A szulfátok és a foszfátok miért nem "erélyes oxidálószerek", szemben más magas oxigéntartalmú anionokkal?

A nitrátok, klorátok, perklorátok, permanganátok jellegzetesen mind erős oxidálószerek, por vagy folyadék állagú redukálószerekkel keveredve tűzveszélyesek (pl. NH4NO3 + cinkpor nedvesség hatására szobahőmérsékleten kigyullad, vagy amikor balesetnél a pétisó gázolajjal elegyedve meggyullad, robbanni tud), sőt a legtöbb robbanószer vmilyen nitrát, ahol a nitrátgyök reagál el a molekulán belül jelenlévő redukáló hatású részlettel (sőt a feketelőporban csak külön-külön szilárd fázisban össze van porítva az oxidálószer az amúgy lassan égő redukálószerrel, mégis robbanóelegyet alkotnak).

Még a hipokloritionból is naszcens oxigén képződik fertőtlenítéskor, noha csak egy db oxigénatomot tartalmaz (de ez legalábbis nem tűnik tűzveszélyesnek). Fenti erélyesen oxidáló anionokban az oxigén mellett a periódusos rendszerben egymástól távoli(nak tűnő) elemek alkotják a központi(?) atomot.

Mégis, a szulfátokra és foszfátokra ilyen szempontból teljesen inert, "ártalmatlan" anyagként gondolunk. Ott egészen más az anion szerkezete, mások a kötési energiagátak, emiatt nem tud kilépni belőle atomos oxigén? Vagy teljesen másban keresendő a magyarázat? (Nagyon más példa, de mint ahogy az alumínium is egy elég reakcióképes anyag, és korrózióállósága csupán egy fizikai adottság, a passziváló oxidréteg miatt.)