Az alkoholfogyasztás tekinthető úgy, hogy az ember mérget visz be a szervezetébe?
Már egy 2. video-t látok ezzel kapcsolatban.
Ez tényleg így van? Szó szerint méregnek tekinthető ha valaki alkoholt iszik, vagy ez csak "költői túlzás"?
jav bocsi
És például 1 liter víz vagy almalé nem okoz semmilyen fejfájást ami egy *1 liter alkohol esetén már ártalom a méreg miatt.
Mindez igaz, azonban az ember mégis sokkal jobban bírja az alkoholt, mint akár a majom.
Tehát ez azt jelenti, hogy a múltban ez hosszú ideig komoly szerepet játszott az ember életében. Van olyan feltevés, hogy sokszor az ember ezért tudott túlélni. Persze akkor még természetes - és nem túl erős - alkohollal.
#9
A válasz nagy részével egyet értek, de:
"Alkoholnál a szervezet tiltakozik ellene és egy több lépcsős folyamat révén megpróbálja átalakítani ártalmatlan vegyületekké, de minden fázisban csak újabb mérgek keletkeznek."
Valóban vannak mérgező köztitermékek (pl. acetaldehid), de két bekezdéssel később magad is leírod, hogy végül szén-dioxid és víz képződik. Azok nem mérgezőek (legalábbis olyan dózisban, amiben képződnek).
" de van maradványa is, amit nem tud kihajtani."
Nincs ilyen.
"Na abból a méregből lesz a fejfájás és más emésztési tünetek (hányinger, stb)."
Valóban az etil-alkoholból képződő acetaldehid és ecetsav okozzák a másnaposság tüneteit (részben). De pont abból, hogy a másnaposság előbb-utóbb megszűnik, látszik, hogy a szervezet le tudja ezeket bontani.
"- A feldolgozás közben több méreg fajtának is maradékai lesznek a szervezetben és károsítják az agyat és a szervezet más részeit."
Ez alapvetően igaz, csak miért van a mondatban a "maradékai" szó? Maguk a lebontás közti termékei (no meg persze maga az alkohol) károsítja az agyat, májat, stb.
"Valójában a szervezet szinte azonnal jelez, hogy baj van és minden anyagcserét leállít, hogy legyen elég kapacitása a méreg kiürítéséhez."
Nem állít le minden anyagcserét. Könnyű belátni mert:
1. Az alkohol lebontása maga is egy anyagcserefolyamat.
2. Ha leállítana minden anyagcserét, azonnal meghalnánk.
" A "sörhas" sem az alkohol "hasznos energia" tartalma miatt van, mert az alkohol nem tápanyag és nem hasznosul semmiféle tápanyagként."
Egy másik kérdésnél már leírtam egy hasonló válaszod kapcsán, hogy de, a szervezet tudja az alkoholt energiaforrásként hasznosítani. (Meg kicsit akár pl. zsír képzésre is - ahogy te magad is leírod két mondattal később. Az igaz, hogy ez nem túl jelentős.) Jó lett volna, ha elolvasod...
"A sörhas úgy alakul ki, hogy az alkohol leállítja a zsír feldolgozást a méregtelenítés idejére, és nincs zsír feldolgozás amíg alkohol van a szervezetben (ami sok idő) és az súly gyarapodáshoz vezet."
A sörhas alapvetően a túlzott energiabevitel miatt alakul ki (ami származhat akár a bevitt alkoholból is). De valóban, az alkohol bevitel többek között a zsírbontást is gátolja.
Oké, le tudja bontani... nagy nehezen és súlyos tünetek mellett. Vagyis káros. Nem nézném úgy, hogy, ha nem hal bele az ember, akkor nem káros. Káros, akkor is, ha életben marad utána.
A sörhas alkoholból nem tud kialakulni, mert abból csak nagyon kevés zsírt tud előállítani a szervezet. Inkább akik sokat isznak azok sokat esznek is hozzá 🙂
És van maradványa mint az említett acetaldehid ami mérgező. Az már más, hogy végül sikerül megoldania a szervezetnek a mérgeket, de lényegében fél vagy egy nap szükséges hozzá.
A maradvány pedig úgy értelmezhető, hogy az alkohol ivás után még sokáig a mérgek a szervezetben vannak.
"Oké, le tudja bontani... nagy nehezen és súlyos tünetek mellett."
Annyira nem nehezen. A tünetek súlyossága meg a bevitt alkohol mennyiségétől függ.
"Vagyis káros."
Hol állítottam, hogy nem az?
"Nem nézném úgy, hogy, ha nem hal bele az ember, akkor nem káros."
Én sem nézném úgy, nem is állítottam az ellenkezőjét. Úgyhogy nem értem, mi értelme van ennek a megjegyzésnek.
"A sörhas alkoholból nem tud kialakulni, mert abból csak nagyon kevés zsírt tud előállítani a szervezet. Inkább akik sokat isznak azok sokat esznek is hozzá 🙂"
Az ugye feltűnt, hogy ugyanezt írtam én is? A válaszod nagy részében azt ismételted meg, amit én is leírtam. ¯\_(ツ)_/¯
Másnaposság - hu.wiki
"Az acetaldehid mérgező, a főbb tüneteket ez a vegyület okozza."
Másnaposság - en.wiki
"Az acetaldehid, az etanol első mellékterméke 10-30-szor mérgezőbb, mint maga az alkohol, és a kezdeti etanolfogyasztást követően még sok órán keresztül megemelkedett fennsíkon maradhat."
#18
"Másnaposság - hu.wiki
"Az acetaldehid mérgező, a főbb tüneteket ez a vegyület okozza.""
sadam87 (2025.01.01., 14:08):
"Valóban az etil-alkoholból képződő acetaldehid és ecetsav okozzák a másnaposság tüneteit (részben)."
¯\_(ツ)_/¯
(A google fordító szövegének kritika nélküli bemásolásával meg lassan felhagyhatnál, mert nagyon fájdalmas az olyan szövegeket olvasni, mint hogy "megemelkedett fennsíkon marad" az acetaldehid szint.)
Fontos lenne megérteni a fogalmakat. A méreg az méreg. Kis mennyiségben kis problémát okoz, nagy mennyiségben nagyot. Hogy melyik mekkorát, azt csak konkrétan lehet megmondani. És ez az érték függ a konkrét embertől is, pontosabban annak kondíciójától.
A drog egy gyógyászati szakkifejezés. Ezek olyan anyagok, amelyek nagyon kis mennyiségben is okozhatnak elváltozásokat. Ugyanakkor ezek akár kívánatosak is lehetnek egyes esetekben. A morfium típusú drogokat például tilos forgalmazni (káros, ha nem megfelelően használják), ugyanakkor a gyógyászat elengedhetetlen eszköze.
Az alkohol nem méreg! Bizonyos típusait a gyógyászatban is használják, lehet kifejezetten kívánatos is, például ellenőrzött körülmények között egyes vörösborok segítenek a vérszegénységen.
Az alkoholok szimplán élvezeti cikkek, ami azt jelenti, hogy konkrét embertől és konkrét fajtától függően nemhogy nem káros, és célja megfelelő alkalmak esetén és időtartamra kellemes állapot előidézése. Ugyanakkor természetesen mint sok egyéb, mértéktelen fogyasztása számos problémát okozhat a függőségig bezárólag.
Figyelembe kéne venni, hogy sok dologról nem lehet szimplán általános kijelentéseket tenni mert nem igazak. A kés ugyan nem fogyasztható, mégis életet menthet mint szike, kellemes és hasznos helyzeteket teremthet mint eszköz és alkalmas ölésre is. Aki például a kés tulajdonságairól akar beszélni, ezt keményen vegye figyelembe. Mert számos tulajdonság pusztán attól ilyen vagy olyan, hogy az ember miként használja a dolgot.
Tehát az eredeti kérdésre: véletlenül sem tekinthető úgy! Aki így akarja tekinteni, annak számára rengeteg konkrét eset mondható, mikor az ellenkezője igaz, nemhogy mérgez, de gyógyít. Valami akkor tekinthető "úgy", ha minden esetben úgy tekinthető. Ugyanakkor határozottan le kell szögezni, az alkoholfogyasztás egyes formái egyes emberek esetén határozottan rendkívül károsak is tudnak lenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!