Ausztráliában az erszényesek miért tudtak megmaradni?
"Ausztráliában mivel az levált a Gondwanaról -a "frissen" kialakult méhlepényesek nem jutottak el, így az erszényesek fennmaradtak, és a többi kontinens élővilágától (nagyjából) függetlenül evolválódtak" Ennyit már sikerült kiderítenem, de attól, hogy levált, még ugyanúgy kellett volna továbbfejlődnie nem? Mert attól, hogy az új méhlepényesek nem jutotta el oda, attól még az ottaniaknak is át kellett volna alakulniuk.
Mielőtt valaki azt írni, hogy biológiából kellett volna tanulnom. Nos, megnéztem az általános iskolai tankönyveimet, abban nem volt semmi. Később meg nem tanultam biológiát, úgyhogy ezért kérdezem. Előre is köszönöm a hozzáértő válaszokat.
Nem kellett volna átalakulniuk.
Nem úgy megy az evolúció h erszényesből mindenképpen méhlepényes lesz.
Azért tudtam megmaradni mert a méhlepényesek jobban tudtak alkalmazkodni a környezethez és mindenütt másutt kiszorították az erszényeseket(kivéve az oposszumot), Ausztráliában viszont nem volt ez a konkurencia, ezért az erszényesek népesítették be.
Az evolúció nem úgy megy, hogy egy adott pontból tör egy végpont felé. Sokszor növeszt oldalágakat, hoz létre kétszer hasonló megoldásokat. Ellenben gyakorlatilag soha nem hozza létre pontosan ugyanazt a megoldást kétszer (kivéve ha az adott megoldás 1-2 pontmutációval megoldható, mert akkor többször is megjelenik – de ilyesmire a mikrobiális világon kívül nemigen van példa).
Szóval az erszényesekből azért nem jönnek létre újra és újra a placentások, mert nincs egy ilyen út, hogy az erszényesből kötelezően placentás lesz. Egyszer volt egy nagy dobása a természetnek, sikeres lett, lenyomta az erszényeseket. A párhuzamos alakok konvergens evolúcióval jöttek létre, nem pedig úgy, hogy az erszényes farkasból lett a farkas, az erszényes egérből pedig az egér.
Ez valóban egy érdekes kérdés. A kutatók rengeteget vitatkoztak róla, de máig nem sikerült tisztázni, hogy miben is állt a "méhlepényesek" (helyesen: Eutheria) előnye az erszényes emlősökkel (Metatheria) szemben. A szaporodás szintjén ez nem megfogható, sőt: a valóságban az erszényesek a "messzebb evolválódott" forma: A hormon-háztartásukból egyszerűen eltűnt a progeszteron (ami hüllőkben és madarakban is van, a tojásrakáshoz kell). Az erszényes anyaállatok így képtelenek hosszú ideig tartó terhességre. Az utódok amilyen hamar lehet (a következő ivarzási ciklus előtt) világra jönnek, és az anya emlőin lógva fejezik be fejlődésüket. Ideális esetben még több utóduk is lehet mint a "méhlepényeseknek", ahol a terhesség hosszú, addig az anya nem párosodhat, és egyszerre csak kevés utód kihordására van mód.
Ha az ember az oposszumot veszi példának (amit sok észak-amerikai vidékről és városból ki sem lehet irtani), még furcsább a felvetés. Ténynek tény viszont, hogy bár mindkét emlőscsoport valamikor 120 millió évvel ezelőtt kezdte a pályafutását (közös ősből), az erszényesek sosem tudtak sok fajt alkotni az északi kontinenseken (Európából úgy 30 millió évvel ezelőtt tűntek el), míg a déli kontinenseken igen. A furcsaság az, hogy Dél-Amerikában, ahol mindig is vegyesen éltek erszényesek és méhlepényesek, az erszényesek csak félig-meddig arattak evolúciós sikert, míg Ausztráliában majdnem az egész kontinens az övék lett. Hosszú ideig hitték a kutatók azt, amit előbb írtál, nevezetesen hogy az erszényesek a déli kontinenseken alakultak volna ki, és így ki tudták használni a földrajzi izolációt.
Ez az elmélet mára teljesen megdőlt. Fölfedezték ugyanis ősi, ma már kihalt méhlepényes emlősfajok fosszíliáit Ausztráliában is. (Ez nagy szenzáció volt.) Innen tudjuk, hogy a valóságban az erszényesek nem valamiféle "élő kövületet" jelentenek, hanem igenis, komoly versenyben voltak és vannak más rokon emlősökkel. Van ahol ők nyerték meg a versenyt, így az említett ősi méhlepényes fajok kipusztultak, és nem lett belőlük sem patás, sem nagyragadozó. Helyettük a kenguruk és az erszényes ragadozók vették át a terepet.
Köszönöm mindenkinek a válaszokat.
De egy kérdésem még lenne a témával kapcsolatban. Lehet, hogy hülye kérdés, akkor bocs.
A kérdésem az lenne, hogy az erszényeseknél mindkét nemnek van erszénye, vagy csak a nőstényeknek?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!