Hogyan lehet tudományosan bebizonyítani/cáfolni az ún. halálközeli élményeket?
Feltételezem, hogy a kérdező úgy érti a kérdést, hogy a tudománynak valahogy bizonyítania, vagy cáfolnia kéne a halálközeli élmények transzcendens jellegét. Mert hiszen az azért tény, hogy ilyen élmények vannak. Amennyire én intenzives szakorvosként tudom, eléggé meg van kutatva ez a dolog, én már voltam olyan kongresszuson is, aminek ez volt a témája. Persze a kutatás nem a halalközeli élmények mibenlétét célozza, hanem a pszichikai, szociológiai sajátosságait vizsgálják. Én úgy tudom, hogy van összafüggés a vallásosság és ezek között, de valóban sokan vannak, akik ez után lesznek vallásosak. Természetesen van evilági magyarázat, ez nem is kérdés, és Occam borotváját alkalmazva akkor a többit el is lehet felejteni. De a lényeg inkább a halál koncepciója. Aki tisztában van az ember működésével, az tudja, hogy a személy halálának időpontja az egy tradicionális konszenzuson alapul, amennyiben a szívműködés megszűnte után az egyén általában (100 évvel ezelőtt tkp. mindig) visszavonhatatlanul kiiratkozik az élők sorából. Tehát a szívmegállás a halál szinonímája. De hát mint tudjuk ez egy elavult koncepció, mert a keringés újraindításával sok ember visszahozható akár az értelmes életbe is. Semmi különös nincs abban, hogy a keringés nélküli állapotban, ill. amikor újra megindul, ezt azt álmodunk. Azon se kell csodálkozni, hogy sokan szeretnék ezeket a túlvilági lét bizonyítékainak látni. Másra se vágyunk, mi emberek, mint arra, hogy ne kelljen meghalni! Ezért vannak a modern vallások, az ezotéria, de még az életmód őrület is.
Ami engem illet, gondolhatjátok, hogy már jó sok embert újraélesztettem, még senki se számolt be efféle élményekről. Legalábbis nekem nem. Aztán ott van az ideiglenes pacemaker. Akinek berakjuk, azoknak sok esetben anélkül áll a szívük. Amikor kikapcsolom (nem kajánkodásból, hanem tesztelés céljábóll!), akkor ugye halott az illető, amikor visszakapcsolom, akkor meg élő. Na hát ők se szoktak halálközeli élményekről beszámolni. Leginkább észre se veszik, hogy történt valami.
Az unokanővérem az SBO-n dolgozik. Mellesleg főorvos. Alapvetően materialista szemléletű. Soha nem hitt az ilyen ezoterikus, vallásos dolgokban. Elmesélte, hogy egyszer behoztak egy embert félholt állapotban. Ott a szemük láttára kezdett haldoklani, meg is halt, mert újra kellett éleszteni. Miután valamelyest felgyógyult, meglátogatta a kórházban. Kérdezgette, hogy hogy van stb. A férfi egyszercsak arról kezdett beszélni, hogy ő nem halt meg. Látta az újraélesztést, sőt, azt is elmondta, hogy a ruháját, amikor levették róla az újraélesztés előtt, hová tette az orvos. Az unokatesóm le volt döbbenve. Azóta sem érti, hogy ez hogyan lehetséges, hiszen a beteg nem láthatott semmit fizikai szemével, nem tudhatott olyan dolgokat, amiket elmesélt neki. Kénytelen volt elfogadni, bár teljesen materialista szemléletű, hogy bizony mégiscsak van valami odaát.
A fenti kétkedő kommentelőknek egy kis ajánlott irodalom. Fontos megjegyeznem, hogy ezen szerzők mindegyik az élmény előtt, ill. a kutatás megkezdése előtt szkeptikus, esetenként masszív ateista volt.
Dr. Raymond Every Moody: Élet az élet után
Dr. Eben Alexander: A mennyország létezik
Jankovich István: Túléltem a halálomat
Prof. Dr. Kenneth Ring: A halált átélni - az életet megnyerni
Dr. Penny Sartori: Úton a fény felé
Filmajánló:
Egy intenzív terápiás orvos bizonyságtétele (sok embert élesztett újra, az ő élményük is megerősítette hitében, ráadásul ő maga is átélte a halálközeli élmént) https://www.youtube.com/watch?v=LiF5ic8pCyo
Fél lábbal a túlvilágon. (leginkább egykori szkeptikusok élményei, köztük egy orvos is megszólal) https://www.youtube.com/watch?v=Er64t9RtLuQ
Halálközeli élmény - Átjáró Ég és Föld között - Putnoki Tibor. (az élményt átélő korábban ateista volt) https://www.youtube.com/watch?v=DefqH54EqZ4
A halállal nincsen vége (Dobronay László élménye. Az élmény előtt ateista volt) [link]
Élet az élet után - halálközeli élmény https://www.youtube.com/watch?v=HlNISRpQmQE
Beszélgetés Kenneth Ring professzorral (angolul) https://www.youtube.com/watch?v=7HoIlidWiHQ
Vicki Noratuk halálközeli élménye (születésétől fogva vak lány élménye, angolul) https://www.youtube.com/watch?v=0jumn5mEY7E
Ezzel az a baj, hogy ez az ún. "anekdotikus érvelés".
Ez akkor lenne bizonyíték, ha ellenőrzött körülmények között végezték volna.
Hát itt jó sok hülyeséget írtak. Olvasd el Dr Penny Sartori - Úton a fény felé könyvét, éveken át tanulmányozta a témát ápolóként, benne van a könyvében pro/kontra.
A fény és alagút effektus nem a szem miatt van, amit látnak fény kellemes, és nem zavaró. Nem fizikai fény.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!