Milyen tudományos magyarázat van arra, hogy bizonyos negatív emlékeket később már nem látunk olyan rossznak, mint amilyen akkor volt?

"Mit csinál az agy az emlékekkel?"

Eltorzítja. Gyakran előfordul a kérdéses eset fordítottja is.

Már más emberként, mintegy külső szemlélőként tekintünk vissza rá.

Már nem tudjuk ugyanazt az érzelmi töltetet átélni újra, így másnak látjuk.

Az már csak ráadás, hogy az emlék is minden felidézéssel változik.

Egy csoki ízét se érzed annyira intenzíven mint amikor eszed és a szar emlékek is ugyan ezek.

Eltöröd a karod akkor kurvára fáj, visszagondolva meg csak fáj. Egyetemen is a sok szopás vizsga visszagondolva szar, de nem gáz akkor meg fogysz 5-10 kilót a stressztől.

Az a tudományos magyarázat, hogy konkrétan megélni valamit és emlékezni rá az két dolog. Hogy az ember folyamatosan tapasztal, hatások érik, ezáltal változik minden az érzelmi töltettől a megítélésig bezárólag.

Egy adott pillanatban ért hatásra a gyorsagy válaszol, amely asszociatív módon korábbi tapasztalatok, tudások alapján történik. Ez jó esetben a valós helyzetnek megfelelő, de (elsősorban korábbi tudások alapján) gyakran téves. Aztán vagy lesz motiváció az elemzésére vagy nem. Utóbbi esetben úgy tárolódik. Ha aztán eltelik mondjuk pár év, sok hatás alapján ugyanaz átértékelődik, netán végig gondoltad újra, és ha téves (ez nagyon eltérő lehet a kicsitől durván nagyig) alapvetően más lesz róla a tudásod. Ez akár arra is késztethet, hogy nevess rajta.

Az agy nem úgy tárol emlékeket, mint egy filmtekercs, vagy merevlemez. Nincs konkrét "képsor" vagy precízen rendezett, fix adatstruktúra, ami az emléket leírja. Koncepciók közötti kapcsolatok alkotják az emlékeket, ezek a kapcsolatok pedig későbbi hatások mentén is "frissülnek", különösen, amikor felidézel egy adott emléket.

Ennek kis léptékű, kézzel fogható változata az, amikor látsz egy embert kék kabátban bemenni a boltba, aztán megkérdeznek róla téged, meg 2 másik embert. Ha a másik kettő zöldnek mondja a kabátot, akkor "frissülnek" a kapcsolatok, és képes leszel úgy emlékezni, mintha mindig is zöld lett volna a kabát. Vagy amikor elfelejted, hová raktad a kulcsodat, és keresés közben elképzeled a helyeket, ahol láttad, akkor kisvártatva tetszőleges helyre gondolva is élénk képpel el tudod képzelni, hogy na ott is láttad a kulcsot, még ha soha nem is volt ott.

Ugyanennek a működésnek a hozománya az is, hogy régi rossz emlékek "megszépülnek". Akkor az adott helyzetben kiváltottak egy fájdalmat, haragot, szomorúságot, mert abban a kontextusban az volt a gyors és hatékony reakció útja. A körülmények azóta változtak. Ami akkor fenyegetést, veszélyt jelentett, az most aktuálisan már nem, így visszaemlékezés alkalmával az ehhez fűződő kapcsolatok gyengülni fognak, az időtől és helytől független kapcsolatok pedig fennmaradnak. Ez amúgy nagyban segíti azt, hogy nagyobb időtávból objektívebben (a pillanatbeli nehézségektől nem terhelten) tudjunk tekinteni az eseményekre. Ennek a "degradációnak" a híján ha óvodában valaki megbántott annyira, hogy sírjál, akkor egész életedben annak az emléknek a felidézése egy síráshoz vezető lefutást eredményezne az agyban. Ugyanez az örömteli emlékekre is működik. Pl. nem örülsz ugyanannyira egy gyerekkori fagyira emlékezve, mint anno magának a fagyinak.