Kreacionista evolúcióelmélet?
Figyelt kérdés
Az egyik nap voltam a könyvtárban és láttam egy olyan könyvet amely a "programozott evolúcióról" szól, egy teológus írta, és arról szól, hogy az embernek mindenféleképpen meg kellett jelennie az evolúció során.
Ezek szerint ha nem tudják megcáfolni, akkor a saját képükre formálják az evolúciót?
2013. febr. 9. 19:39
1/2 anonim válasza:
Előfordulhat. A tudomány előrehaladtával, az ismereteik bővülésével egyre több sebből vérzik a kreacionista felfogás, így kénytelenek idomulni a jelenkor eszméihez, hogy meg tudják tartani azt a kevés hívőt, aki még maradt az egyház markában. Ezt aztán ki így, ki úgy próbálja elérni.
Erre csak azt tudom mondani, hogy úgy látszik, az evolúció itt is működik: vagy alkalmazkodsz, vagy kihalsz. :)
2/2 Tom Benko válasza:
Na ja, próbálkoznak csak. Ezt úgy mondják, "Rések istene". Egyébként pedig az evolúció sztochasztikus viselkedése miatt kicsi az esélye, hogy kétszer ugyanaz alakul ki. Hasonló igen, de ugyanaz szinte biztosan nem, úgyhogy az ember megjelenése nem szükségszerű.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!