Szép napot! Folyhat visszafelé a víz?
Szögezzük le: ateista vagyok, nem azért nem akarok hinni Istenben csak egyszerűen túl sok szól ellene illetve nincs bebizonyítva a létezése. Tudom, hogy ez hit kérdése meg stb de nem fogok egy olyan "lényhez" imádkozni akiről azt se tudom, hogy akkor most létezik vagy sem...
Szóval a múltkor keresgéltem a neten és találtam egy Hovind nevezetű embert. Azt próbálta bebizonyítani, hogy a Grand Canyon nem több millió év alatt jött létre hanem egy szempillantás alatt (özönvíz), ezt persze hülyeségnek hiszem, a biblia sem más mint egy (roppant tanulságos könyv, mert végülis inkább "példamutatás" van benne mint hit) felnőtt mesekönyv azokra problémákra melyekkel az ember nap mint nap szembesül.
Szóval azzal bizonyította az állítását, hogy a Grand Canyonban lentről felfelé folyik a víz (gondolom folyó). De ezt így, szinte szó szerint mondta.
Azért írtam a tudományhoz ezt a kérdést, hogy tud valaki erre ésszerű magyarázatot vagy csak kitalálta? Ha akarjátok megkeresem a videót csak már nem tudom, hogy melyik volt, valamint minden videója több órás, de amit írtam az igaz, tényleg azt mondta.
A magyarra fordított videóját sajnos nem találtam meg, de itt van egy idézet ebből az előadásából:
Köszönöm mégegyszer! Mint írtam én sem azért vagyok ateista mert nem akarok hinni Istenben (pedig milyen könnyű lenne elhinni azt a sok hülyeséget és boldog tudatlanságban élni:D), csak egyszerűen amikor ilyeneket hallok akkor megkérdezem, hogy : Norrrmáális????
Előző: Nem muszáj megkeresni, elhiszem, ahogy leírtad már nekem is rémlik pontosan mit mondott és egy kicsit tévedtem:D de attól még igazak az előttem szólok válaszai.
"ahol a víz által kivályt völgy legmagasabb pontja jóval magasabban van a tengerszint felett."
Igen, most. És akkoriban?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!