100%-ra biztosra vehető, hogy az élet a vízben keletkezett?
A tudomány jelenlegi állása szerint a szerves molekulák úgy keletkeztek, hogy UV-sugárzás, protonsugárzás, villámlás energiájával reakcióképes szabadgyökök képződtek, amik egymással reagálva különféle szerves és szervetlen anyagokat alkottak. Majd ezeket az anyagokat a mindennapos esőzésekbe bemoshatták az ősóceánba, ahol az UV-sugárzás károsító hatásai miatt azok maradhattak egyben, amik 10 méternél mélyebbre süllyedtek, itt viszont felgyűltek, emiatt pedig reagálhattak egymással nagyobb szerves molekulákat kialakítva, amely reakciókat valószínűleg a szervetlen kőzetek katalizálták (majd ribozimek, fehérjék). A szerves molekulák hidratálódva vízburkot vettek fel, majd egymáshoz közel kerülve közös vízburok alakult ki, ezek a koacervátumok. Majd lipidburok alakulhatott ki ezek körül és ezekből alakulhattak ki a legegyszerűbb első sejtek.
De az, hogy csak vizes környezetben vagyunk képesek megélni már önmagában bizonyítja, hogy vízből származunk. Persze a szárazföldi élőlények szervezete már gátolja a párolgást, de a szervezetünk azért 50-60%-ban víz, mert a sejteknek szükségük van arra, hogy vizes közegben legyenek. A sejten belül, a sejtek között víz van, a szállítórendszerünk vizes közeg, stb. De például a kemoreceptorok is vízben oldott anyagokat tudnak érzékelni, az orrban is nyálkahártya van, aminek nedvébe bele tudnak oldódni a gázok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!