Első világháborúban hogy csinálták hogy a mustárgáz gáz lett?

A vegytiszta diklór-dietilszulfid színtelen, enyhén ricinusolaj-szagú folyadék, melynek olvadáspontja 14 C fok, forráspontja 217 C fok. A technikai minőségű "mustárgáz" - vagy más nevén "yperit" - viszont nem teljes vegyi tisztasága miatt sárgás színű és jellegzetesen mustárszagú viszkózus folyadék.

A "gáz" elnevezést onnan kapta, hogy már szobahőmérsékleten is elég nagy a gőznyomása ahhoz, hogy érezni lehessen a szagát, és ha ezt sokáig tűrjük, akkor hamarosan súlyos mérgezést szenvedünk el. Ekkor leginkább a szemen, nyálkahártyánkon és a légutakon jelentkezik a hólyaghúzó hatása.

A hadi alkalmazásnál ezt a (valószínűsíthetően oldószerrel is fagymentesített) folyadékot csekély robbanóerejű gránátokba töltötték, és az elsüléskor keletkezett aeroszol-felhő az egész testfelületen súlyos (legtöbbször halálos) sérülést okozott az így expozíciónak kitett katonákon.

A környezetét is bepiszkolta ez a fegyver, tehát a kiülepedett méreg még napok után is kiterjedt bőrsérüléseket okozhatott. Legendásan utálatos fegyvernemnek számítottak az ilyen gránátok!

A mustárgáz nem azért volt rettegett vegyi fegyver, mert magas volt a halálozás ott, ahol bevetették.

Bele lehetett halni, de a hólyaghúzó hatása miatt lett rettegett, ami ellen védekezni sem tudtak, áthatolt a ruha szövetein, égési sérülést okozott, akár napok múlva is, a fertőzött területről a katonákat vissza kellett vonni, és arra is voltak példák, amikor a gázzal támadókra lett veszélyes a mustárgáz (pl megfordult a szél, vagy napokkal később "hozzá dörgölőztek")