Szerintetek mi történne az esetben, ha felrobbantanák a Holdat?
#10inchhero
Bocs, hogy ellentmondok, de nem olyan egyszerű egy rendszert felbolygatni, Kepler törvényei annál azért erősebbek. A Hold keletkezése is igen nagy összeütközéseknek volt köszönhető, és mégsem zilálta össze a Naprendszert. Valószínűsítik, hogy nem is egy hatalmas ütközés érte már a Földet:
Mindazok a bolygók, holdak, kisbolygók, üstökösök, melyek valamilyen okból megváltoztatják pályájukat, a saját tehetetlenségük miatt azonnal új, a Kepler-törvények által megszabott pályán mozognak tovább. Bármilyen furcsa is, a hasonló pályák 90%-a stabil, egyensúlyi pálya (amely persze nem szükségszerűen kör, inkább ellipszis).
A Discovery műsorai (nem véletlenül) nem szokták fixen lezárni a hasonló ismeretterjesztő műsorokat. Szinte sohasem láthatsz olyan befejezést, amelyben konkrétan elmondják, hogy ez és ez várható. Az emberek "szeretnek rettegni" valamitől, ezért sokkal célszerűbb nyitva hagyni az ilyen kérdéseket, mert így jobban, és hosszabb ideig foglalkoztatja az embereket. A Discovery pedig (akárhogy is nézed) egy szórakoztató csatorna. Persze, többnyire nem beszélnek hülyeségeket, de nem is adnak teljesen korrekt tájékoztatást.
Ha utána olvasol akár Interneten is, hamar válaszokat találsz az ilyen kérdésekre, hiszen például ez is sokakat (sok tudóst) foglalkoztat. Többen modellezték már a bolygómozgásokat, részletesen ismerjük az égitestek fizikáját, és még tervek is születnek például egy kisbolygó becsapódásának kivédésére...
Olyan elméletekkel senki nem foglalkozik, hogy bármelyik bolygó (tehát nem csak a Föld) letérhetne a pályájáról. Ennek az esélye szó szerint annyira minimális, hogy nem érdemes foglalkozni vele. Ráadásul ha megtörténne, azonnal kialakulna egy új, igen nagy valószínűséggel stabil keringési állapot.
A Föld-Hold kettős stabil pályavonala az, ahol éppen most keringenek a Nap körül. Ez a stabilitás a kettős tömegükből, és a kerületi sebességükből fakad. Tekintve, hogy az a tehetetlenségi energia, ami a pályán tartja őket a tömegük és sebességük szorzatából fakad, igencsak látható, hogy amekkorát mi tudnánk pukkantani a Holdon, az bizony elenyésző lenne ehhez képest.
Pedro
@Pedro, na így már elfogadom :D Ettől függetlenül szerintem nem hülyeség, amit mondtam. Persze az esélye tényleg elhanyagolhatóan kicsi.
Egészen konkrétan egy más naprendszerekről szóló műsorban láttam/hallottam, hogy igen szerencsések vagyunk, mert legtöbb naprendszer gyorsan összeomlik, mert nem alakul ki tökéletes egyensúly.
Amúgy, eszerint a Holdat is egy ilyen "zavar" hozta létre (persze, csak elmélet), az egyik bolygó, már nem emlékszek melyik, bentebb volt sokkal, és kifele vándorlásakor megzavart 2 bolygót, amik összeütköztek, ez hozta létre a mai Földet és Holdat. Szerintem elég hihető.
10inchhero,
Figyelembe véve, hogy úgy néz ki, hogy szinte minden csillag mellett van bolygó (bolygók) - sőt, minél pontosabb lesz a felbontás, annál jobban kiderül, hogy a Naprendszer elképesztően hétköznapi, így nem igazán mondhatnánk, hogy szerencsések vagyunk. Hétköznapiak vagyunk, egészen pontosan :)
elég szomorú, hogy gyik.hu-n akarod megtudni rá a választ.
nem tudjuk felrobbantani. még egy szupervulkán-kitörést sem tudnánk "leutánozni", nincs akkora atomfegyver-arzenálja az emberiségnek - még az illegálisan tárolt fegyvereket is beleszámolva sincs.
De fa felrobbanna (valamitől), az nagy hatással lenne a Földre. Mivel a Föld és a Hold egy nagyon kényes, de zárt gravitációs rendszert alkot, így rengeteg darabja a Földre hullana, nagy pusztítást végezve. Ezen felül a Föld keringési pályája, ideje és forgási ideje is módosulna. Nagy hatással lenne a bioszférára (ha csak az ár-apály jelenségre gondolunk). Hold nélkül nem lenne élet a bolygón.
Megfigyelték, hogy a Hold egyre gyorsulva távolodik a Földtől. Ha a Napunk "ideális csillag" lenne, és vételen energiát tudna szolgáltatni, valószínűleg a Föld végét az jelentené, hogy a Hold messze kerül a Földtől, és a gravitációs rendszerünk megbolondulna.
Rég mulattam már ilyen jól a leírt válaszok(?) némelyikén.
Aszteroida a Hold ellen :D Vicc kategória! Egy olyan aszteroidát elterelni, ami megsemmisíthetné a Holdat nem a ma emberének technológiáját igényelné... Maradjunk abban hogy részünkről kivitelezhetetlen. A Mars ilyetén felmelegítésére se túl alkalmas ez a módszer....
Tény az, hogy nincs annyi fegyverünk, ami bármiféle kimutatható hatást tudna okozni a Holdunk állapotában. (nem tekintem annak, hogy telepöttyözhetnénk kráterekkel.) Ha a Hold megszűnne, az a Földre csupán olyan hatással lenne, hogy a pályájának hullámossága megszűnne, és a forgástengelyének dőlésszöge sokkal szélsőségesebb értékeket venne fel (értsd megnőne a precesszió). A pálya hullámossága amiatt van hogy a Föld és a Hold jelenleg egy a Föld felszíne alatt kb 1600 km-es mélységben található közös tömegközéppont körül keringenek. Így a Föld középpontja a Nap körül egy kör mentén kering úgy hogy hol közelebb hol távolabb kerülne a Naphoz. No ez az "imbolygó" mozgás megszűnne, de ezt mi gyakorlatilag észre se vennénk. A precesszió mértékének megváltozása más sokkal komolyabb problémákat hoz magával. A jelenlegi 23.5° körüli tengelyszögváltozás lehetne akár 70-85° mértékű is, aminek aztán beláthatatlan következményei lennének. Ez azt jelenti, hogy 16 ezer éves periódussal váltakozna egy olyan időszak, amikor az évszakok között egyáltalán nem, vagy alig lenne eltérés, illetve amikor egy rendkívül szélsőséges évszakokat felsorakoztató évek következnének. Ilyenkor fél évig sötét lenne és hideg az egyik féltekén, míg állandóan magasan körbejáró nap, és rendkívül forró időjárás a másik féltekén. A napok rövidülése sokkal lassabb lenne ( na nem mintha most olyan baromi nagy lenne ez a lassulás, de azért mérhető...).
Az árapály jelensége gyakorlatilag megszűnne, minden kellemetlen, és kellemes hatásával együtt.
A többi bolygó pályájára, keringésükre viszont az égegyadta világon semmiféle hatása nem lenne.
maci
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!