A csillagászok mivel magyarázzák a világűr végtelenségét?
Kimondottan az érdekel, hogy egy csillagásznak úgymond "mit tanítottak erről az iskolában". :)
Köszi ha válaszoltok!
Az Ősrobbanás elmélet azt tanítja, hogy a világúr egyenlet pontból keletkezett, és kezdett el tágulni.
Még ma is tágul. Nem egy előre létező végtelen térben tágul, hanem MAGA A tér tágul.
Tudtommal ez a legelfogadottabb elmélet, és ebből nyilvánvalóan következik, hogy nem végtelen.
Köszönöm a válaszokat!
De ez tényleg érdekes, hogy akkor ezen elmélet szerint mi volt az a kezdeti pont (és mi volt a ponton kívül, hisz a pont az ugye véges és nem végtelen), és minek a hatására jött létre az ősrobbanás, s milyen okból tágul a világegyetem? S amerre még nem terjeszkedett ki, ott most mi van? Ezt tényleg nagyon nehéz térben elképzelni, ezért is érdekel, hogy vajon mi van a jegyzetben, mit kérnek számon a hallgatóktól, amikor ebből vizsgáznak, és milyen meggyőződéssel él ma egy csillagász. Vajon mekkora az egyetértés a tudomány mai állásával kapcsolatban köztük, hisz nyilván nem mindenki állítja ezt a bizonyos tágulást. Vagy igen?
Hát,elég érdekes.
Szerintem ha van vége akkor se vennénk észre mivel sötét van.Ha véges akkor nem történne semmi csak egy helyben állnánk hiszen nincs befalazva..
Olvastam már olyat is hogy,az univerzumunk egy nagy fekete lyuk,és ha megtaláljuk a végét(ha véges)akkor átlépünk egy másik univerzumba.Azaz a mi univerzumunk egy fekete lyuk a másik univerzumban.Szerintem ez lehetséges is lehet.
"De ez tényleg érdekes, hogy akkor ezen elmélet szerint mi volt az a kezdeti pont (és mi volt a ponton kívül, hisz a pont az ugye véges és nem végtelen), és minek a hatására jött létre az ősrobbanás, s milyen okból tágul a világegyetem?"
Erre Hawkingnak van egy elmélete, hogy kvázi olyan volt, mint egy fehér lyuk (anti fekete lyuk), amiből egyszer csak "kirobbant" minden.
Hawkingnak van pár ismeretterjesztő könyve, azokat olvasgasd.
"S amerre még nem terjeszkedett ki, ott most mi van?"
Semmi, az ősrobbanás előtt NEM LÉTEZETT TÉR. Nincs olyan, hogy kinn, és értelmetlen az a kérdés, hogy mi van kinn. (Ugyanígy értelmetlen az a kérdés, hogy mi volt előtte.)
"Ezt tényleg nagyon nehéz térben elképzelni, ezért is érdekel, hogy vajon mi van a jegyzetben, mit kérnek számon a hallgatóktól, amikor ebből vizsgáznak, és milyen meggyőződéssel él ma egy csillagász. Vajon mekkora az egyetértés a tudomány mai állásával kapcsolatban köztük, hisz nyilván nem mindenki állítja ezt a bizonyos tágulást. Vagy igen?"
A tágulás tudományos tény. Tudtommal minden magára valamit is adó csillagász elfogadja.
A csillagok távolodnak egymástól. Ezt tudjuk a fény vörös eltolódásából.
Az elmélet az volt, hogy volt egy ősrobbanás, az megadta a kezdeti lendületet, de a gravitáció ezzel szembe megy, és összehúzza a dolgokat.
Vagyis a gravitáció fékezi a tágulást.
Azonban, amikor a 2000-es évek elején sikerült lemérni a távolodás sebességét, az jött ki, hogy a világegyetem GYORSULVA tágul.
Ez egy méréssel bizonyított tény.
Az, hogy miért csinálja ezt arra van többféle elmélet, amik nincsenek bizonyítva.
Annyira érdekesek és csodálatosak ezek a dolgok! Rajongok ezért a szépséges teremtett világért!!
Én laikus vagyok, nem ismerem az erről szóló különféle elméleteket, azt sem tudtam, hogy ez a tágulás mára elfogadott és bizonyított tény.
Az benne a legfantasztikusabb, hogy mennyire szabálytalan és mégis rendszerezett, felfoghatatlan, ahogy működik a világ! Kíváncsi lennék, más tudományágak mit mondanak erről a témáról.
Köszönöm a válaszokat, mentek a pontok! :)
Szerintem azzal magyarázzák, hogy nem magyarázzák.
Az indok az, hogy miért lenne véges? Ergo végtelen.
Hogy bizonyítod, hogy végtelen? A végtelent nem lehet bizonyítani mert el kéne menni a végtelen végére, ami nem lehetséges. Akkor azt kell bizonyítani, hogy véges, de ezt szerintem sose fogják, tehát mivel bizonyíthatatlan ezért ez azt bizonyítja, hogy végtelen. Na értitek :D
Logikus azért is mert a mai elméketek szerint az ősrobbanás végtelen kicsi pontból indult és végtelen nagy gömbbe ér véget. Persze ha végtelen nem ér véget az idő sem, de ez más tészta.
Ha a matematikában képesek vagyunk végtelen számokkal számolni (kör kerülete a Pí segítségével) és helyes eredményeket kapunk, akkor hogy lehet hogy a világegyetem mégis véges? Egy véges valamiben nem számolhatunk végtelennel.
Ergo a világűr Végtelen! :)
(Vagy a matematika boszorkányság!) :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!