Az időgép feltalálása mikor következik be, szerinted?
"hisz tudunk olyan csillagokról, amelyek már több ezer éve felrobbantak, de a fényét még mindig észleljük"
Elárulnád, honnan tudjuk, hogy ezek a csillagok már felrobbantak?
Ismerünk pár trükköt erre. pl Színképelemzéssel megállapítjuk a csillag alkotóelemeit Hidrogén-Hélium arányát...ebből tudjuk számolni a tömegét, illetve tudjuk, hogy mennyi van még hátra az életéből. Hiszen a csillagok a Hidrogént Héliummá dolgozzák fel. Ha sok a Hélium és kevés a Hidrogén akkor a csillag lassan de biztosan haldoklik. Hipotetikus csillagok 1 millió évig élnek. Az ennél valamivel kisebbek 10 millió évig, a Nap méretűek 10 milliárd évig és a Napnál kisebbek 1000 milliárd évig. Illetve tudunk távolságot mérni. ( [link]
Mindent tudunk!
Belenézünk a távcsőbe és látunk egy csillagot, meghatározunk mindent amit tudunk és azt kapjuk, hogy a csillag 1,3 milliárd fényévre van, és Hipotetikus csillag. Akkor az a csillag már valójában felrobbant. Hiszen ha a csillag színképe azt mutatja, hogy ebben a csillagban sok a HIdrogén, még fiatal, éppen begyulladt, akkor sem szabad már élnie. MIért? Mert az út amit a fénynek meg kell tennie bőven több mint egy Hipotetikus csillag élete. Mire a fény ideért, a csillag felrobbant és a tömegének megfelelő utat járja be. Ha elég sok a Hélium, ami keletkezik akkor be tud indulni a héliumreakció és Neutroncsillag lesz. Persze ennek kapcsán ott hibás a gondolatmenetem, hogy a "csillag felrobban"- hisz Hipotetikus csillagból jó esetben Neutroncsillag, vagy fekete lyuk lesz. De a gondolatmenet jó és alkalmazható más csillagokra, így tudunk olyan csillagokról, melyek már felrobbantak, de még látjuk. Valamint a Gravitációshullám detektálás két összeolvadó fekete lyukat detektált. Melyek 1,3 milliárd fényévre találhatók, a gravitációs hullám is fénysebességgel közlekedik, így ez a két fekete lyuk már 1,3 milliárd éve összeolvadt, viszont hozzánk csak most jutott el a jel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!