Kedves Orvostan hallgatók! Én bikém tagozatra járok (9. -es vagyok), de a matektanárom azt mondta, hogy a matek tagozatosakat jobban szeretik az orvosin és hogy kiválogatják őket. Ez mennyire igaz?
Az egyetemen egyik tanárnak sincs fogalma róla, honnan jöttél, mit tanultál egyetem előtt, és nem is érdekli őket egyáltalán. Egyedül arra kíváncsiak, hogy az általuk oktatott tárgyból mit tudsz.
A felvételin pedig (jelen rendszerben) kizárólag a pontszámod számít, a "kiválogatás" ez alapján történik: felállítanak egy eredménylistát a pontszámok alapján, és a felvehető keretszámnál meghúzzák a határt, így a legjobb x felvételiző kerül be.
Ha valóban ilyet mondott egy gimnáziumi tanár, az hatalmas szégyen, azt gondolom. Az ő kezében van a gyerekek nevelésének, fejlődésének és jövőjének jó része, ekkorra felelősséggel ilyen ostobaságokat oltani a diákok fejébe?!
Csatlakozom az elsőhöz!
Idén fogok végezni, és sose volt soha semmilyen "válogatás" sem középiskola, sem középiskolai tagozat szerint. Egyedül az számít, hogy OTT mit fogsz letenni az asztalra, de sokszor még az sem. Itt a vizsgáztatók nem olyanok, mint gimiben a tanárok, hogy tudják ki milyen tanuló (ritkán szoktak belenézni az indexbe vizsga előtt). Általában olyan lesz, hogy akkor fogsz először személyesen beszélni a vizsgáztatóval, amikor vizsgázol, ő pedig az esetek 99%-ában nem fog emlékezni a fejedre, hiába jártál előadásokra. Szóval, mindig minden egyes vizsga előtt 0-ról fogsz indulni (kivéve, ha az adott tárgyból voltak évközi ZH-k, de sokszor azok eredményeit se nézik meg a vizsgáztatók).
Amúgy az orvosihoz a nagyon alap matek is elegendő (kivéve az első éven levő biostatisztikához, de azt majd ott megtanulod).
Nem tudom, hogy a #3-4 válaszoló miről beszél, mert a prof-ok között (az orvosin) szinte nincs is matek-fizikás...
És mondom, hogy az első éves biofizikát, -statisztikát leszámítva nem nagyon lesz szükséged egyikre sem.
Természetesen nem azt mondom, hogy a gimiben hanyagold ezeket a tárgyakat, de felesleges a matektagozatot választanod, sőt ha a biosz-kémia tagozatot hagyod ott a matek miatt, az kifejezetten káros lesz az orvosi szempontjából.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!