A pszichológia terápiák, gyógyítási módszerek tudományosan bizonyítottak vagy inkább a hit, placebo ami érvényesül náluk?

Sem hitnek, sem placebónak nem nevezném. És hogy működik-e egyáltalán... igen is meg nem is.

Amit a pszichológus tenni tud, az olyan szinten van, hogy egy átlag érett normális felnőtt embernek nem is kellene, hogy legyen rá szüksége. Tekintve, hogy a pszichológus az kvázi egy "lelki segélyt" nyújt, de olyan felszínes módon, hogy egy épeszű embernek magától is rá kellene jönni azokra a dolgokra, amiket a pszichológus mond neki pénzért. Ezért mondom, hogy a pszichológia segít is, meg nem is. Mert normál esetben semmi újat nem tud mondani, csak közhelyeket és általános dolgokat szajkózik, amikhez nincs szükség pszichológushoz, így nem segít és ebből kifolyólag én személy szerint pénzlehúzásnak tekintem, visszaélés az emberek problémáival, undorodom tőlük. Ugyanakkor a mai világban túl sok az érzelmi analfabéta, akik túl buták és együgyűek ahhoz, hogy ezekre maguktól rájöjjenek, így nekik segít(het). Feltételes mód, mert aki túl együgyű ahhoz, hogy magától rájöjjön, az jó eséllyel, de nem biztosan, ahhoz is túl buta, hogy a pszichológus tanácsait megértse és megfogadja.

Attól eltekintve, hogy ezek a dolgok pszichológustól származnak, vagy magától jön rá az ember: természetesen segítenek, ez tudományos tény. Ezernyi tényező befolyásolja az ember elméjét és ezek lecsapódnak, kihatással vannak ránk. Az ezekhez a tényezőkhöz való megfelelő hozzáállással jelentősen befolyásolni tudjuk, hogy miként csapódnak le bennünk. Nem régen, pár hete például én is belezuhantam egy negatív spirálba a munkámban, mindig minden szar volt, mindenben csak a szart láttam, bármi is volt éppen a dolgom és soha nem volt életerőm bármit csinálni. Nem is nagyon tűnt fel, hogy a hiba bennem van, csak amikor már a környezetem megszólta. Aztán feltettem magamnak egy egyszerű kérdést: miért? Miért zavarnak ezek a dolgok engem? Miért érzem ennyire szarnak őket? Miért találom ezeket a dolgokat a múltbeli dolgokhoz képest eltérőnek, amiért a múltban nem zavartak, most meg igen? Hisz ugyanezt csináltam mindig is. És szerettem. És még most is szeretem. Akkor hogy tud mégis ennyire idegesíteni? Nem találtam rá választ. Ebből jöttem rá, hogy totál értelmetlen, amit csinálok. Nincs semmivel semmi probléma, csak magamnak generálom a feszültséget ok nélkül. Pont ma kezdtem el egy olyan munkát, amitől egy vagy két hónappal ezelőtt még kishíján idegösszeroppanást kaptam volna. De már nem ott tartok. Ma olyan jókedvvel csináltam, hogy alig akartam félbehagyni.

Ez a pszichológia. És kétséget kizáróan működik.

Nem tudom, mit jelent az igen is meg nem is. A pszichológia az elmét gyógyítja. Azonban az elmét nem igazán ismerjük. Azaz van eset, amit nem tud gyógyítani. Ahogy az orvostudomány sem tud egy csomó dolgot.

Aztán meg az emberek különbözők. Van, akinek kell a (pszichológus) segítség, különben az negatív spirál egy ponton halált jelent. Ugyanezen problémát mások kezelik önmagukon. Meglehet hosszú ideig, ami fölösleges. De megoldják. Aztán akadnak szerencsések és okosak, akiknek alig kell több idő. Magam például ritkán megyek orvoshoz, mert a problémák nagy részét kezelem magam. utánanézek, felismerem stb. Vannak dolgok, amikkel mégiscsak orvoshoz kell menni.

Szóval a pszichológia szerintem ugyanez, tudomány, csak éppen olyan anyaggal dolgozik, ami nem megfogható és egyelőre kevesebbet tudunk róla. Továbbá itt nincs olyan, hogy eltávolítjuk. Nincs olyan, hogy emléket törlünk. Kezelni kell.

Az egy másik aspektus, hogy van sok pszichológus, akit nagy ívben kerülni kell. Ilyenek minden szakmában vannak.

Végre egy hasznos válasz is. Köszi, #6 (09:59)!

Valóban van egy rakás hatékonyságvizsgálat, amik pontosan a különböző terápiás módszerek hatásosságát nézik.

Vannak irányzatok, melyek összességében jobbak, míg mások kevésbé, de annál még mindig jobb szinte mindegyik, mint amikor nem történik semmi (kontrollcsoport).

De azért ez nem ennyire egyszerű, hogy 1+1=2.

Vannak személyek, akiknek "A" típusú terápia fog jobban működni (a személyiségükhöz az áll közelebb, az passzentosabb), másoknak pedig "B". Tehát sok múlik az összeillésen is.

Arról nem is beszélve, hogy nemcsak a kliens és módszer közti összeillés mértéke lényeges, hanem a kliens és pszichológus közti is.

Az össze-nem-illés nem a szakember hibája, de mégcsak nem is a kliensé. Van ilyen. Pl. ha egy nőnek korábbi traumák miatt alapvető bizalmi problémái vannak férfiakkal, akkor egy férfi pszichológus vajmi keveset tud majd segíteni neki (vagy legalább is jóval kisebb az esélye), mint egy női.