Szerintetek milyen engedélyre lehet szükségem?
Sziasztok!
Egy egész komplex kérdésben szeretném - estlegesen hozzáértők - segítségét kérni, egy botanikai felmérést illetően, hogy milyen engedélyekre lehet szükségem akkor, ha; a terület nem áll természetvédelmi kezelő tulajdona alatt, hanem magántulajdonban van? - Tehát, nem kezeli azt a NP, illetve a természetvédelem sem?
Az illetékes erdőgazdálkodóval , illetve az érintett terület tulajdonosával - egyeztetnem kellhet az engedélyeket illetően?
Nem laikus vagyok, csupán jelenleg még műkedvelő biológus tanonc, viszont van egy hely, pontosabban erdősült terület, amelyen a feltételezéseim szerint számos védett növényfaj élhet - a tavalyi mintavételezés alapján, becsültem ugyan egy állományméretet, azonban mint jelenleg, úgy akkor sem voltak engedélyeim - ne adja Isten, törvényt pedig nem sértenék, így inkább csak kiszemeltem a területet. Korábban említettem, hogy tudomásom szerint nem állami tulajdonban van, illetve hasonlóképp, nem védett, nem része a Natura2000-es hálózatnak sem.
Ezek függvényében szeretném kérni segítségeteket, az offos válaszolók, lepontozók elkerülésével. Nagyon köszönöm!










"Ha a terület nincs elkerítve és/vagy kitáblázva, akkor bemehetsz oda." -> Ez nem igaz ebben a formában. Kijelölt turista úton, annak megfelelő célból mehetsz be erdőbe. Itt a cél kutatás, arra meg engedély kell.
"nem jelenti a védett növényeket a területéről" -> Nincs bejelentési kötelezettsége.
"erdőtérkép szerint köv. években lesz az erdőtervezés, ami lehet kitermelés is, viszont ez esetben a növénynek kapufa lenne." -> Nem feltétlenül igaz főleg az utolsó. És erdő kitermelhető úgy is, hogy érint védett növényeket.
"Ellenségek igazából, úgy gyerekkorunk óta." ->Tehát a célod nem az, hogy tudományos munkát végezzél, hanem az, hogy megszivasd. Amit persze ő is tud és nem fog engedni. Azért ne csodálkozz ha ezek után egy alapos verésben fogsz részesülni.
Amit megtehetsz: megnézed pontosan milyen növény él ott. Ha ez tényleg védett (a védettség foka sem mindegy), majd elballagsz a területileg illetékes NPI-hez, hogy ugyan nem védett területen de Te ezt meg azt láttad, és szeretnéd ezt kutatni (mint látjuk nem kutatni szeretnéd, hanem megszivatni, hogy az erdőjét ne tudja művelni), és, hogy ez esetben milyen engedélyek szükségesek, illetve, hogy ez a növénytársulás akadályozhatja-e az erdőművelést. Erre ott fogsz választ kapni, az adott területre és a az adott növénytársulásra vonatkozóan.
Alapvetően elsődlegesen a kutatásra, gyűjtésre, felmérésre első sorban a terület tulajdonosától, kezelőjétől mindig kell engedély. Ez igaz NP területekre, Natura2000, és nem védett területekre is. függetlenül attól, hogy ez bekerített vagy sem. Miután itt a célod a kutatás (illetve a tulajdonos szivatása) először az ő engedélye szükséges. Bizonyos esetekben megkerülhető ez az engedély, mert vannak olyan esetek, hogy természetvédelmi célú kutatás esetén tűrési kötelezettsége van, de azt meg Te nem végezheted el csak úgy, mert azt csak az illetékes Term.véd hatóság szakembere (vagy annak megbízottja) végezheti el, külön államigazgatási határozat alapján. De ilyet néhány védett növény miatt senki sem fog hozni.
Amúgy ha minden szál védett növény megakadályozná az erdőművelést akkor elég nagy baj lenne. Mert nagyon nehéz olyan erdős területet találni Magyarországon ahol ne fordulna elő néhány védett növény.
Nagyon köszönöm mindenkinek a segítségét! Úgy látom, hogy néhányan személyes bosszút láttak a projektet illetően - valószínűleg a 10-es válaszom alapján, azonban még ha ellenségek is vagyunk, nem mosnám össze a munkát, a tanulmányaimat a magánéleti történésekkel, mert nem éri meg, ugyanakkor ha nagyon szerettem volna, ezerszer árthattam volna, de nem a "kölcsönkenyér visszajár" a világnézetem.
Továbbá pedig - elsősorban azért ezt a helyet céloztam meg, mert igencsak régóta kerestem ezt a kosborfélét, tavaly pedig sikerült, csak későn találtam rá a területre. Másrészt pedig, olyan problémákra véltem következtetni, elsősorban ökológia szempontból, s itt jön képbe a lehetséges erdőtervezés bármelyik nemű folyamata, amelyik veszélyeztetheti, kockáztathatja a növény életét, illetve annak a fennmaradását. Harmadrészt pedig - az állomány méretéből, még ha becsült is, érdemes lehet foglalkozni a fajjal, illetve annak életével, mert nem 5, illetve nem is 40 tőről beszélünk, hanem utóbbinak a 2x-3x-ról. :)
Ugyanakkor köszönöm szépen az iránymutatást mindenkinek, megpróbálok legális, bosszúmentes úton engedélyt szerezni a tanulmányi célú kutatásra, adatgyűjtésre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!