Magyarországon hol van a hivatalos horizont?
Magyarországon az, amire gondolsz, Budapest egy jól definiált pontja. De azt nem horizontnak mondják.
A horizont, mint fogalom, azt jelenti, az a hely (vonal), amelytől távolabb nem látsz. Ez tehát egy szubjektív dolog, ha egy hatalmas sík közepén állsz, a horizont egy kör, ha viszont közben van egy hegy, akkor a horizont a hegy azon pontjai, amelyeket úgy kapsz meg, hogy a szemedből egyeneseket bocsátasz ki, és ahol adott irányban a hegyet ezek érintik, az a horizont egy pontja. Picit odébb, ha arra a hegy emelkedik, akkor a horizont feljebb kerül.
Amiről viszont te kérdezel, az a napfelkelte és napnyugta időpontja. A föld forog a tengelye körül, ezért úgy érzékeljük, mintha a nap forogna körülöttünk. Amikor nem látjuk többé, az a napnyugta, maikor először látjuk, az a napkelte. Mivel a föld hepehupás, ezért bárhonnan a nap erősen más időben mehet le attól függően, hogy éppen hepe vagy hupa van arra. Mivel ez az időpont mindig helyfüggő, a bonyodalmak elkerülésére úgynevezett időzónákat hoztak létre a földön, és ennek szélessége egy óra. Ebben a tartományban mindenütt ugyanazt az óraidőt tekintik, függetlenül attól, hogy a nap éppen arról a helyről nézve mikor megy le.
Történelmi okok folytán a kezdőpont a londoni Greenwich csillagvizsgáló kupolájának teteje. Amikor a nap éppen efölött van a legmagasabban, azt a pillanatot nevezik délnek ott azon a helyen. Mivel a föld 24 óra alatt fordul meg a tengelye körül, ezért Greenwich ponttól nyugatra kb. 1100 km hosszan, mindenütt e pillanatban van dél, majd következik az egy óra, és így tovább. Tehát minden ilyen vonal délpontnak számít, ettől keletre, illetve nyugatra mérik a napfelkelte és napnyugta idejét (ideális, sík terepet feltételezve). Persze egyfelől gazdasági megfontolásokból, másfelől politikai okokból ezek az ideális vonalak görbék, az országhatárok szerint. Például Európa jelentős részén (mesterségesen) ugyanakkor van dél, (és persze napkelte meg napnyugta), miközben egyes helyeken már inkább délután, vagy délelőtt van. Ezért lehet, hogy például nálunk a nyári napforduló idején nagyjából kilenc felé megy le a nap, ugyanakkor a franciáknál az atlanti tengerparton 10 óra után jóval.
További bonyodalom, hogy a föld kissé egyenetlenül forog, de ezen felül kering is a nap körül, tehát a csillagászati időpontok (azaz a valódi dél) kissé ingadoznak, ez azonban a hétköznapokban nem észrevehető.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!