Ha egy egészként tekintem az univerzumot, tehát mintha külső szemlélő lennék, akkor nevezhetem e az időt az univerzum pillanatról pillanatra való változásának?

Hu, nem biztos, hogy egészen tisztán értem a felvetésedet :)

Ha jól értelmeztem, akkor az egészet próbáld úgy elképzeli, mint amikor ülsz a vonaton: az egészen közeli dolgok hihetetlen gyorsan eltűnnek (mondjuk a villanyoszlopok) míg a távoli fák hozzájuk képest csak vánszorognak.

Pedig könnyen lehet, hogy alig van távolsági eltérés két fa, és két oszlop között a két oszlop mégis hamarabb jön, mint a fa.

Na, most kb valahogy így képzeld el a relatív időmúlást. Két jelenség között lehet, hogy ugyanannyi idő telik el (tehát mondjuk az űrhajó a saját ideje szerint ugyanannyi idő alatt robban fel, mint egy bolygóba csapódó) te mégis másképpen látod, pedig nincs is különbség :)

A probléma ott van, hogy az idő TÉNYLEG relatív.

Ha egyben tekinted az univerzumot, akkor SEM lesz abszolút.

"van akkor egy olyan nézőpont, ahonnan tekintve a változás(idő) abszolút"

Ezt kellene felfognod, hogy NINCSEN ilyen!

Arról nem is beszélve, hogy a világunkon kívül NEM terjed a fény sem. Olyan, mintha légüres térben akarnál hangot hallgatni.

Értem a leírásodat a "közelebbről nagyobbnak látszik" módszerre - de ez az időre nem működik.

Ráadásul van még egy probléma: az idő maga is relatív - de ahogy te érzékeled a dolgokat, az még inkább relatív. Azért, mert a fénynek oda is kell menni hozzád a különböző pontokból, és ez időbe telik. Mindig annyi időbe, amennyi az OTTANI fénysebességen és a távolságon múlik.

Ezért tud pl. a fekete lyuk igen érdekes torzításokat produkálni, ha nézed: ugyanis a fény nehezen szabadul ki az eseményhorizont közeléből, és ez jókora torzulásokat okoz az észlelt képekben (amelyeket kívülről nézel).