Melyiknek nagyobb a tömege, melyik a nehezebb (lufi)?
Attól függ, mivel töltöd meg. Ha például hidrogénnel, akkor kisebb a tömege, ha ammóniával, akkor nagyobb.
Az első válaszolót azért megkérdezném, hogy ennek mi köze a kémiához?
A tömeg egyértelműen nagyobb lesz, akármit is töltesz bele. Negatív tömegű anyag nem létezik.
A súly:
A felfújt lufi egy picit nehezebb, mint az üres - ugyanis a benne levő levegő össze van nyomva, így nehezebb lesz, mint amekkora felhajtóerő hat a lufira.
A felfújt tényleg nehezebb, mert a benne lévő levegő hőmérséklete egyezik a külsővel, viszont a nyomása nagyobb (ettől tudja kigömbölyíteni a lufit), tehát a benne lévő anyag sűrűsége is nagyobb. Ha a sűrűsége nagyobb, mint a külső levegőé, akkor a rá ható gravitáció nagyobb, mint a felhajtó erő, tehát a súlya is nagyobb.
A tömege meg tényleg minden esetben nő, ha valamit teszünk bele.
"a nyomása nagyobb (ettől tudja kigömbölyíteni a lufit)"
Igen, igazad van. Köszi a korrekciót. :)
(09:40 voltam)
fogunk egy üres lufit, rátesszük a mérlegre, lemérjük a tömegét. Ezután megöltjük levegővel (ugyanolyan gázeleggyel, mint ami a lufin kívül van), majd újra mérlegre helyezzük.
A megoldás adott: a két tömeg EGYENLŐ. Ebből induljunk ki, ha kérhetem és a kérdés ilyen módon arra módosulna, hogy miért?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!