzelhető azonban, hogy 50-100 év múlva sikerül megalkotni, és akkor már egy ilyen módon működő telefon is lehetséges, így információt azonnal lehet továbbítani, függetlenül a távolságtól.
Mielőtt hülyeségekbe bonyolódsz, a kulcsszó: FILM. Az nem a tudomány, hanem a szórakoztatás egy eszköze. Ott sok minden megengedhető. Például, hogy a tudományos tényekkel ellenkező dolgot állítsanak a szórakoztatás céljából. Nem jó, hogy ez így van, de ez van.
Szóval az a valami a filmben gyorsabb a fénynél. A valóságban nem!
Az alagút effektus esetében is az alagúton való áthaladás a fénysebességnél nagyobb sebességgel történik/történhetik. A probléma csak ott van, hogy ami kívülről nézve alagút, az a részecske számára inkább csak egy kapu, vagyis úgy néz ki, hogy az alagútnak odabent már nincsen hossza. Bővebben:
Még megjegyezném, hogy a fénysebességi határérték a térben való haladásra vonatkozik. Pl. a világmindenség tágulása az ősrobbanás (Big Bang) utáni pillanatokban is a fénysebességnél nagyobb sebességgel történt, de itt sem a a térben való mozgásról van/volt szó:
Idézek belőle:
„Ez a felfúvódás a másodperc törtrészei alatt lezajlott. (Itt jegyzem meg, hogyha a térnek ezt a tágulási sebességét a fény sebességével akarnánk összehasonlítani, akkor a fénysebesség sokszorosát kapnánk. De ez az összehasonlítás hibás, mert a fény sebességét a kialakult térben értelmezzük és nem vethetjük össze magának a térnek a tágulási sebességével.)”
Mostanában van egy új elmélet, hogy a fény sebessége sem állandó, mert régebben sokkal gyorsabb volt.
Ezért lehetséges, hogy az ősrobbanáskor keletkező anyag a mai fénysebességnél gyorsabban távolodik tőlünk, de ezt éppen ezért soha nem fogjuk tudni érzékelni, mert kívülre került az általunk érzékelhető horizonton.
Egyenlőre csak elmélet.
Egyébként persze a film az film, ott minden létezik, mi ebben a csodálatos?
Nem láttál még scifit?
Ezek szerint semmit nem értettél a filmből. Ez a morfogenetikus mezőről szól. Na mindegy.
De ha már ennyire tudományosak akarunk lenni, akkor elmondom, hogy akkor ők is 7 fényévvel távolságra voltak a Földtől. Szerinted hány generációnyi idő kell, ekkora út megtételéhez?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!