Stephen Hawking, Rodger Penrose, Peter Higgs, Richard Feynman tudásszintjét el lehet érni tanulással, vagy ők született zsenik?
Nem tudod elérni azt a szintet.
A másik dolog hogy ezek mind olyankor születtek amikor egy ember önmagában még tudott korszakalkotó eredményeket elérni. Ma már minden tudományos nobel díjat hármassával kapnak, és már az sem az igazi, mert ott is egy egész kutatócsoportnak járna.
Vigasztaljon az a tudat, hogy ha most születne Feynman valószínű nem lenne több egy jó képességű kutatónál akinek a nevét csak a szakterületén kutatók ismernék.
Biztos van ilyen “öröklődő hajlam” fele is a dolognak, ugyanakkor rengeteget számít a környezet s ,hogy mennyire tudod/ akarod “kimaxolni” a képességeidet. Hiába születik valaki jó képességekkel ha tojik bele. Az főleg rajtad áll ,hogy mennyit hozol ki magadból s aztán eldől ,hogy mennyire éred el az említett emberek szintjét. Szóval a kérdésre a válasz az ,hogy tanulni, fejlődni mindenképp kell. Ők sem úgy bújtak elő az édesanyjukból ,hogy kívülről vágták a képleteket. Legfeljebb úgy ,hogy bennük volt a potenciál arra ,hogy vágják ha tesznek érte.
Na meg ott van az is amit az 1-es is írt ,hogy manapság már magánszemélyként nehéz nagyot alkotni. Sokkal inkább csapatjátékossá kell válni.
Egyik felkinált válasz sem jó.
Egy átlagos értelmi képességekkel született ember soha nem tudja elérni azt a szintet, amit ők elértek. A tanulási képességeknek és a gondolkodás szinvonalának vannak korlátai, ezt mindannyian megtapasztalhattuk már az iskolában.
Ugyanakkor senki sem született zseni. Csak egyesekben megvan az alap, hogy szerencsés körülmények esetén és kellő szorgalommal azzá váljanak.
Miért ne tudná elérni azt a szintet? Ha van elég igeje hogy napi sok órát ezzel foglalkozzon, meg pénze magán tanárra, akkor ~4-5 év alatt bőven meg van. (Minimális tehetséggel jóval kevesebb.)
Maximum az a kérdés, hogy minek.
"Ha van elég ideje hogy napi sok órát ezzel foglalkozzon, meg pénze magántanárra, akkor ~4-5 év alatt bőven meg van."
Az általános iskolában bőven találkozhattunk olyanokkal, akik hasonló támogatás ellenére, még a 4-est sem tudták elérni pl. számtanból. Ez egy megfigyeléses bizonyíték arra, hogy a szellemi képességeknek vannak egyéntől függő korlátai.
#5 krwkco
“Egyik felkinált válasz sem jó.”
Kb ugyan azt írtad mint előtted mindenki más. Mi volt a nem megfelelő bennük? Legalább is én nem azt látom ,hogy bárki is írt volna olyasmit például ,hogy “persze, bárki elérheti az ő szintjüket csak akarni kell”.
Köszönöm a válaszokat.
Én túl kicsi vagyok ahhoz, hogy az említett úriemberek szintjét elérjem. Ha sikerülne fizikából szereznem egy alapdiplomát, már elmondhatnám, hogy túl is léptem a határaimat.
Önmagammal kapcsolatban az érdekel, mire vagyok képes, mert erre nem kaptam még választ. A teljesítményem eddig elég hullámzó, szóval kíváncsi vagyok, meddig tudok elmenni.
Amúgy szerintem részben ez az egész pszichológia kérdése is. Ha valaki gyűlöli a matematikát, és undorral tekint az egyenletekre, szorgalom és tanár mellett is alul fog teljesíteni. Hawking nem csak azért volt jó tudós, mert intelligens volt, hanem azért is, mert szerette is, amit csinált.
"Mi volt a nem megfelelő bennük?"
"Nem lehet elérni. Ők zseninek születtek."
Nem születtek zseninek. Sokan születnek a magas intelligenciát lehetővé tevő adottságokkal, de a zseni szellemi szintjéhez kell az ismeretszerzés is.
"El lehet érni az ő tudásszintjüket tanulással."
Tekintve, hogy igen magas szintű teljesítményről van szó, ez nagyon kevesek számára igaz. A szellemi képességeknek vannak élettani korlátai. A 7-es válaszban leírt jelenséget mindenki láthatta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!