Miért képes az ember a jó cselekedetre? Miért mosogat el a fiatal az öregnek? Mi okból ha nem is parancsolja meg senki?

Ezt altruizmusnak hívják. Többé-kevésbé mindenkiben jelen lévő belső késztetés arra, hogy más, rászoruló fajtársunknak "önzetlenül" segítsünk. Az agy belső jutalmazórendszere jó érzéssel és elégedettséggel jutalmazza azt, ha valaki altruista magatartást tanúsít.

Az altruizmusra való hajlam fajunk evolúciós örökségének része. Abból az időből származik, amikor az emberek egymással versengő vadászó-gyűjtögető csoportokban éltek. Ilyen környezetben evolúciós előny származott abból, ha egy csoport tagjai - akik között részben valamilyen szintű rokoni kapcsolat is lehetett - az azonnali viszonzás elvárása nélkül kölcsönösen segítettek egymásnak. Valóban, az altruizmus elsősorban a vérrokok között, ill. adott csoport egymás számára ismerős tagjai között figyelhető meg.

Minden csoportállatban van empátia.

Ezen kívül nagyon sok szülő korú állatban is, amennyiben kölyökhöz hasonlít a másik.

A biológiai evolució során a másik egyed segítése akkor alakul ki, ha a résztvevők között valószínű az átfedő génállomány. Pl. szülő és gyerek. Vagy olyan élőlénycsoportok, amik nagy valószínűséggel rokonokból állnak. Pl. oroszlánok. A korai ősemberi csoportoknál is ez lehetett az ösztönös segítés hajtóereje.

A gondolkodó ember esetében ez a társadalmi szokások evoluciójával jön létre. És a neveléssel, példamutatással "öröklődik".

Röviden: mert kiskorától erre nevelték a fiatalt.

Az empátia egyébként nem egyenlő a segítéssel. Az csak annyi, hogy valaki bele tudja képzelni magát a másik helyzetébe.

A segítés az a következő lépés. (Ami vagy bekövetkezik, vagy nem.)